Az Est

Picasso titkos tervrajza

Címkék
bulvár

Az Est a Paris-midi című napilapra hivatkozva érdekes sztoriról számolt be: eszerint Picasso feleségét Spanyolországból hazatérve feltartóztatták a határon, mivel férje róla készült portréját vitte magával. Az 1910-es években a kubista időszakát élő művész által készített kép felkeltette a határőrök gyanúját, a képet valamiféle titkos tervrajznak hitték, ezért lefoglalták azt. Eddig Az Est által közölt történet, amelyre – mint a jereváni rádió közleményeire – ráfér némi pontosítás, bár a lényeget mégis pontosan adta vissza a magyar bulvárlap. Az eset ugyanis nem a spanyol-francia, hanem az olasz-francia határon zajlott le. Nem Olga Koklova orosz balerina volt az, akit a határon feltartóztattak, hanem honfitársa, Igor Sztravinszkij zeneszerző. Ráadásul – Az Estben meg nem nevezett – hölgy ekkor még nem is volt Picasso felesége (csak 1918 júliusában kötöttek házasságot), sőt, még épp csak megismerkedtek Párizsban, ahol Koklova egy olyan balettelőadás főszerepét játszotta, melynek a díszleteit Pablo Picasso tervezte. Picasso utána valóban több portrét is festett kedveséről, aki kifejezetten ragaszkodott a realista ábrázoláshoz, sőt, Olgát elkísérte Barcelonába is, tehát ők valóban jártak Spanyolországban.
Sztravinszkij viszont jól emlékezett erre a „határincidensre”, amely Chiassónál esett meg vele. Az olasz határőrök valóban nem engedték kivinni a képet – a zeneszerző portréját – az országból, és a komponistának az angol nagykövetségen dolgozó ismerősét kellett megkérnie, hogy diplomáciai postával jutassa el a képet Párizsba. És Picassónak valóban fennmaradt egy 1917-es portrévázlata Sztravinszkijről, bár az még mindig megválaszolatlan marad, hogyan nézhették az egyszerű vonalakkal felskiccelt, talán leginkább utcai rajzolók munkáira emlékeztető arcképvázlatot tervrajznak, hiszen annak a kubista formakísérletekhez éppenséggel nem sok köze volt.

Felhasznált irodalom:
Madame Picosso arcképe mint titkos gépterv = Az Est, 1917. június 13.
Olga Khokhlova, Picasso’s Wife.
Forrás: http://www.abcgallery.com/list/2001june16.html
Pablo Picasso.
Forrás: https://project1917.com/persons/pablo_pikasso

Készítette: Takács Róbert

Madame Picosso arcképe mint titkos gépterv.
Az Est, 1917. június 13.