A századforduló jelentős találmánya, a „beszélőgép”, a fronton és az otthonokban is képes volt ideig-óráig feledtetni a háború borzalmait. Odavarázsolta az otthoni, a „normális” életet a frontra – miközben a hadifoglyok dalait az otthon maradottak hallgathatták.
Ne vegyünk gyermekeinknek játékszert, mert egy tanulságos beszélőgép a legjobb szórakozás! Ének, zene, szavalás! Még idegen nyelvet is tanulhatnak tanító nélkül! – legalábbis ezt ígérte 1901-es beszélőgép-hirdetésében a Mascagni Record Company, a Ferenciek terén székelő első művészeti laboratórium. Beszélőgépnek hol a fonográfot, hol a gramofont hívták Magyarországon.
A fonográf Thomas Alva Edison (1847–1931) találmánya, aki a hang rögzítésére és lejátszására hengereket használt. Vetélytársa, Alexander Graham Bell (1847–1922) – a telefon feltalálója – létrehozott egy saját rögzítésre és lejátszásra alkalmas készüléket. Ezt és más feltalálók ötleteit kombinálta Emil Berliner (1851–1929) gramofonja, ahol a hang lemezekről szólalt meg. Edisont jobban izgatta a beszéd, az üzenet rögzítése (jóval megelőzve korát lényegében az üzenetrögzítős telefon korai változatát is ő alkotta meg) vagy egy „virtuális” családi napló létrehozása, mely megőrzi a családtagok hangját, gondolatait. Berlinert viszont főleg a klasszikus zene minőségi felvétele és emellett annak sokszorosítása foglalkoztatta.
A gramofon egyre népszerűbb lett és hamarosan háttérbe szorította a fonográfot, annak ellenére, hogy az 1900-as évek elejére az Edison-féle hengerek ára jelentősen csökkent. A híres olasz tenor, Enrico Caruso 1901-ben készült első jó minőségű lemezfelvételéből például 1903-ra már egymillió példányt adtak el. 1908-ban elsőként jelentek meg a piacon a „kétarcú” lemezek, amelynek már mindkét oldalára felvétel kerülhetett. Ezek piacra dobása az első és jelentősebb henger-, lemez- és beszélőgépgyártó cég, a Columbia Phonograph Company nevéhez fűződik.
A századforduló körül már Magyarországon is megjelentek a beszélőgépgyártó és -forgalmazó cégek. A gyártók többsége korábban hangszerkészítéssel foglalkozott. Például a Sternberg Ármin és Testvére Cs. és Kir. Udvari Hangszergyár, amely a Budapesti Hírlap 1914. december 13-i számában hat különféle szerkezetet kínált: a Rákóczi, a Harsona és a Hangverseny gramofonokat, az Echofon tölcsérnélküli beszélőgépet, a Koncert és az Opera Etofont lecsukható tetővel. 1916-ban a gyár kínálatában megjelent az úgynevezett Tábori Etofon beszélőgép, amely kicsire összecsukható és nagyon könnyen szállítható volt.
A Első Magyar Hanglemezgyár 1908-ban alakult, viszonylag rövid működése ellenére igen sikeres volt. Abban különbözött a konkurenciától, hogy kizárólag saját felvételeket hozott forgalomba, egyediségre törekedett. Az énektől kezdve a prózáig, az operettől az amerikai stílust is megjelenítő kuplén át a cigányzenéig, a humoros előadásoktól a vallásos jellegűekig minden műfaj szerepelt kínálatában. 1911-ben már 1000 lemezajánlattal és 2000 egyedi felvétellel rendelkeztek. Részben a háború következményei miatt 1915-ben megindult a cég felszámolása. A csődközeli állapot kialakulásában bizonyára az is közrejátszott, hogy az időközben megerősödő versenytársak (pl. a Favorit Records) – valószínűleg a gyártási alapanyaguknak köszönhetően – lényegesen jobb lemezminőséget tudtak előállítani.
A hirdetések száma és mérete alapján úgy látszik, hogy a háború éveiben a beszélőgép- és lemezforgalmazás császára a Wágner Hangszer-Király volt. A Columbia gramofonjaitól kezdve a Favorit Records lemezekig igen széles választékkal rendelkezett. „Egy egész ezredet pompásan szórakoztat a legújabb könnyen hordozható Tábori beszélőgép” – állt a Budapesti Hírlap 1915. január 27-i számában. Bár kérdéses, hogy e hirdetés hatására tömegek álltak volna sorba, hogy férjüknek, fiaiknak vagy éppen kedvesüknek beszélőgépet küldjenek a harctérre, mégis többen igyekeztek hasonló szlogenekkel ajánlani portékájukat. „Vas Hindenburg tölcsér nélküli beszélő gép legcélszerűbb ajándék a harctérre. Tiszta vasból, könnyen szállítható, csodás erős tiszta hang” – olvasható például Havas Simonnak, az egyik legrégebbi beszélőgép-üzlet tulajdonosának a Pesti Hírlap 1917. január 20-i számában megjelent hirdetésében.
1916-tól a beszélőgép-reklámok mellett egyre nagyobb szerepet kaptak az olyan háborús slágeregyvelegek reklámjai, mint a Katonasors, Tábortűznél, A hazáért, Bakanóták, Egy katona temetése. A Mogyoróssy Gyula kir. szab. Hangszergyár pedig, amint az a Vasárnapi Újság hasábjain megjelent hirdetéséből is kiderül, a „Nagyoroszországban szenvedő magyar hadifoglyoknak gyönyörű énekét” kínálta.
A hadifoglyok dalait nem csupán üzleti, hanem néprajzi okok miatt is gyűjtötték. Például Carl Stumpf (1848–1936) filozófus, elméleti pszichológus és Georg Schünemann (1884–1945) zenetudós egy német hadifogolytáborban a világ különböző tájairól származó foglyok dalait rögzítette. Igaz, eközben Frances Densmore (1867–1957) amerikai népzenetudós az Amerikai Néprajzi Iroda előtt üldögélt békésen, és a feketeláb indiánok vezetője, Hegyi Főnök énekhangját rögzítette.
Felhasznált irodalom:
Asa Briggs – Peter Burke: A média társadalomtörténete. Budapest, 2012.
Philip Bohlman: A világzene. Budapest, 2004.
Simon Géza Gábor: Az Első Magyar Hanglemezgyár vázlatos története. = Ujjé a Ligetben nagyszerű… Az Első Magyar Hanglemezgyár budapesti felvételeiből 1908-1913. Budapest, 2002.
Hirdetések = Budapesti Hírlap, 1901. december 15.
Hirdetések = Pesti Hírlap, 1917. január 20.
Bajnai Klára: Kapcsolatok az Első Magyar Hanglemezgyár és a Lindström Co. között
Columbia Records
Hangszergyárak Magyarországon
Készítette: Katona Márta