1916 októberében a zenerajongóknak igazi csemegében volt részük: a Zeneakadémián Dohnányi Ernő zongorajátékában gyönyörködhetett a nagyérdemű. Igaz, hogy csak „két Schubertet és két Schumannt” játszott, de a másnapi kritikák szuperlatívuszokban dicsérték a Pozsonyban született művészt. Dohnányi édesapja tehetséges csellista volt, fiát ő maga kezdte tanítani, annak hat éves korától. Miután leérettségizett a pozsonyi gimnáziumban (itt ismerte meg a nála néhány évvel fiatalabb Bartók Bélát), Bécs helyett Budapestre költözött, és az alig két évtizedes múlttal rendelkező Magyar Királyi Zeneakadémián kezdte meg tanulmányait 1894-ben. Hamar népszerű lett, az 1900-as évekre egyike a világjáró koncertzongoristáknak. 1903-tól két éven át Bécsben, majd egészen 1915-ig, a háború első teljes évéig Berlinben tanított.
Egészséges, hadra fogható férfiként rá is épp úgy vonatkozott a hadkötelezettség, mint hasonló korú civil társaira, de művészként a tényleges frontszolgálatot elkerülhette. Mivel a berlini Hochschule für Musik professzora volt, kettős állampolgársággal rendelkezett – így magyar és porosz oldalról egyaránt megkaphatta katonai behívóját: a Landsturm ohne Waffe-hoz (a fegyvertelen népfelkelőkhöz) sorozták be, szabadságlevelét azonban egyre kurtább időszakokra hosszabbították meg, ezért végül úgy döntött: hazaköltözik. Paradoxon, hogy magánéletének talán az egyik legszebb időszakát élte. Galafrès Elsával, majdani második feleségével érkezett Budapestre 1915 telén. Itt is megkapta népfelkelési igazolványát, amelyben népfelkelési fegyveres szolgálatra alkalmasnak nyilvánították, ugyanakkor még ebben a hónapban, 1915 decemberében a magyar királyi honvédelmi miniszter rendeletére „bizonytalan időre” felmentést kapott a tényleges szolgálat alól. Dohnányi a háború alatt is rendszeresen koncertezett, noha földrajzi lehetőségei jelentősen szűkültek – szeretett Angliájába sem mehetett vissza. A háborús évek komponálás szempontjából termékenynek bizonyultak: írt kamaraműveket, dolgozott operáján (A vajda tornya), zongoraátiratot és koncertetűdöt is jegyzett.
A trianoni békét pozsonyi születésűként személyes tragédiának élte meg, a két háború között Budapesten élt, 1934-től a Zeneakadémia főigazgatójaként.
1944-ben harmadik feleségével, Zachár Ilonával és annak gyermekeivel elhagyta az országot, hosszas európai kitérő után Amerikában telepedett le. Háborús bűnösként tartották számon, így csak kisebb kulturális központokban koncertezhetett. 1960-ban halt meg New York-ban.
Felhasznált irodalom:
Dohnányi Ernő első hangversenye = Pesti Hírlap, 1916. október 1.
Hangverseny = Pesti Hírlap, 1916. október 25.
Kovács Ilona: „A nyomorult zongorázást felcserélném tisztességesebb pályával.” Az I. világháború hatása Dohnányi Ernő művészi pályájára
Készítette: Kaba Eszter
Pesti Hírlap, 1916. október 1.
Dohnányi Ernő első hangversenye
Dohnányi Ernő első hangversenye október hó 24-én lesz. Műsor: Schubert Sonata B-dúr, G-dúr, Schumann Kreisleriana, Carneval. Jegyek 2-10 K-ig szerda reggeltől kaphatók Rózsavölgyinél.
Pesti Hírlap, 1916. október 25.
Hangverseny
Új szavakat keresünk, új szuperlatívuszokat – Dohnányi ma esti játékáról írván. Ha van a tökéletesben fokozat: ő megvalósítja azt. Itt elnémul a kritika; itt csak a hazafias büszkeség szólalhat meg, hogy miénk ez a művész… Ma csak két Schubertet és két Schumannt játszott. De milyen két Schubertet! A sonata quasi fantasiát és a B-dúr szonátát; és Schumanntól a Kreislerianát és a Karnevalt! Sauer talán ötletesebben nüanszírozza a Papilons-t és holmi hofmanni fantasztikummal látja el a Kreisleriana befejező részeit – de a két Schubert-szonátát igazán nem lehet szebben játszani, mint ahogyan ez a csudás lelkületű poéta értelmezte azt ma este. A Zeneakadémia nagytermét az utolsó helyig megtöltő elit közönség lelkes ovációkkal ünnepelte Dohnányit, aki művészetével – csakúgy, mint a magyar katona vitézségével a harcmezőn – díszt és dicsőséget szerez hazájának…
