1911-ben a Nyugat folyóirat hasábjain hosszú értekezés jelent meg Eszperantó címmel a lap főszerkesztőjének, Ignotusnak a tollából. Az esszé egy potenciális világnyelv gondolatát járja körül, írója nézetei szerint „a nyelvnek lelke és természete szerint semmi lehetetlensége nincs annak, hogy világnyelv, mesterséges és csinált világnyelv ne csak kigondoltassék, de ilyenül el is fogadtassék s éljen is és virágozzék”. Ignotus örömmel üdvözölte Ludwik Łazarz Zamenhof varsói szemorvos kezdeményezését, aki Dr. Esperanto (innen a név: reménykedő doktor) álnéven publikálta Unua Libro címen füzetecskéjét 1887-ben.
Egy nemzetközi nyelv létrehozására már jóval korábban (a latin nyelv háttérbe szorulásával és a nemzeti nyelvek térhódításával párhuzamosan) is történtek kezdeményezések. 1867-ben, az I. Internacionálé Lausanne-ban tartott második kongresszusán is született határozat a közös nyelv létrehozásáról: „A közös nyelv mindnyájunkra nézve jótétemény lenne és hathatósan támogatná a népek egyesítését és testvériesülését.” Az első teljesen kidolgozott rendszerre 1880-ig kellett várni, ez volt a volapük. Megalkotója, a német Johann Schleyer katolikus prelátus azonban nem örülhetett sokáig sikerének, a volapük nyelv híveit az eszperantó teljesen elhódította – napjainkban csupán néhány tucatra teszik használóinak számát.
Az eszperantó azonban mind a mai napig él és virágzik, elsősorban Európában, Kelet-Ázsiában és Dél-Amerikában van kultusza, aktív használóit félmillió és 25 millió közé taksálják.

Ignotus 1911-ben mindezt természetesen még nem tudhatta, írásában elsősorban a tudomány felől közelít: a tudományok nyelvhez kötöttsége és „jelen” (=akkori) állás szerinti négy nyelvének (francia, angol, német, olasz) elsajátítása gondot okoz(hat) egy „mindenfelé figyelni köteles tudósnak”. Elemzésében továbbmegy: azt sem tartaná szerencsésnek, ha a négy közül egy diadalmaskodna a többi felett és válna világnyelvvé – és rögtön az angolt hozza fel (ellen)példaként, hiszen „aránytalan és tűrhetetlen volna, hogy az egész művelt emberiségnek úgy kelljen tovább-tovább követnie e nyelvek fejlődését, ahogy azt a londoni csirkefogóknak (mert minden nyelv az utcán vagy a mezőn készül s innen megy fel az irodalomba) – a londoni kocsisoknak és zsebmetszőknek agytekervényei előszabják”. Az emberiség uniformizálódását és az „európai egyesült államok” kialakulását elkerülhetetlennek véli, így az eszperantóra mint egy nemzetek felett álló eszményre tekint.

Hogy az eszperantónak mint nemzetközi nyelvnek zászlajában megjelenő zöld csillag a ma embere számára jelent-e valamit, nem tudjuk, az azonban biztos, hogy az angol nyelvet 446 millióan használják anyanyelvükként és kb. 650 millióan tanult nyelvként. Bár kétségtelen, hogy ez a tény senkinek nincs a homlokára írva.

Készítette: Kaba Eszter

Esperanto a háborúban. = Pesti Hírlap, 1915. március 25.

Fölösleges bizonyítani, hogy az érintkezés nyelvének és egymás megértésének problémája nem csekély gondot okoz a hazáján kívül harcoló vagy fogságba jutott, különböző nyelven beszélő katonáknak. Németországban például egész kis frazeológiai gyűjteményt adtak a katonák kezébe, amelyben a legszükségesebb társalgási kifejezések és szólások vannak összeválogatva francia, angol, lengyel és orosz nyelven. Érdekes tehát egy orosz fogságba került német katonának esperanto nyelven írott levele, amelyből kiderül, hogy mily hasznát vette az esperanto nyelvnek a különféle nemzetiségű katonákkal való érintkezésben. A tartalmánál fogva is érdekes levél a „Germana Esperantisto” című lapban jelent meg s egy részlete így hangzik:
– T…(Szibéria). Amikor orosz fogságba estem, tapasztaltam csak igazán, mily előnyös valamely kisegítő nyelv ismerete. Az az apró zöld csillag, amelyet mindig magammal hordok, fölkeltette az ambulancia orvosainak figyelmét, akik a gondozás után eltávozván, nemsokára egy orosz katonatiszttel tértek vissza hozzám. Az orosz tiszt esperanto nyelven üdvözölt és első kérdése is az volt: igaz-e, hogy a franciák átkeltek a Rajnán. Az orosz újságok után ugyan el nem igazodik senki, mert azok kizárólag francia és orosz győzelmi híreket közölnek. Bezzeg nagyot bámult, mikor megtudta tőlem az igazságot! E tiszt közbenjárására megkülönböztetett figyelemmel bántak velem s négy nap múlva Moszkvába szállítottak. Az esperanto nyelvnek itt is hasznát vettem. Már másnap három tiszt keresett föl, akik látható örömmel éltek az alkalommal, hogy esperanto nyelven beszélhetnek egy idegennel. Néhány nap múlva már Szibériába vittek volna tovább, de a tisztek kieszközölték, hogy Moszkvában maradhattam, ahol az egyik tiszt szolgálatába rendeltek. Néhány nap múlva tizenkilenc sebesült honvéd és hét olasz anyanyelvű katona érkezett Moszkvába. Két honvéd és egy trieszti katona keresett föl, akikkel elbeszélgettem. Csakhamar egész kis társasággá alakultunk itt esperantisták s nagy örömünkre szolgált, hogy németek, magyarok, olaszok és oroszok jól megértettük egymást. Ezt a levelet a stockholmi esperantisták útján juttatom el hozzád.