A frontokon harcolók, a gyárakban dolgozó nők, a rokkantan az utcán kolduló leszerelt katonák nemigen tudták elképzelni a konzervatív író, Herczeg Ferenc kínjait, amelyekről a Pesti Napló 1918 márciusában számolt be. Herczeg persze könnyedén el tudta képzelni mások kínjait: elismert író, színpadi szerző volt, és rendkívül kényes arra, hogy milyen körülmények között mutatják be a darabjait. A lap tudósítása szerint a vidéki színházigazgatók felháborodtak azon, hogy Herczeg nem engedte Árva László király című darabját Budapesten kívül bemutatni: „…attól tart, hogy a háborús színházviszonyok következtében darabja nem jelenhetik meg illő köntösben a vidéki közönség előtt”. Az egyik dühöngő vidéki direktor ekkor állítólag önhatalmúlag, az író akarata ellenére akarta színre vinni a darabot. Végül Herczeg némileg engedett magas elvárásaiból: „a Kolozsvári Nemzeti Színháznak már régebben átengedte a darabot, most pedig átengedte a kassai, a szegedi és nagyváradi színházaknak is”. Bár a Monarchia idején is nagy sikereket aratott, az Akadémia tagjává is választották, Herczeg a Horthy-korban futott be még nagyobb karriert. A Magyar Revíziós Liga elnökeként politikai szerepet is játszott.
Más kérdés, hogy a fővárosi színházak állapota mellett sem lehetett ekkor kritika nélkül elmenni. A Várszínház átalakítása után az emeleti első sorba nem építettek átjárót, így a székekre csak a második sorból átmászva tudtak leülni a diákok, akik az egyik előadást akarták megnézni. Erről is a Pesti Napló számolt be 1918 márciusában.
Felhasznált irodalom:
Herczeg Ferenc és a vidéki színházak = Pesti Napló, 1918. március 26.
Versenymászás a Várszínház emeletén = Pesti Napló, 1918. március 26.
Készítette: Szegő Iván Miklós
Pesti Napló, 1918. március 26.
Herczeg Ferenc és a vidéki színházak
A vidéki színigazgatók körében nagy port vert fel Herczeg Ferencnek az az elhatározása, hogy Árva László király című darabját nem engedi Budapesten kívül színre hozni, mert attól tart, hogy a háborús színházviszonyok következtében darabja nem jelenhetik meg illő köntösben a vidéki közönség előtt. Herczeg elhatározása nem jól esett a vidéki direktoroknak, volt közöttük olyan is, aki a vidéki színészet presztízsére hivatkozván fogadkozott, hogy a darabot az író akarata ellenére is színre hozza. Az író azonban engedett szigorú elhatározásából. A Kolozsvári Nemzeti Színháznak már régebben átengedte a darabot, most pedig átengedte a kassai, a szegedi és nagyváradi színházaknak is.
Pesti Napló, 1918. március 26.
Versenymászás a Várszínház emeletén
Az újjáalakított Várszínház egyik egészen páratlan specialistására hívja fel a figyelmünket egy levél, amelyben a Barcsay utcai főgimnázium húsz diákja panaszkodik a Várszínházra. A diákok ott voltak a Bánffy-darab bemutatóján, az emeleten voltak, ahol – amint írják – nem olcsó a hely, mert három koronába kerül. Az emelet építkezésében nyilvánul meg tulajdonképpen a színház intim volta. A tervezők ugyanis megfeledkeztek arról, hogy az első sorban is ülnek, ebbe a sorba pedig nem építettek bejárást, a székek sora viszont egészen az oldalfalakig ér. Ennél fogva az, akinek az első sorba szól a jegye, kénytelen átmenni a második sor tetején és a kalandos utazás után végre elhelyezkedhet, ha ugyan közben nem veszti el egyensúlyát, mert ebben az esetben viszont lepottyan a földszintre. A diákok kedélyes oldaláról vették a dolgot és jókedvűen szálltak, mint a madár ágról-ágra – székről-székre, velük volt azonban a történelemprofesszoruk, aki jó húsban levő úriember, és annak már kissé nehezére esett az átkelés. Valószínűnek tartjuk, hogy a színház hölgylátogatói sem nagyon örülnek a kitűnő sportalkalomnak. A hibát egyébként egész könnyen lehet helyrehozni: vagy kétoldalt elvesznek néhány széket, vagy külön bejárót nyitnak ennek a sornak.