Népszava, 1914

A valóságot is megelőzték a hírek a török fegyverszünetről és a nagyvezír lemondásáról

A Népszava 1918. október 10-én bécsi értesülésekre hivatkozva arról számolt be, hogy „Talaat basa török nagyvezér állásáról lemondott és helyébe Tevfik basa lép” – ezt a „pletykát” a lap azzal az általa is híresztelésnek minősített információval kapcsolta össze, hogy „Törökország is fegyverszünetet kér az antanttól. A jegyzéket állítólag már el is küldték”. Egy német lapra hivatkozva az is olvasható egy további hírben, hogy „nemcsak Talaat basa mond le, hanem Enver basa is. Az ő utóda İzzet basa lesz. Az új külügyminiszter az ellenzéki Ahmed Riso bég lesz”. A budapesti szociáldemokrata lap szerint a „kormányváltozás a török nép általános békeóhajára vezethető vissza”.
E híresztelések közül néhány igaznak bizonyult, de nem ilyen sorrendben. Annyi bizonyos, hogy Törökország katonai helyzete megroppant a bolgároknak a központi hatalmak közül való szeptember végi kiválásával. Konstantinápoly gyakorlatilag védelem nélkül maradt volna ekkor, ha német csapatok nem sietnek a balkáni török határok védelmére, ahogy ezt Galántai József hadtörténész írta Az I. világháború című munkájában. A törököknek ekkoriban Palesztinában és Mezopotámiában is harcolniuk kellett az angolok és szövetségeseik ellen (fokozatosan szorultak vissza az oszmánok), ráadásul Bulgária kiválásával a Balkánon a francia hadsereggel találták szemben magukat. Ez megpecsételte a Törökországot irányító pasák uralmát. Talaat pasa ugyan nem október 9-én vagy 10-én mondott le nagyvezírségről (gyakorlatilag a miniszterelnökségről), hanem csak pár nap múlva (a legtöbb forrás október 14-ét emlegeti). Őt ekkor még nem Tevfik pasa követte, hanem a cikkben az Enver pasa külügyminiszter utódjaként emlegetett Ahmed İzzet pasa. Ám İzzet „hivatali ideje” nagy részét ágyban fekve töltötte, elkapta ugyanis a vészesen terjedő spanyolnáthát. Hamarosan İzzet is lemondott, és novemberben a nagyvezér-kormányfői posztot valóban a már említett Tevfik pasa vette át. Ő volt az Oszmán Birodalom utolsó nagyvezíre.
A bonyolult személyi ügyeknél – amelyek azonban mutatják a birodalom központi irányításának összeomlását – fontosabb kérdés, hogy mi is történt a török fegyverszünet ügyében. Október 4-én, a bolgárok kiválása után a megmaradt három központi hatalom, Németország, Ausztria–Magyarország és Törökország külön jegyzékben fordult az USA elnökéhez, Wilsonhoz, hogy részben a januárban meghirdetett wilsoni pontok, részben pedig az azóta elhangzott amerikai nyilatkozatok jegyében kössenek fegyverszünetet és kezdjenek azonnali béketárgyalásokat. Ám az idő már túlszaladt a wilsoni (relatíve jóindulatú) pontokon, ezt Galántai József szerint maguk az amerikaiak is jelezték az október 18-i válaszukban. Washington nemcsak a csehszlovák és a jugoszláv törekvések elismerését említette, amely gyakorlatilag az Osztrák–Magyar Monarchia lesöprését jelentette a térképről, hanem október 23-án az amerikaiak a németeknek is válaszoltak, számukra is elfogadhatatlan feltételeket szabva. Természetesen ezeket a válaszokat Wilsonék egyeztették a többi antanthatalommal.
Közben a törökök a palesztinai fronton egyre-másra adták fel pozícióikat: az angolok már Damaszkuszt is elfoglalták október elsején, majd Bejrútot hódították meg, háromszoros túlerővel rendelkezve. A mezopotámiai fronton lassabb volt a brit előrenyomulás, de ott is egyértelmű volt az antant fölénye. Ezek után a törökök nem október 9–10-én, hanem október 20-án juttattak el egy feltétel nélküli fegyverszünetre vonatkozó kérelmet az antantnak Lémnosz szigetén. (Említettük: az antant nevében az amerikaiak ugyanis visszautasították gyakorlatilag az október 4-i hármas – török, osztrák–magyar és német – javaslatot a fegyverszünetre.)
Végül október 30-án írták alá a Mudrosz kikötőjében horgonyzó angol cirkálón (melynek neve talán nem véletlenül egy hellén hősre utalt: Agamemnon) a fegyverszünetet a török kormány küldöttei és Calthorpe brit admirális. A fegyverszünet 1918. október 31-én lépett életbe, és később még nagy jelentősége volt, hogy a törököknek ugyan hatalmas területeket (Arábia, Szíria, Palesztina, Mezopotámia) kellett kiürítenie, de ezt felbomlás nélkül hajtotta végre a hadsereg, és relatíve rendezetten húzódtak vissza a török erők a „törzsterületekre”, Anatóliába.

Felhasznált irodalom:
A török válság. Kormányváltozás: a török nép békét akar. = Népszava, 1918. október 10.
Galántai József: Az I. világháború. Budapest, 2000.

Készítette: Szegő Iván Miklós

 

Népszava, 1918. október 10.
A török válság

Kormányváltozás: a török nép békét akar

(Bécs, október 9.) Itteni politikai körökben azt a hírt, hogy Talaat basa török nagyvezér állásáról lemondott és helyébe Tevfik basa lép, azzal a híreszteléssel hozzák kapcsolatba, hogy Törökország is fegyverszünetet kér az antanttól. A jegyzéket állítólag már el is küldték.

(Berlin, október 9.)

A »Deutsche Zeitung« konstantinápolyi tudósítójának távirata szerint nemcsak Talaat basa mond le, hanem Enver basa is. Az ő utóda İzzet basa lesz. Az új külügyminiszter az ellenzéki Ahmed Riso bég lesz. A kormányváltozás a török nép általános békeóhajára vezethető vissza. A berlini török nagykövetséghez még eddig semmi hiteles hír nem érkezett ezekről a változásokról azonban hitelességükben nem kételkednek.