A háborús (ember)veszteségek egy korábban, ekkora tömegben még nem tapasztalt jelenséggel szembesítették a társadalmat: az ellátás nélkül maradt gyerekek nagy csoportjával.
A gyermek- és csecsemővédelem kérdésének megoldása egyszerre soha nem látott fontosságúvá lett és két, jól elkülöníthető csoportot érintett leginkább: a háború idején született csecsemőket és a hadiárvákat. Míg az előbbiek ellátásának javítására született meg többek között a védőnői hálózat, az utóbbiak ellátása ennél jóval komplikáltabb feladat elé állította a törvényhozókat. A háborús szociálpolitika egyik legnehezebb kérdése volt az elesettek családtagjainak ellátása. Noha a 19. század végén már születtek törvények „a háború folytán megsebesülés vagy hadifáradalmak következtében elhaltak özvegyei és árvái eltartásáról”, ezeknek az intézkedéseknek a hiányos volta a háborús évek alatt egyértelművé vált, és itt nem pusztán a pénzbeli segélyezés rossz elosztásáról vagy az összeg alacsony voltáról beszélünk.
Az apák távollétében gyári munkát vállaló (vagy a földeken dolgozó) anyák gyermekei egész napra felügyelet nélkül maradtak. Bölcsőde, óvoda és az iskolai szünetben biztosított felügyelet hiányában sok munkásnő egész napra a lakásba zárta gyermekeit, akik – koruktól függően – étlen-szomjan töltötték a napot. A női kereset azonban sokszor nem volt elég egy népesebb család ellátására és a segély sem pótolta a hiányzó összeget. Így – ellátórendszer hiányában – a családból történő kiemeléssel, örökbefogadással próbálták enyhíteni az árvák helyzetét. A Pesti Hírlapban jóformán állandó rovattá lett a hadiárvákról gondoskodni óhajtó intézmények és magánszemélyek névsora. Míg az előbbiek „bentlakásos iskola” formájában akarták biztosítani a leendő alkalmazottak képzését, az utóbbiak indokai ennél jóval összetettebbek (lehettek). Azon túl, hogy az örökbefogadók nyilván ugyanúgy munkára fogták a tíz év körüli gyermekeket, ahogy azt saját családjuknál megtették, sok egyedülálló nő is volt a jelentkezők között, akik saját, meg nem született gyereküket akarták pótolni az árván maradottakkal.
Felhasznált irodalom:
Gondoskodás a hadiárvákról = Pesti Hírlap, 1916. június 1.
Készítette: Kaba Eszter
Pesti Hírlap, 1916. június 1.
Gondoskodás a hadiárvákról
A miniszterelnök felhívására egyre nagyobb számban jelentkeznek intézmények és egyesek, hogy a hazáért elhalt hősök árváiról gondoskodjanak, ami nemcsak nemes jótékonysági munka, hanem a nemzet erősbítésének, ereje növelésének munkája is. A társadalom igyekszik biztosítani a hadiárváknak a családi tűzhely melegét, részben örökbefogadással, mások a hadiárva családi körében a család pénzbeli támogatásával és egyéb anyagi segéllyel védik a hadiárvát. Vannak, akik nagyobb összeget adnak, hogy a tőke bizonyos kor elérése után önálló ipar vagy kereskedelem megkezdésére, vagy önálló háztartás alapítására szolgáljon. A földbirtokosok a hadiárvát anyjával együtt helyezik el birtokaikon, vállalatok pedig ipari pályán való kiképeztetésükről gondoskodnak. Megtették a lépéseket olyan egészségügyi intézmények létesítésére is, amelyekben a hadiárva gyönge testszervezet, betegség vagy egyéb okok miatt esetleg hosszabb időn át fokozottabb egészséges elvek szerint oly módon jut összhangzásba, hogy a hasonló célok elérésére alakult jótékony célú egyesületek és intézmények egymással érintkezésbe lépve, egységes tevékenységet fejthessenek ki. Mindezek felől a tárgyalások már megindultak s a hadiárvák gondozásának ügye a közeljövőben az egész országra kiterjedően rendezve lesz. Újabban a következők áldozatkészségéről kaptunk értesítést:
Az Országos Központi Hitelszövetkezet elhatározta, hogy a hadiözvegyek és árvák gyámolítása ügyében megindult országos akcióban a kötelékébe tartozó szövetkezetekkel együtt minden erejével részt kíván venni s utasította az igazgatóságot, hogy a részvétel módja tekintetében a kormánnyal érintkezésbe lépve, tegye meg a szükséges intézkedéseket. A Magyar Bank és Kereskedelmi Részvénytársaság negyven, a dr. Lipták és Társa Építési és Vasipari Rt. Tíz, az Egyesült Wernstadti és Győri Textilipar Rt. öt, Löbl József és fia öt, a Földbirtok és Telekbank Rt. négy, a Kőbányai Gőztéglagyár Társulat három, a Magyar Ólomárugyár Rt. három, a Magyar Vegyipari Gépgyár Rt. három, a Budapesti Mészárosok és Hentesek Csontfeldolgozó Gyára Rt, három, a Diana Kereskedelmi Rt. két, a Globus Pénzintézetek Műintézete és Kiadóvállalat Rt. két hadiárva gondozására vállalkozik. Az Austro-Americana Hajózási Részvénytársaság négy, a vállalattal szoros vonatkozásban álló Cantiere Navale Triestino monfalconei rt. két és Zerkowitz Emil, az Austro-Americana magyarországi képviselője, egy hadiárva felnevelésére vállalkozott. Barna Gábor és Fiai gyöngyösi parkétgyárosok bejelentették, hogy a gyár oly intézményt szándékozik létesíteni, amelyben tíz Heves megyei, 12 éven felüli hadiárva lelne ellátást a gyár költségén s ezen felül a gyár a hadiárvákat hajlamaiknak megfelelő ipari szakismeretekben is kiképeztetné. Özvegy Kozma Imréné Kiskunhalasról és Ézsi János posta- és távíró altiszt Erzsébetfalváról egy-egy hadiárva örökbefogadására vállalkozott, Mandula Samu magyarkátai birtokos és malomtulajdonos egy 14-15 éves leány és egy 10-12 éves fiú hadiárvát hajlandó örökbe fogadni. Hadiárváknak családi körben való felnevelésére vállalkoztak: Fogarasi Dezső dr. bíró, tartalékos főhadnagy egy, esetleg két, Mohácsy Lajos dr. ev. lelkész (Marcalgergely), Onczay Albert (Jászberény) tanító, tizedes és Zeitler Béláné (Moson) egy-egy hadiárvát vennének magukhoz és gondoskodnának jövőjükről.
