A portugál forradalom, 1915

A portugál forradalom – 70 évvel a szegfűk előtt

A kis Portugáliában nem akar helyreállni a rend. Nem hiába vulkanikus a talaja, a népe is olyan, mintha vulkánok tüzéből szállt volna lelkébe a hevesség. Már Manuel király elűzése előtt is állandó volt a forrongás a portugál földön s a Manuel apjának is merénylet következtében kellett elpusztulnia az országban támadt forradalmi mozgalmak miatt.” – írta a Huszadik Század az ibériai államról 1915 júliusában.

Vulkanikus hevületű délvidéki népet, forrongó Portugáliát emlegetni azonban mindenképpen bájos dolog volt abban az időszakban, amikor szinte egész Európa hadban állt, a mediterrán országok azonban éppenséggel – egyelőre – kimaradtak a harcokból. Az egy kivétel ekkor Olaszország volt, amely május 23-án – felmondva a hármas szövetséget – hadba lépett a Monarchia és Németország ellen. Az olasz hadba lépés olyan fajsúlyú kérdés volt a Monarchia számára, hogy az olasz hírek teljesen kiszorították a semleges Portugália távoli forradalmának híreit a lapokból. Az Est mindössze kétszer számolt be a lisszaboni eseményekről: a május 18-i és 19-i híradásokból a magyar közönség azt tudhatta meg, hogy a fővárosi polgárság felkelt a regnáló miniszterelnök és elnök, Pimenta de Castro és Manuel de Arriaga uralma ellen, amiben a katonaság (valójában elsősorban a haditengerészet) őket támogatta. Lisszabonban harcok zajlanak, de Anglia kész beavatkozni, hogy saját érdekeit előmozdítsa a bizonytalan helyzetben.

Portugália már a világháború előtt sem volt a nyugalom szigete, a hanyatló gyarmatbirodalom, amely ugyan őrizte afrikai gyarmatait (Brazília már az 1820-as években teljesen elszakadt az anyaországtól), ám ambiciózus terveinek, egy nagy összefüggő kelet-nyugati irányú sávnak Afrika déli részén nem volt realitása. A sorozatos kudarcok és a félperifériás helyzettel járó gazdasági problémák nyomán Portugália viharos körülmények között búcsút intett a királyságnak – 1908-ban I. Károly merénylet áldozata lett, 1910-ben pedig forradalom taszította le a trónról II. Manuelt. Kikiáltották a köztársaságot, ám az új államforma nem változtatott a portugál társadalom súlyos megosztottságán és gazdasági problémáin. Sőt, tovább élezte a konfliktusokat, hogy az új kormányzat a szabadságjogok kiterjesztése, az oktatási és egészségügyi reformok mellett elkötelezett híve volt az állam és egyház szétválasztásának, méghozzá olyan hévvel, ami a szerzetesrendek feloszlatásához, az iskolai hittanoktatás betiltásához és a vallási ünnepek eltörléséhez vezetett.

A monarchista felkelésen és katonai államcsínyen is túleső fiatal köztársaság 1914-ben nagyot lépett a diktatúra felé, miután Manuel de Arriaga – Portugália második, 1911-től hivatalban lévő elnöke – kinevezte az állam bő négy év alatt immár kilencedik miniszterelnökének Pimenta de Castrót, aki zömmel katonatisztekből állította össze kormányát, és igyekezett kikapcsolni az úgymond pártviszályoktól terhelt parlamentet a politikai döntésekből. Ellenben igyekezett megnyerni a monarchistákat, több vezetőjüket amnesztiában részesítette és néhány monarchista lap is újraindulhatott. Ezt a folyamatot állította meg az 1915. májusi forradalom, amely mögött a Castro által a hatalomból kiszorított parlamenti pártok álltak. A hatalomba visszatért az 1910-es köztársaság első és második miniszterelnöke, Teofilo Braga köztársasági elnökként, míg João Chagas miniszterelnökként – igaz, utóbbi nem foglalhatta el a helyét, mert a Lisszabonban zajló négynapos harcokban szeme súlyosan megsérült egy szenátor lövésétől. Így végül az új miniszterelnököt José de Castro személyében a Portugál Köztársasági Párt adta.

Az Est májusi hírei a várható spanyol és angol beavatkozásról szóltak. Azt azonban nem említették, hogy a fenti két ország melyik oldal javára kíván belenyúlni a konfliktusba. Végül az ezekben a napokban valóban megérkező angol, spanyol és francia csapatok célja a helyzet stabilizálása, a törvényes állapot helyreállítása volt, ami a forradalom győzelmét erősítette meg.

Portugál csapatok kiképzése
Portugál csapatok kiképzése

 
Portugália, amelynek fő szövetségese Anglia volt, 1914 augusztusában nem rohant a háborúba. Az ibériai ország elsősorban afrikai gyarmatai révén volt érintett a nagyhatalmi konfliktusban, mivel a Német Délnyugat-Afrikával (a mai Namíbiával) határos Angolára Németország pályázott. Harcokra is sor került, amelyben párszáz fős csapatok küzdöttek meg egymással egy-egy portugál kézen lévő erőd elfoglalásáért – a háború menetét érdemben nem befolyásoló átmeneti német sikerekkel 1914 októberében és novemberében. Nyugat-Afrikában az angol gyarmati haderő volt egyértelmű erőfölényben, amellyel szemben az anyaországtól elvágott németek csak 1915 júliusáig tudták tartani magukat. Az afrikai portugál–német összecsapások még két, papíron egymással hadban nem álló állam közt zajlottak, de a sajtó már Portugália lehetséges hadba lépéséről írt. A Borsszem Jankó 1915 őszén például a következő gúnyverssel „köszöntötte” a portugál „készülődést”:

Most, hogy belga Albert
Trónjáról lepottyant
Lám, a portugálnak
Véres kedve szottyant.
Viharvert dudáját
Nyeggeti, nyaggatja
Ócska fringiáját
Nyakába aggatja.

Európa koncert
Teljes dehogy volna
Ha a bús portugál
Belé nem dúdolna.
Franciaországban
Sem teremne mirtus
Ha mellé nem állna
A portugál virtus.

Belgium elbukott
Frankhon is már félig
A győztes németek Világukat élik.
Lisszabon is ettől
Gurul harci lázba:
Hol lesz itt az ember
Kérem, meggyalázva?

Portugál seregek Brestnél
Portugál seregek Brestnél

 
Portugália azonban nem üzent hadat sem az 1915-ös forradalma előtt, sem azt követően. Ennek ellenére a hadiállapot Németországgal 1916. március 9-én beállt, mivel Berlin nem vehette tudomásul, hogy a portugál kormány együttműködik Angliával és lefoglalja a portugál kikötőkben állomásozó hajóit. Egy héten belül megérkezett Lisszabonba a Monarchia hadüzenete is. Közvetlen összecsapásokra azonban – a gyarmati harcokat leszámítva – csak a francia hadszíntéren került sor, a portugál egységek itt csatlakoztak az antant csapatokhoz. Igaz, német tengeralattjárók portugál vizeken is cirkáltak, több portugál hajót elsüllyesztettek (egyet még 1918 októberében is), és két ízben – 1916, majd 1917 decemberében – a Madeira szigetén fekvő Funchal városát is tűz alá vették. Portugália „hadizsákmánya” végül egy kelet-afrikai kikötő, Kionga lett – emellett angol hadihajón szállítva „megkapták” a Monarchia utolsó uralkodóját, IV. Károlyt is, aki Madeira szigetén, száműzetésben töltötte élete utolsó hónapjait.

 
Felhasznált irodalom:
A portugál forradalom részletei = Az Est, 1915. május 18.
Gyilkos merénylet a portugál miniszterelnök ellen = Az Est, 1915. május 19.
Portugália = Borsszem Jankó, 1914/43.

 
Készítette: Takács Róbert