Érdekes hírt hozott le 1916 júniusában a Pesti Hírlap. A cikk egy olvasói levél nyomán született, írója, a hadbavonult magántisztviselő felesége a nehezen beszerezhető élelmiszerek felett panaszkodik. Az írás sokat elárul a középosztálybeli nők helyzetéről: férjük távollétében ők maguk is dolgozni kényszerültek, cseléd hiányában a háztartás vezetése (még akkor is, ha az csak egyszemélyes volt) is rájuk szakadt. A házimunka sokkal több időt és energiát igényelt a századfordulón, hiszen a manapság konyhai alapfelszerelésnek számító hűtőszekrényt is csak 1918-tól kereshetjük a háztartásokban – Amerikában. A háborús esztendőkben pedig az élelmiszerdrágaságból és az áruhiányból fakadó nehézségekkel is szembesülniük kellett a háziasszonyoknak. De hova lettek a házimunkát korábban kifogástalanul végző cselédek?
Míg a női cselédek száma a háborút megelőzően, 1910-ben 67922 volt Pesten, ez a szám 1920-ra 50985-re esett vissza. A nagy létszámú cselédség 1910-ben még a női munkaerő 40%-át képviselte; a háború után azonban a cselédség nem számított többé a legtöbb női munkaerőt foglalkoztató gazdasági kategóriának, helyét az ipari munkásnők foglalták el. Cseléd nélkül még a két háború között is jóformán elképzelhetetlen volt egy középosztályhoz tartozó család mindennapjainak kivitelezése. Mivel a háztartás ellátását és a gyermekek nevelését, gondozását is az otthon falain belül kellett megoldani, a ház asszonyának, aki férje mellett többnyire még reprezentációs feladatokat is ellátott, aligha maradt mindenre ideje, és még nem is szóltunk a cseléd státuszszimbólumként betöltött szerepéről. A cselédek ébrenléti idejüket kisebb-nagyobb intenzitással ugyan, de gyakorlatilag végigdolgozták – és a háziak sem kímélték őket, elég, ha a családtagok eltérő étkezési szokásaira, a különböző időpontokban tálalt reggelikre gondolunk: a gyerekek általában 7 óra körül, a családfő munka előtt, 9 körül, és a háziasszony nem ritkán 11 óra körül reggelizett.
A cselédek munkaerejére azonban a háború kitörése után nagyon hamar szükség lett – otthon. A többnyire vidékről, elsősorban az Alföldről és Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyéből érkező cselédeknek hadba vonult családtagjaikat kellett helyettesíteni vagy a földeken, vagy otthon, a háztáji körül. Sok fővárosi családnak pedig egyszerűen anyagi nehézséget jelentett a cseléd tartása, az élelmiszerdrágaság és a stagnáló bérek miatt sokszor a „jó lányt” sem tudták megtartani.

Felhasznált irodalom:
Akinek nincs cselédje = Pesti Hírlap, 1916. június 9.
Gyáni Gábor: Család, háztartás és a városi cselédség. Budapest, 1983.

Készítette: Kaba Eszter

Pesti Hírlap, 1916. június 9.
Akinek nincs cselédje

Az egyik hadbavonult magántisztviselő felesége írja, hogy foglalkozása, ami egy hivatalhoz köti, a déli kis pihenőt kivéve, egész napját igénybe veszi. Este, ha lakására tér, főz, mos, vasal, varr és egyéb nélkülözhetetlen munkát végez. Megtörténik azonban, miután kivételképpen jó főnöke van, hogy olykor-olykor elszabadulhat hivatalából s holmi bevásárlást végezhet, mert mindent magának kell tenni, alapján annak is, hogy cselédet nem tarthat. Ilyenkor be-benéz a vásárcsarnokba, leginkább azért, hogy zsírhoz jusson. Ez a munkája azonban nem jár eredménnyel, mert a főváros a zsír árusítását szabályozta s ahhoz csakis kedden, csütörtökön és szombaton délután lehet jutni, úgy a városi üzemekben, mint a henteseknél. Ha a ma fönnálló viszonyok között zsírt akarna szerezni, az esetben délután három órakor kellene állást foglalni az elárusító üzletek előtt és megszerezni a jegyet az ott álló rendőrtől. Ha pedig már három órakor ott volna, körülbelül hat óráig volna muszáj a tülekedő tömegben várakoznia, esetleg azért, hogy a zsír vagy a szalonna elfogyását tudtára adják. Így azután két nap múlva megint órákba kerülne a zsírhoz való jutása. Amint ebből a panaszos sorokból kitűnik, a jólétben nem bővelkedő középosztály ama asszonyai, akiknek cselédjük nincs és akiket a kenyérkereset irodai foglalkozáshoz vitt, sehogy sem juthatnak zsírhoz, amiből pedig most már van annyi, hogy mindenkinek jusson. Mindez azt az óhajt érleli meg benne és a hozzá hasonlókban, hogy a főváros olyan zsírjegyeket bocsásson ki, amelyek segítségével rövidebb idő alatt és nemcsak a megszabott időközben kaphassanak zsiradékot.