Magyarország és Ausztria az 1867-es kiegyezéssel egy sajátos – szinte teljesen szimmetrikus – államfelépítményt hozott létre, amelyben mind az osztrák (avagy Lajtán túli – beleértve például a cseh és lengyel tartományokat is), mind a magyar oldalon külön kormány működött, míg a hadügy, a külügy és az ezekhez kapcsolódó pénzügyek közös kormányzás alatt álltak. Magyar részről nem mindenki üdvözölte a kiegyezést – kezdetben a később 15 évig miniszterelnök Tisza Kálmán sem –, és a magyar pártképződést is alapvetően a kiegyezés elfogadása vagy annak elutasítása (legalábbis kritikája) határozta meg.
A „szinte szimmetriában” az a „szinte” rendre érzékeny sebeket tépett fel. A legnagyobb – visszatérő vitákat generáló – nemzeti sérelem a közös hadsereg ügye volt: mindenekelőtt az, hogy a birodalmi közös hadsereg vezényleti nyelve a német volt, és a katonák a kétfejű sasos birodalmi zászló alatt vonultak hadba. Az, hogy különálló Magyar Honvédség létrehozását is engedélyezték 1868-ban – párhuzamosan az osztrák Landwehr felállításával –, szépségtapasz volt csupán. Örökös, tízévente fellángoló vitákat hozott az ún. gazdasági kiegyezés is, mivel a vámtarifákban, a közös költségvetéshez való hozzájárulásban, a közös pénzrendszer kérdéseiben stb. újra és újra egyeztetni kellett.
Tegyük még hozzá: az európai közvéleménynek a dualista Ausztria-Magyarország túl bonyolult képződmény volt, és sokan csak Habsburg Birodalomként tekintettek e közép-európai államalakulatra a kiegyezés után is. Az Est két, 1915. májusi olvasói levele is mutatja, hogy az ilyen jellegű apró jelzések igenis sértették a magyarok érzékenységét, főképp, ha az osztrák oldalról érkeztek, és a lap helyt is adott felháborodásuknak.
Az egyik levélíró a Schicht-szappangyár éves kis promóciós naptárát tette szóvá, amelyben „benne van Luxemburg és a metropolisok közt ott büszkélkedik Cetinje is. De Magyarországot és Budapestet hiába keressük az európai államok és fővárosok sorában.” Vagyis e térkép még a török uralom alól csak 1878-ban felszabaduló, de királysággá csak 1910-ban avanzsáló Montenegrót is feltüntette, de az ezeréves magyar államot nem. Aki Magyarországon jön, hogy nagy forgalmat bonyolítson, annak tisztelni kell a magyarok hagyományait – figyelmeztette a cikk az osztrák vállalat tulajdonosát. Márpedig a Schicht alig két évvel korábban vett meg két élenjáró magyar szappangyárat, Hutter József vállalkozását (ma Caola néven ismert) és a Növényzsírgyár Rt-t.
A másik panaszos egy moziban izgatta fel magát, a heti háborús filmhíradó nézése közben. Az. ún. Sascha-Meßter-Woche (a cikkben: Messter-féle hadihét) a közös hadsereg ábrázolásánál feledkezett el a magyar címerről, és olyan rajzokat mutatott be, „amelyeken mindig csak az egyfejű és a kétfejű sas csattogtatja szárnyait a magyar katona fölött”. A nemzeti érzéseiben megtépázott levélíró szerint a mozitulajdonosnak ki kellett volna vágnia ezt a jelenetet a híradóból.
Feltételezhetjük azonban, hogy az olvasói levelek szerzői a hasonló típusú horvát panaszok iránt nem bizonyultak volna ugyanilyen fogékonynak.

Felhasznált irodalom:
Egy szappangyáros, aki nem akar tudni Magyarországról. = Az Est, 1915. május 18.
Csak osztrákul rajzol a filmhumorista. = Az Est, 1915. május 23.
Schichték Magyarországon.

Készítette: Takács Róbert