Népszava, 1914

Az „új orosz forradalom” visszhangja

“A most induló új forradalom tisztára proletár mozgalom és így elmondhatjuk, hogy az orosz revolúció ma a pétervári munkások és katonák győzelmével és kormányra jutásával eljutott kifejlődésének csúcsáig. 1917 orosz forradalma is ugyanazt a képet tárja elénk, mint 1789 francia forradalma: egyik osztály a másik után ragadja meg a kormányhatalmat, hogy azután a következő letaszítsa és messze-menőbb programot tűzzön ki a revolúció céljaként.” – így ábrázolta a Népszava két nappal az események után az 1917. november 7-ei orosz fordulatot. A szociáldemokrata lap egyértelmű fejlődésként értékelte a „beláthatatlan nagy jelentőségű eseményeket”, amelyeket nemcsak a francia forradalomhoz, hanem az 1871-es párizsi kommünhöz, „a proletárság diktatúrájának” rövid életű kísérletéhez is hasonlított. A cenzúra miatt befejezetlen cikk szerint a Trockij és Lenin vezette bolsevikok és a proletártömegek uralmának tartóssága azon fog múlni, hogy sikerül-e a mozgalmat országossá tenni, azaz „a parasztságot a proletárság mellé állítani”, és ezzel összefüggően „sikerül-e azonnal békét kötni”.
A Budapesti Hírlap szintén forradalomnak nevezte az orosz eseményeket, és ha nem is megnevezve, de szintén a francia példát vette alapul, csak más, konzervatív nézőpontból: eszerint a forradalom „fejlődése” helyett annak ciklikussága a döntő, amit várhatóan majd egy katonai diktatúra fog lezárni. „Minden forradalom egy kis Kronosz isten, aki felfalja, akiket felszül, a saját gyermekeit, mindaddig, amíg meg nem születik – rendesen uniformisban – a Jupiter, aki azután az apját löki le trónusáról. Más szóval rajongók hátán fölkapva, ügyvédek kezdik a forradalmat, egy darabig egymást fölváltva a hatalmon, míg végre el nem jő a katona, aki kurtán-furcsán végez ügyvédekkel és forradalommal egyaránt.” A jobboldali újság, ha óvatosan is, de magyar szempontból reménykeltőnek értékelte az orosz forradalom legújabb fordulatát, mert szerinte ez és „az olaszokon vett, aranykrónikába illő győzelmeink” [a caporettói áttörésről van szó] tették a legértékesebb szolgálatot a győztes béke érdekében.

Felhasznált irodalom:
Új orosz forradalom = Népszava, 1917. november 9.
Forradalom Pétervárott. Kerenszkij menekül = Budapesti Hírlap, 1917. november 9.

Készítette: Ignácz Károly

Népszava, 1917. november 9.
Új orosz forradalom

Megint nagy események történnek Oroszországban. A bolseviki-agitáció többségre jutott a proletártömegekben, a munkástömegek pedig új forradalommal hatalomra lendültek Pétervárott. A Kerenszkij-kormány minisztereit a szovjet katonai bizottsága fogságba vetette. Kerenszkij maga ugyan elmenekült, de már parancsot adtak a letartóztatására. Kiszabadítják azokat a politikai foglyokat, akiket a Kerenszkij-kormány taszított fogságba, egyszóval, ahogy a szovjet katonai bizottságának valamennyi hadsereghez elküldött szikratávirata mondja: Pétervárott győzött a munkás- és katonatanácsok forradalma.
Beláthatatlan nagyjelentőségű események ezek. A márciusi orosz forradalom most e novemberi napokkal érett meg teljesen. Az orosz forradalom tömegeit eddig is a munkások és a velük szövetkező katonák alkották, de a kormányzó politikai hatalom többé-kevésbé a burzsoá különféle árnyalatainak kezében von. A proletárság vezető pártjai nem érezték elég erősnek magukat ahhoz, hogy diktátori módon az események élére álljanak és a polgárságnak a hatalomból való kizárásával megteremtsék a szociális köztársaságot. Az orosz forradalom eddigi formája a polgári köztársaság volt, amelynek kormányán osztoztak a polgári pártoknak és a mérsékelt szocialista frakcióknak a vezetői. Még június 22-én a munkástanácsok országos kongresszusa azt határozta, hogy nem veszi át a maga kezébe a hatalmat, mert „ha a munkás- és katonatanács a forradalom mai korszakában kezébe venné a hatalmat, ezzel jelentékenyen csökkentené a forradalom erőit, mert idő előtt riasztana vissza olyan elemeket, amelyek ma még a revolúció szolgálatára lehetnek és ezzel összeomlás felé vinné a forradalmat”. De már július 10-án és 17-én a proletárság balszárnyát alkotó bolsevikiek nagy tömegmozgalmat indítanak, amely fegyveres erővel akarta kierőszakolnia Kerenszkij-offenzíva abbahagyását, azt követelte, hogy vessenek véget a polgári pártokkal való kompromisszumnak és a munkás- és katonatanács maga vegye át a kormányt. Ezt a mozgalmat akkor vérbe fojtották, a bolsevikieket börtönbe vetették és kivégezték
De Kerenszkij diktatúrája nem tartott sokáig, mert Kornilov tábornok fölkelése, amely mögött a gyáraikat féltő tőkések, a földjeiket féltő nagybirtokosok rettegése húzódott meg, olyan erővel csapott neki a radikális polgári pártok és a mérsékeltebb szocialista pártok közös kormányának, hogy Kerenszkij kénytelen volt a forradalom védelmére segítségül hívni Pétervár bolseviki érzésű proletártömegeit. A Kornilov-fölkelést sikerült elfojtani és azóta szakadatlanul és föltartóztathatatlanul növekszik a bolseviki-párt hatalma és tekintélye. Egyik várost a másik után hódították meg és nemcsak a hadseregben meg a flottában vertek erős gyökereket, hanem többségre tettek szert a forradalom menetére legfontosabb szervezetben: a pétervári munkások és katonák tanácsában is.
A most induló új forradalom tisztára proletár mozgalom és így elmondhatjuk, hogy az orosz revolúció ma a pétervári munkások és katonák győzelmével és kormányra jutásával eljutott kifejlődésének csúcsáig. 1917 orosz forradalma is ugyanazt a képet tárja elénk, mint 1789 francia forradalma: egyik osztály a másik után ragadja meg a kormányhatalmat, hogy azután a következő letaszítsa és messzemenőbb programot tűzzön ki a revolúció céljaként. Amily fájdalmas és viharokkal teljes volt a nagy francia forradalom útja a gironde-tól a jakobinusokig, olyan sok harcon keresztül száguldott a nagy orosz forradalom a kadetektől a bolsevikiekig. Gucskovtól és Miljukovtól Leninig és Trockijig még hosszabb az út, mint Brissot-tól és Guadet-tól Marat-ig, a cenzusos választójog dumájától még nagyobb az ugrás a munkások és katonák tanácsáig, mint a nemzetgyűléstől a konventig.
Ha annak a súlyát akarjuk megállapítani, mit jelent a bolseviki-párt hatalomra kerülése, akkor azt kell néznünk, mit akar a Trockijék, Leninék, Gorkijék és Rjazanovék pártja. A bolsevik program már néhány hét előtt egy pillanatra, mint valami vakító fényű, de hírtelen ellobbanó fáklya mutatta meg, miféle meggyőződések és érzések hevítik az orosz munkásság tömegeit. Akkor volt ez, amikor a szovjetben egy napra véletlenül többséget tettek a bolsevikiek és ha csak egynapos kérészéletre is, de elfogadtatták a maguk akcióprogramját. Egészen röviden, csak alaptényeire redukálva, három fontos célt tűz maga elé ez a program: 1. A proletárság diktatúráját. 2. A rögtönös békekötést. 3. A gyárak és földek szocializálást. Ez a program mutatja, hogy ami most Oroszországban történik, nem más, mint gigászi arányokra nagyítva az 1871-iki párisi kommün. A kommün, a proletárság diktatúrája akkor vesztett háború romjain épült, de elbukott, mert elszigetelten állt, mert nem tudott országos mozgalommá tenni és mert a németekkel való további harc lobogóját akarta a háborútól fáradt békére vágyó francia tömegek kezébe adni.
A bolseviki párt és vele a proletártömegek uralma Oroszországban most két tényezőn fordul meg: sikerült-e a mozgalmat országossá tenni, a parasztságot a proletárság mellé állítani és sikerül-e azonnal békét kötni?
(E cikkünkből a 18 befejező sort törölte a cenzúra.)

 

Budapesti Hírlap, 1917. november 9.
Forradalom Pétervárott. Kerenszkij menekül

A drót délnyugatról is, északkeletről is izgalmas híreket hozott. Az olasz harctér új hírei kifejeződnek abban, hogy foglyaink száma meghaladta a 250000-t, ágyúbeli zsákmányunk a 2300-at. Ezek oly gigantikus arányok, melyeknek vesztett erejét nem lehet pótolni hevenyészve odafuvarozott száz-százötvenezer emberrel. Ezek a számok képletei egy nagy lépésnek, melyet a béke felé tettünk.
Egy másik nagy lépés ez óhajtott irányban – reméljük – az, aminek a hitét Pétervár felől vesszük, s ami nem kevesebb, mint hogy az eddigi forradalmi kormányt fogságra vetették (csak Kerenszkij tudott elmenekülni a társaságból) és a béke jegyében harcolók, a bolsevikiek, a Leninisták kerítették kezükbe a hatalmat.
Ez a harmadik forradalmi kormány. Miljukovék a béke és szabadság nejében megbuktatták a cárt, aztán beálltak Anglia igájába és húzták az antant szekerét; Kerenszkijék a béke és szabadság nevében megbuktatták Miljukovot, aztán magukra vették Anglia jármát és húzták az antant szekerét; most a bolsevikiek megbuktatták a béke és szabadság nevében Kerenszkijéket és – folytatása következik.
[…] Minden forradalom egy kis Kronosz isten, aki felfalja, akiket felszül, a saját gyermekeit, mindaddig, amíg meg nem születik – rendesen uniformisban – a Jupiter, aki azután az apját löki le trónusáról. Más szóval rajongók hátán fölkapva, ügyvédek kezdik a forradalmat, egy darabig egymást fölváltva a hatalmon, míg végre el nem jő a katona, aki kurtán-furcsán végez ügyvédekkel és forradalommal egyaránt.
A békének természetesen kedvez az, ha mentül nagyobb a zűrzavar és felfordulás Oroszországban. De vérmes reményeket azért a legújabb fordulathoz sem szabad fűznünk. Egy az, hogy eddig minden hőse a forradalomnak a béke olajágával verte meg ellenfelét s
aztán ágyúval, gépfegyverrel és börtönnel tartotta fenn magát, amíg lehetett. Aztán nem szabad elfelejtenünk, hogy a hadsereg – értvén ez alatt a katonai szervezetet, a vezérséget – még egyáltalán nem szólott bele komolyan az ügyvédek dolgába. Egyszer Kornyilov megpróbálta, de akkor úgy látszik még kissé korán is volt, de meg tán Kornyilov nem is volt az igazi ember ehhez a dologhoz.
Meg kell azt is gondolni, hogy az antant mindent el fog követni, hogy az új helyzetben is szóhoz jusson és érdekei szolgálatába állítsa az új embereket, akiknek természetesen elég bajuk lesz nyílt és lappangó ellenfeleikkel, a kormányzás gondjaival, a melyek tízszeresek a bomladozó birodalomban, ahol az állami szervezetek kötelékei szakadoznak, a rend bomlik, a társadalom felfordul, személy- és vagyonbiztonság nincsen és a tartományok a birodalom testéről leszakadoznak.
És végül, ha mindez már valahogy rendben, volna, még akkor is fölmerül a kérdés: kivel kössük meg a békét. Van-e ma Oroszországban egyáltalán olyan tekintély, van-e olyan közhatalom, melyet magával a birodalommal azonosnak és arra illetékesnek nézhetnénk, hogy Oroszország nevében békét kössön és hogy biztosítékot is nyújthat arra, hogy ez a béke komoly és reális lesz.
Ha azonban eképpen kénytelenek vagyunk is az országot a béke kérdésében türelemre inteni, azért viszont azt is kimondhatjuk, hogy se két német kancellár, se a német birodalmi gyűlés többségének határozata, se Károlyi Mihály, se Czernin, se cseh kegyeltjeik, de még a római pápa is – senki a békéért oly sikeresen nem dolgozott, neki olyan értékes szolgálatot nem tett, ebbéli reményeinket oly érvényesen meg nem hizlalta, mint vitézeink az olasz harcmezőn a két utolsó héten és az orosz forradalom legújabb fordulata. […]