A háború az iskolai nyári szünetre is rányomta a bélyegét. Az állami tanítókat és tanítónőket – állami tisztviselőként – szükség esetén kötelezhették munkavégzésre a közigazgatásban, például irodai munkára oszthatták be őket. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a nyári vakáció alatt is állandóan a szolgálati helyükön kellett tartózkodniuk, és azt csak külön engedéllyel vagy – erre is akadt példa – egyáltalán nem hagyhatták el. Mindezt a vallás- és közoktatásügyi miniszter 1915. májusi rendelete írta elő, amely a tanfelügyelők – bármikor visszavonható – engedélyéhez kötötte, hogy a tanító(nő)k elhagyhassák szolgálati helyüket. A Népszava július 1-jei számában jelent meg a pedagógusok panasza, amely szerint a tanfelügyelők önkényes döntései miatt számos helyen akkor sem mehetnek a jól megérdemelt szabadságukra a tanító(nő)k, ha a helyi közigazgatásnak, például a községi jegyzőnek nincs szüksége az ő segédmunkájukra. Miközben ez az eltávozás és pihenés szükséges a fárasztó tanév utáni erőgyűjtéshez és sok tanító(nő) ekkor tudja meglátogatni családját, rokonait. A szociáldemokrata lapban megjelent panasz óvatos, tekintélytisztelő hangvételű volt – nyilván azért, hogy a cenzúra mellett egyáltalán megjelenhessen, és így legyen valamiféle hatása. Utóbbit szolgálhatta a „jó felső hatalom – rossz végrehajtók” toposz alkalmazása, azaz hogy a jó miniszter megérti a szegény tanítók és tanítónők problémáját és igényeit, ezért remélhetőleg helyes eljárásra fogja utasítani a „basáskodó” tanfelügyelőket.

Felhasznált irodalom:
Állami tanítók és tanítónők panasza = Népszava, 1915. július 1.
48.853/1915. V. M. sz. rendelet Az állami elemi népiskolai tanerőknek, tanítóknak és tanítónőknek a háború tartama alatt állandóan, tehát az iskolai nagyszünidő alatt is szolgálatuk helyén köteles tartózkodásáról = A háborúval kapcsolatos törvények és rendeletek gyűjteménye. III. füzet. Budapest, 1915.

Készítette: Ignácz Károly

 

Népszava, 1915. július 1.
Állami tanítók és tanítónők panasza

A tanfölügyelők szükség nélkül megfosztják őket szünidejüktől és oktalanul gyötrik őket. – Kérik a közoktatásügyi miniszter intézkedését. A kultuszminiszter nemrég rendeletet adott ki, hogy a közigazgatási hatóságok az irodai segédmunkákra igénybe vehetik az állami tanítókat, sőt tanítónőket is. Ezek pedig a mostani nagyszünidőben tartoznak állomáshelyükön maradni.
Számosan a tanfölügyelők közül úgy értelmezik ezt a rendeletet, hogy a tanítóknak s tanítónőknek – kivált az utóbbiaknak – semmi körülmények között sem szabad állomáshelyükről még egy tapodtat sem távozniok, akár szüksége van rájuk a közigazgatásnak, akár nem. Hiába ad írást a községi jegyző a szegény tanítónőnek, hogy miatta mehet, amerre jól esik, a tanfölügyelő nem engedi távozni, sőt fegyelmi vizsgálattal fenyegeti meg.
Tudvalevő pedig, hogy a tanítónők nyomorogva – sokszor a kultúra legprimitívebb javait is nélkülözve — élnek a távoli falvakban, ahol súlyos, idegemésztő munkájuk közben az a reménység tartja bennük a lelket, hogy a szünidőben visszatérhetnek családjukhoz, rokonaikhoz, tűrhetőbb viszonyok között tölthetnek két hónapot és így gyűjtenek erőt a következő iskolaév keserves küzdelmeihez. Nagy oktalanság tehát, ha a tanfölügyelők szükség nélkül megfosztják a tanítókat és tanítónőket szünidei szabadságuktól.
Persze, a szegény tanítónő mit tehet a tanfölügyelői önkénnyel szemben? Sír egyet és tölti az idejét tétlen, idegemésztő elkeseredésben, oktalan rabságban.
A tanítókat nem sújtja olyan nagyon a rendelet. A fiatalja többnyire katona. Az idősebbje többnyire családos ember, akinek nem olyan nagy baj, ha nem távozhatik községéből, ámbár a teljes odakötöttség ezekre nézve is súlyos büntetés. Ahol szükség van a munkájára, ott elvégzi. (De ahol nincs rá szükség, ott igazán oktalanság röghöz kötni.)
Némely tanfölügyelő úgy értelmezi a rendeletet, hogy az a tanító, akire a közigazgatásnak egyáltalában nincs szüksége, ha hosszabb vagy rövidebb időre távozni akar állomáshelyéről, nyújtson be 1 koronás bélyeggel ellátott folyamodványt, – mellékeljen hozzá tisztiorvosi bizonyítványt és nyilatkozatot a jegyző úr részéről, hogy nem tart igényt segítségére. Az instanciákban pedig fogadalmat kell tenniök, hogy lakcímüket, esetről-esetre bejelentik és hogy szükség esetén azonnal a közigazgatás rendelkezésére állanak.
Egy másik tanfölügyelő még ennél is tovább merészkedik. Ő semmi esetre sem engedi el a szegény tanítónőket. Egész egyszerűen az óvodába parancsolja őket, hogy ha nem a jegyző úrnak, hát segítsenek az óvónőnek, de távozniok állomáshelyükről nem szabad.
Az ilyen eljárásnak az iskolaügy fogja kárát vallani. Az a tanító vagy tanítónő, akit igazi szükség nélkül, csupa szekatúrából, megfosztanak a súlyos iskolai munka után nagyon is szükséges szabadságától és idegesre gyötörnek csupa basáskodási hajlamból, az a jövő iskolaévben aligha fog jó munkát végezhetni az iskolában. Aprólékos, rosszindulatú szekatúrával népoktatást vezetni nem lehet. Ezt bizonyos tanfölügyelők nem tudják, de a közoktatásügyi miniszter úr okvetetlenül tudja.
Ha ebben a föltevésünkben nem csalódunk, akkor kérjük a miniszter urat, szíveskedjék a tanfölügyelőket egy újabb rendeletben fölvilágosítani arról, hogy miképpen kell magyarázni a föntebb idézett miniszteri rendeletet. Szíveskedjék nekik megmagyarázni, hogy ahol a közigazgatás nem kívánja igénybe venni a tanító vagy tanítónő szolgálatát – mert nincs rá szükség – ott a tanfölügyelő ne avatkozzék tovább a dologba és engedje az illető tanítót vagy tanítónőt útjára.

Több érdekelt állami tanító és tanítónő

A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter 1915. évi 48.853. számú rendelete,
az állami elemi népiskolai tanerőknek, tanítóknak és tanítónőknek a háború tartama alatt állandóan, tehát az iskolai nagyszünidő alatt is szolgálatuk helyén köteles tartózkodásáról.

I. Valamennyi kir. tanfelügyelőnek és tanfelügyelőségi kirendeltség vezetőjének.
Az állami elemi népiskolai tanerők (tanítók és tanítónők), mint állami tisztviselők, a háború tartama alatt szükség esetén közigazgatási segédteendők végzésére igénybe vehetők. Ennélfogva a háború tartama alatt állandóan, tehát az iskolai nagyszünidő alatt is szolgálatuk helyén tartoznak maradni, és szolgálati helyüket csak a Tanfelügyelő úrnak a törvényhatóság vezetőjével történt előzetes megállapodás után kiadott és bármikor visszavonható írásbeli engedelmével hagyhatják el.
Az állami elemi népiskolai tanítóknak a szóban forgó teendőknél való felhasználása a Tanfelügyelő úr által egy kimutatásban összefoglalva folyó évi szeptember hó 1-ig hozzám bejelentendő.
Magától értetődik, hogy a Tanfelügyelő engedélyével távozott tanítók mindenkori tartózkodási helyüket a Tanfelügyelőnél bejelenteni tartoznak.
Végül megjegyzem, hogy a jutalmak és segélyek kiosztásánál elsősorban azokat a tanítókat kívánom figyelembe venni, akik a szóban levő teendők végzésénél igénybe fognak vétetni, s ezért felhívom a Tanfelügyelő urat, hogy a XX. számú kimutatásban ezt a körülményt az illetőknél emelje ki.
Erről a Tanfelügyelő urat további eljárás végett értesítem.

Budapesten, 1915. évi május hó 19-én.

Jankovich s. k.

II. Valamennyi városi és vármegyei törvényhatóságnak tudomás végett kiadom.

Budapesten, 1915. évi május hó 19-én.

Jankovich s. k.