A katonai behívó nem válogat – megkaphatta azt bárki, aki megfelelt a sorozáshoz szükséges életkori feltételnek. 1914 őszén, mikor már egyértelművé vált, hogy a háborúnak nemhogy levélhullásra, de karácsonyra sem lesz vége, a behívások újabb és újabb csoportokat (az életkori határokat lefelé és felfelé kitolták) érintettek. Azok a foglalkozások, ahol a férfiak száma békeidőkben is kevesebb volt, mint a nőké, különösen megsínylették ezt. A színészhiány, ahogy a Pesti Hírlap is megírta, elsősorban a vidéki színházakat érintette, a fővárosi játszóhelyek (különösen mivel a Nemzeti és az Opera egészen 1915. január végéig nem fogadott közönséget) kevésbé küzdöttek ezzel a problémával. A lapban megjelent nyílt levelet megfogalmazó Balla Kálmán (aki a háború első felében Zomborban, 1917-től pedig Sopronban volt színházigazgató) nyomatékosan kérte az Országos Színészegyesület Tanácsát:   kötelezzék a fővárosban állást nem vállaló színészeket arra, hogy megfelelő gázsi ellenében vidékre szerződjenek. Hosszabb távon azonban ez sem jelentett megoldást a problémára, ami az amatőr színészképzők felvirágzásához vezetett. A szakma a háborús évek, majd a forradalmak alatt felhígult, az 1920-as évek elején a színészképzést új alapokra helyezték.

Készítette: Kaba Eszter

Segítség a színészhiányon = Pesti Hírlap, 1915. január 12.

Balla Kálmán délvidéki színházigazgató a következő, sok megszívlelni való igazságot és helyes megállapítást tartalmazó beadványt intézte az Országos Színészegyesület Tanácsához:
A küszöbön álló újabb tömeges katonai behívások azzal a veszedelemmel fenyegetnek, hogy a vidéki színészetnek férfi tagok híján teljesen meg kell szüntetnie működését s így sok százan azok közül, akik becsületes munkájuk után akartak megélni, ismét kenyér és egzisztencia nélkül maradnak. Hogy példát állítsak, kénytelen vagyok saját társulatomat felhozni, ahol ma már, velem együtt, mindössze kilenc férfi tagot lehet összeszámlálni, amelyből hat szereplő színész, három pedig kardalos. Ezek közül is a közeljövőben háromnak be kell vonulnia, maradnánk tehát hatan. Ezzel a számmal, ugyebár, Tekintetes Tanács, nem lehet előadásokat produkálni. Pedig a rendkívüli állapotok négy hónapjában arról győződtem meg, hogy vasszorgalommal, becsületes munkával minden dolgozni vágyó színész megszerezheti a kenyeret: hogy a kisfizetésesek egy része teljesen megkapta gázsiját, sőt egy része gázsiján felül jóval többet keresett. Nem lehet tehát kimondani, hogy a vidéki színészet fenntartása a közönség közönyén szenved hajótörést! De igenis, hajótörést fog szenvedni azok miatt a színészek és kardalosok miatt, akik – mióta a háborús állapotok beálltak – a főváros területét el nem hagyták, hanem az amúgy is megterhelt fővárosi polgárság jószívűségére és egyes jótékony intézetekre támaszkodva, biztosították maguknak a munka nélküli biztos megélhetést. Megtörtént, hogy egy-egy ilyen színészt vagy kardalost ki akartam ragadni eme szégyenteljes állapotból, s becsületes s az eddig is szokásban levő szerződést ajánlottam neki, de az vérszemet kapva a könnyű és felelősség nélküli megélhetéstől, olyan követelésekkel állott elő, amelyeket a mi egzisztenciánk veszélyeztetése nélkül – akik pedig négy hónap óta becsületes munkát végzünk – teljesíteni képtelen voltam. Nincs színész-nyomor! Minden szerződni óhajtó színész kaphat szerződést. Kérem a Tekintetes Tanácsot, hasson oda, hogy a mi szűkebb társadalmunkban tegyen rendet, amit szerény véleményem szerint úgy érhetne el a legkönnyebben, hogy minden, a fővárosban ily módon élő színészt kötelezne az eddig is szokásban levő fizetések mellett az elszerződésre, s ha beigazolást nyerne, hogy a szerződésre felszólított színész vagy kardalos továbbra is a munkanélküli megélhetést választaná, a Tekintetes Tanács irgalom nélkül törölje az egyesület tagjai sorából. A másik indítványom pedig az volna, hogy az egész országban érezhető nagy színészhiány kiküszöbölésére a Tekintetes Tanács tegyen lépéseket a színésziskolákban, hogy – miként a kadétiskolákban megtörtént – az egyes iskolák fejezzék be iskolaévüket s az utolsó éves növendékeknek adják meg a lehetőséget, hogy az egyesület tagjai sorába felvéve, elszerződhessenek. Még csak azt óhajtom a Tekintetes Tanács tudomására hozni, hogy ha ezek a propozícióim azonnal nem volnának keresztülvihetők, minden munkaszeretetem és ügybuzgalmam mellett is, január 16-án, nem a közönség részvétlensége, hanem a színészhiány miatt kénytelen leszek társulatomat feloszlatni.