Az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlása előtt az uralkodó Bécsben fogadta az osztrák főváros főrabbiját, Zwi Peretz Chajes-t (1876–1927). A korábban firenzei főrabbiként tevékenykedő Chajes 1918–1927 között volt Bécs első számú zsidó vallási vezetője.
A király a palesztinai zsidó állam létrehozásáról beszélgetett vele 1918 őszén. Az angolok ekkorra már elfoglalták a Szentföld jelentős részét a törököktől (Jeruzsálem 1917-ben esett el, a britek 1948-ig tartották uralmuk alatt a kereszténység, a zsidóság és az iszlám számára is szent várost), így a kérdés különösen aktuálissá vált. Főleg azért, mert a londoni külügyminiszter 1917-ben már tett egy nyilatkozatot, amelyben támogatását fejezte ki egy palesztinai „zsidó nemzeti otthon” megteremtéséhez. A Balfour-nyilatkozat arra a Palesztinára vonatkozott, amely 1917-ben még a németekkel szövetséges törökök fennhatósága alatt állt, de a brit csapatok 1918-ban fokozatosan uralmuk alá hajtottak. A zsidó államról szóló brit ígéret 1917-ben a gyengülő török birodalom destabilizálására volt alkalmas, ezért a zsidó állam megteremtésére irányuló törekvéseket a központi hatalmak erős ellenérzésekkel fogadták – bár hivatalosan ezt nemigen ismerték el. Éppen ezért volt érdekes a hír arról, hogy IV. Károly a zsidó állam megteremtéséről beszélgetett a bécsi főrabival. A Budapesti Hírlap erről 1918. október 6-án számolt be, a bécsi Neue Freie Presse (a cikk szövegében, rövidítve: N. Fr. Pr.) értesüléseire hivatkozva. A beszélgetés egészen szürreális részleteket tartalmaz, ám most csak a párbeszéd egy részét emeljük ki:
„— Mit jelent Palesztina a zsidók számára? — kérdezte a király.
— A zsidó nép ezer még ezernyi részre oszlott széjjel, amelyek külön-külön harcoltak létükért s egészen csoda, hogy a zsidóság máig fenntartotta magát. (…) De egy nép nem építheti föl egzisztenciáját csodákra, külön nemzeti és vallási életet kell élnie a maga területén.
— És az csak Palesztina lehet?
— Évezredek óta Palesztinához fűződnek a zsidók vágyai.
— Képes volna-e Palesztina az egész zsidóságot befogadni? — kérdezte a király.
— Arra nem is gondolnak a zsidók. A második zsidó állam fennállása idején is elszórtan élt a zsidó nép nagy része és azok a zsidók, akik valamely nép kötelékében meghonosodtak, jó szolgálatot tettek új hazájuknak; jó polgárai iparkodtak lenni fogadott honuknak.”
A cikk végül a király békevágyának hangoztatásával zárul, amire jó oka van a Monarchia egyeduralkodójának: birodalma ekkor már az összeomlás szélén táncolt, utolsó napjait élte az osztrák császárság, és magyar királyként sem maradhatott sokáig már a trónon IV. Károly.

Felhasznált irodalom:
A király és a palesztinai zsidó állam = Budapesti Hírlap, 1918. október 6.
IKG Präsidenten & Wiener Rabbiner = Israelitische Kultusgemeinde Wien

Készítette: Szegő Iván Miklós

Budapesti Hírlap, 1918. október 6.
A király és a palesztinai zsidó állam

Jelentettük már, hogy a király kihallgatáson fogadta Chajes dr. bécsi főrabbit, akivel az angolok által tervezett palesztinai zsidó államról beszélgetett. A bécsi N. Fr. Pr. most részleteket közöl a főrabbi kihallgatásáról. E szerint a beszélgetés így folyt le:
A király nagy érdeklődéssel tudakozódott a zsidó menekültek sorsa felől s a főrabbi elmondta a királynak, hogy a zsidó meneküllek, legnagyobb része már visszatért hazájába, de vannak még sokan, akik elpusztított szülőhelyükre, nem mehetnek vissza, azok ínséget szenvednek.
— Az ön népéről köztudomású, hogy egyik ember megsegíti a másikat — jegyezte meg erre az uralkodó.
Szó esett azután a keleti, főleg lengyelországi zsidók helyzetéről, maid ezt kérdezte a király a főrabbitól:
— Mit tart ön a zsidó államról, a melyet az antant alapítani akar?
A főrabbi azt válaszolta, hogy a cionista mozgalom az egyetlen nemzetközi mozgalom, amely túléli a háborút és megőrizte szigorú semlegességét. Ennek köszönhető, hogy az angol kormány Palesztináról szóló nyilatkozatában igen helyesen kerülte a zsidó állam kifejezést.
— Mit jelent Palesztina a zsidók számára? — kérdezte a király.
— A zsidó nép ezer még ezernyi részre oszlott széjjel, a melyek külön-külön harcoltak létükért s egészen csoda, hogy a zsidóság máig fenntartotta magát. Az abesszínai zsidók, akik kétezer év óta el vannak szigetelve, mindmáig megőrizték zsidó jellegüket. De egy nép nem építheti föl egzisztenciáját. csodákra, külön nemzeti és vallási életet kell élnie a maga területén.
— És az csak Palesztina lehet?
— Évezredek óta Palesztinához fűződnek a zsidók vágyai.
— Képes volna-e Palesztina az egész zsidóságot befogadni? — kérdezte a király.
— Arra nem is gondolnak a zsidók. A második zsidó állam fennállása idején is elszórtan élt a zsidó nép nagy része és azok a zsidók, akik valamely nép kötelékében meghonosodtak, jó szolgálatot tettek új hazájuknak; jó polgárai iparkodtak lenni fogadott honuknak.
A király kérdéseire elmondta a főrabbi, hogy évek hosszú sora óta áll a cionista mozgalom szolgálatában, tíz évig dolgozott ennek érdekében Olaszországban, mikor mint osztrák állampolgár főrabbi s a filozófia tanára volt Firenzében. Említette, hogy tudomása szerint a külföldön is nagy a rokonérzés Ausztria és uralkodója iránt, mire a király így szólt:
— Ön tudja, fölösleges is annyiszor ismételnem, hogy uralkodásom első napjától kezdve a békét akartam.