A Nobel-díjat a 19. század végén alapította a svéd kémikus, Alfred Nobel. A tudós 1895. november 27-én kelt végrendeletében rendelkezett úgy, hogy vagyonának kamataiból évről-évre részesedjen a fizika, a kémia, az orvostudomány és az irodalom legjobbja, valamint az a személy vagy szervezet, aki a béke megőrzéséért vagy megteremtéséért tett erőfeszítéseinek eredményeképpen a díjat megérdemli. A díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia döntése alapján kapják a díjazottak, konkrét teljesítményük (és nem életművük – ez utóbbit az irodalmi díj esetében akár vitatni is lehetne) alapján. A rangos tudományos elismerést 1914-re már egy magyar származású tudós is kiérdemelte: Lénárd Fülöpöt a katódsugaras vizsgálatokra alapozott atommodelljéért tüntették ki fizikai Nobel-díjjal 1905-ben.
A háború – legalábbis a díj történetében – újabb magyar elismerést hozott: Bárány Róbert orvos az orosz hadifogságban értesült sikeréről, a díjátadóra (az 1914-es díjakat 1915-ben adták át) elmenni azonban nem tudott, noha maga a svéd királyi család is közbenjárt érdekében.
A harcok elhúzódásával a Nobel-díj átadása is akadozni kezdett: a fizikai díjat 1916-ban, a kémiait 1916-ban és 1917-ben, az orvosit 1915 és 1918 között, az irodalmit 1914-ben és 1918-ban nem osztották ki. A Nobel-békedíj átadására pedig természetszerűleg nem kerülhetett sor – gondolnánk. Nos, nem tévednénk sokat. Az 1913-as díjazott, Henri La Fontaine után három évig nem ítélték oda a díjat, 1917-ben azonban azt a Nemzetközi Vöröskereszt kapta meg, méghozzá a hadifoglyokért végzett tevékenységéért. 1918-ban az USA elnökéé, Wilsoné lett az elismerés, 1922-ben pedig azé a Fridtjof Nansené, aki 1920-ban a Nemzetek Szövetségének egyik főbiztosaként az orosz, német és osztrák hadifogolycserét irányította, így rengeteget tett az Oroszországban raboskodó egykori Monarchia állampolgárainak hazatéréséért is.
Mindez azonban 1916-ban még messze volt. A Pesti Hírlap 1916. novemberi cikkében Romain Rolland irodalmi díját méltatta, fókuszba helyezve annak „németbarátságát”. A kényszerű svájci emigrációban élő írónak nem biztos, hogy örömet okozott e kétes értékű népszerűség: francia hazája renegátnak, hazaárulónak bélyegezte a Németországban már a háború előtt is közkedvelt művészt.
„Hiába átkozzák Franciaországban, attól úgyse lesz németebb, és hiába dédelgetik Németországban, attól nem lesz kevésbé francia.” – írta róla Franyó Zoltán a Nyugatban. És milyen igaza volt! Rolland elsősorban pacifistának számított. A Nobel-díjért kapott összeget is az általa legjobbnak vélt szervezetnek adományozta: a Nemzetközi Vöröskeresztnek.
Felhasznált irodalom:
A Nobel-díj nyertesei = Pesti Hírlap, 1916. november 11.
Készítette: Kaba Eszter
Pesti Hírlap, 1916. november 11.
A Nobel-díj nyertesei
A svéd akadémia az 1915. évi irodalmi Nobel-díjat Romain Rolland-nak, az 1916. évi irodalmi Nobel-díjat pedig Werner Heidenstamnak ítélte. Az akadémia elhatározta, hogy a fizikai és kémiai díjat az idén nem adja ki s a díj összegét elteszi későbbre… Romain Rolland-nál méltóbb emberre valóban nem eshetett volna a svéd akadémia választása. Már tavaly is, jelölésének híre őszinte örömet keltett mindenfelé. Nemcsak a francia, de az egész világirodalomnak egyik legelőkelőbb, legnemesebb egyénisége. Első ama kevesek között, akik a háború szörnyűségei közt sem tagadták meg régi magukat: a borzalmak esztendeiben is megmaradt a szelídség és okosság költőjének. A háború elején Gerhart Haputmannhoz, a nagy német íróhoz intézett nyílt levele olyan volt, mint egy gyönyörű, fájdalmas könnycsepp a meginduló vérözön fölött. Hauptmann válasza méltó volt Rolland írásához s örülni kellett, hogy a legjobbakban a körülöttük tobzódó legádázabb gyűlölségek sem fojthatták el a megértő humanitást. Háborús írásaiban semmi sincs az uszítók frazeológiájából, a legmélyebb szenvedés tükröződik mindegyikben, a hangja néha egészen imádságszerű. Jellemző, hogy ezeket az írásait Svájcban volt kénytelen megjelentetni, odahaza az üvöltők mindent elkövettek ellene. Különben már régebben is éppen a hazájabeliek előtt volt a legkevésbé népszerű. Németbarátnak tartották mindig. Romain Rolland muzsikus, át és át van itatva Beethoven, Bach, Mozart kultuszától, a német kultúrának valóban kevés őszintébb híve van nála. Főművének, a Jean Christophe-nak hőse is egy félig német származású muzsikus. Ez a regény a mai irodalom egyik legelső remeke. Tíz kötetből áll, az író benne – míg végigkíséri alakját – nemcsak a modern embert mutatja meg egész érzékenységével, minden szenvedésével, de megrajzolja a kor keresztmetszetét is. A Jean Christophe a világirodalomban Goethe Meister Wilhelmje, Gottfried Keller Grüner Heinrichje mellett foglal helyet, utóbbira különösen hasonlít nemcsak előadásának menete, de a hangja, csöndes, bölcs humora is. Nagy regény, minden korban a legnemesebb olvasmányok közé fog tartozni. Főművén kívül esztétikai munkássága is rendkívül mélyreható: megírta Beethoven, Tolsztoj, Michelangelo életét, több kötetet írt a színpadról is, különösen a forradalom korának színházával foglalkozott. Mint színműírónak szintén jelentős sikerei voltak: Danton című drámáját mintegy tizenöt évvel ezelőtt mutatták be Párizsban, majd két évvel később a 14 Juillet címűt. Művészetének a tudományosság s a kulturáltság, mindenekfölött pedig a humanizmus a legerősebb jellemvonása. Rajongói már eddig is voltak, a háború alatt ezek előtt is s mások előtt is, még csak megnőtt az alakja. Verner Heidenstamnak, a Nobel-díj másik nyertesének neve már kevésbé ismerős. A svéd akadémia svéd költőt jutalmazott benne. Két verskötete s több regénye van. Endymion című regényében a Kelet kultúráját festi. Újabb munkái a svéd nemzet hőskorából merítik tárgyukat.
