Magyarország

„Irtsák ki a háborús hatásokat a gyermekek lelkéből” – A háborús ponyvák kitiltását követelik az iskolákból

Minden amerikai iskolai lövöldözés után felerősödnek azok a hangok, amelyek a lövöldözős számítógépes játékok betiltását vagy az akciófilmek szigorúan korhatárossá tételét követelik, de akadt már példa arra is, hogy a gyermekpszichológusok a Tom és Jerry-ben találták meg a társadalmi torzulások bűnbakját. Egy fokkal komolyabban vehetőek voltak azonban azok az első világháború alatti tiltakozások, amelyek a háború különböző reprezentációinak iskolákban és játékboltokban meglévő, egyre intenzívebb jelenlétét kifogásolták a gyermekek megóvása érdekében. A Magyarország 1916. június 20-án arról tájékoztatott, hogy a budapesti főkapitány a vidéki és külföldi városok példája nyomán rendeletet adott ki, amelyben megtiltották a szülőknek, hogy „katonaruhába” öltöztessék gyermekeiket, míg más esetekben nem a hazafias lelkesedésükben önmagukat elragadtató szülők, hanem a soviniszta pedagógusok ellen kellett fellépni: „a szokásos iskolai kirándulások alkalmával az elemista tanulókkal olyan nótákat énekeltettek, amelyek a háborús ponyvairodalom termékei”. Ha valaki már hallotta atlétikai pályán futás közben éneklő katonáktól, hogy mitől megy a harckocsi, igazán megértheti az intézkedést…

Felhasznált irodalom:
Háborús ponyvairodalom – az iskolában = Magyarország, 1916. június 20.

Készítette: Csunderlik Péter

Magyarország, 1916. június 20.
Háborús ponyvairodalom – az iskolában

A budapesti főkapitány, utánozva egyes vidéki és külföldi városokat, nemrégen rendeletet adott ki, amelyben a jó ízlés nevében tudtul adja a szülőknek, hogy ezentúl gyermekeiket katonaruhába bujtatni nem szabad. Igen helyes ez a rendelet s nagy kár, hogy ezzel egy időben a közoktatásügy legfőbb vezetője is nem adott ki olyan rendeletet, amely szigorúan azt hirdetné, hogy a gyermekek lelkét háborús cafrangokba öltöztetni nem szabad. Ilyen rendeletre pedig talán ma még nagyobb szükség lenne, mint a gyermekruhák farsangi tarkaságának szabályozására. Mert míg a főkapitány a gyermekekről lehúzta a katonaruhát, addig egyes iskolákban a gyermekek lelkületét ennél a játékos külszínnél sokkal veszélyesebb gúnyába öltöztetik. Csomó adatunk van arra, hogy egyes tanítók a szokásos iskolai kirándulások alkalmával az elemista tanulókkal olyan nótákat énekeltettek, amelyek a háborús ponyvairodalom termékei. Lehet, hogy ezek a dalok a katonák között otthonosak, de ez igazán nem jelentheti azt, hogy kicsi iskolás gyermekeknek is valók. A tanítóknak arra kellene törekedniök, hogy az elvadító háborús hatásokat kiirtsák a gyermekek lelkéből, nemhogy még táplálják. De hát divat, hogy a gyermekek is a háborúval foglalkozzanak. Tanügyi lapok hasábszámra hozzák, hogy az iskolás fiúk s lányok mit szólnak – német mintára – a harcokhoz. Most ezt szépen betetőzte a budai Marczibányi téri elemi iskola vizsgája, amelyen valami ilyes, az ottani tanférfiak szerint a gyermeki lélekre bizonnyal épületesen ható dalt énekeltettek a gyermekekkel.
– Az ártatlan gyermekhangok csengése kellemessé tette volna – mondta nekünk egy úriasszony – a ráncos homlokú vizsgálatok nézése során keletkezett komor hangulatot, de a dal szövege megdöbbentett. Én úgy gondolom, hogy ez a nóta egyáltalában nem iskolába való. És elsőosztályos fiam is énekelte…
Valóban furcsa, hogy a vizsgák hangulatát ilyen útszéli nótákkal akarják ünnepélyessé tenni. Itt a fővárosban a ponyvairodalom termékei és terjesztői felett a főkapitány ítélkezik. Talán megtehetné – tekintettel, hogy az iskolákkal, úgy látszik, nem sokat törődnek – hogy az egyenruha lehúzásához hasonló erélyes kézzel, a háborús ponyvairodalmat megsemmisítse, de ne ott kezdje, ahol szellemi táplálékul szolgál, hanem elsősorban, sajnos, az iskolában.