„A hegedűnek nagyon nagy mestere volt e vézna fiú; ha kezében megszólalt ez a hangszer, ősi mítoszok elevenedtek meg húrjai pengése nyomán; a bűvölő, titokzatos erők jelenvalóságát, igazságát éreztük. Mintha nem is köztünk élő ember muzsikált volna; a hangok, a rezgésszámok anyagi igazságai, a kottafejek, a hangszer anyagi adottsága mind elhalványult, semmivé foszlott, és természetfeletti hatalom kinyilatkoztatását hallottuk a zengő futamokban.” – írta a fiatalon elhunyt magyar hegedűművészre, Pártos Istvánra emlékezve Bálint András a Nyugatban 1920 nyarán.
Pártost Az Est 1916 márciusában, 13 éves korában fedezte fel, a Zeneakadémián történt bemutatkozását követően. Bár ez még nem volt önálló hangverseny – arra csak 1916 decemberében került sor –, a zenei élet azonnal felfigyelt Hubay Jenőnek, a Zeneművészeti Főiskola tanszékvezetőjének tanítványára. Az interjúból kiderült, hogy a fiatal „Pistuka” szegény családból származott, félárva volt, édesanyja, aki valaha maga is tanult zongorázni, varrásból tartotta el magát és gyermekét. Mint sok csodagyerek, Pártos is rengeteget gyakorolt, barátai nemigen voltak, ellenben rengeteget olvasott. Persze nem korosztályának megfelelő olvasmányokat: 13 évesen már rég túl volt Shakespeare-en, inkább Kantot, Diderot-t és Schopenhauert lapozgatta.
Az osztrák és német publikum már a háború alatt megismerhette, fellépett dán, svéd, norvég, valamint holland közönség előtt is. A halál is külföldi turnéján érte, Amszterdamban, alig 17 évesen. Holttestét Hollandiában elégették, hamvait édesanyja hazahozatta.

Felhasznált irodalom:
Látogatás egy 13 éves csodahegedűsnél = Az Est, 1916. március 26.
Pártos István hegedűművész meghalt = Népszava, 1920. február 15.
Bálint Aladár: Pártos István halálára = Nyugat, 1920/7–8. sz.

Készítette: Takács Róbert