„Nagy esemény, nagy ünnep és hatalmas forradalmi cselekedet a magyar népköztársaság megszületése. A szombati nap örökre véget vetett a Habsburg-dinasztia 400 éves átkozott uralmának és jogaiba iktatta az elnyomott magyar nép uralmát” – írta a Népszava 1918. november 17-én, a köztársaság kikiáltásának másnapján. A Népszava „népköztársaságról” írt, címében is jelezve ezt, nem úgy, mint a konzervatív Budapesti Hírlap, amely csak a „köztársaságot” emelte ki az első oldalán.
A Népszava egyúttal egy olyan toposzt írt le, amely a magyar baloldali történelemszemléletet az ötvenes évekig befolyásolta. A kurucos, Bécs-ellenes magyar történelemértelmezésről van szó, amely a magyar nép Habsburgok által elnyomásának képét erősítette. A „Habsburgok 400 éves átkozott uralma” – ez a kitétel pár nappal korábban még felségárulásnak számított volna, de az október 30–31-én győző őszirózsás forradalom után már senkit sem lepett meg.
A Népszava „első magyar forradalmárként” Dózsa Györgyöt állította példaképnek. „Dózsa György, az első nagy magyar forradalom vezére mondotta népének a magyar urakról: ünnepjük gyász tinéktek.” Majd a köztárság kikiáltása után a lap szerint egy „új Dózsa György elmondhatta volna népének a magyar urakról: Gyászuk ünnepnap tinéktek.”A szociáldemokraták lapja tehát lelkesen ünnepelte a népköztársaságot. De hogy ez mit is jelent valójában, azt a Népszava így foglalta össze:
„Íme, Magyarország hosszú századok múltán először áll előttünk független országként.
[…] Először történt meg, hogy a munkás részt vehetett a nemzet törvényhozásában. […] Először történt meg, hogy a nő fölemelhette hangját a politika világában. […] Fölkelt már a népuralom és a szocializmus napja és megindult magas égi útján.” Ám hogy kerültek a munkások a „törvényhozásba”, amikor a régi országgyűlés már nem működött, új választott parlament pedig még nem ült, nem is ülhetett össze? A Népszava így írt erről: „A nemzetgyűlés »a nép akaratából« kimondotta, hogy Magyarország minden más országtól független és önálló népköztársaság, kimondotta, hogy az új alkotmányt a sürgősen egybehívandó nemzetgyűlés állapítja meg. […] A nép akarata győzedelmeskedett a nemzetgyűlés határozataiban, ugyanakkor pedig a nép akarata győzedelmeskedett a becstelen képviselőház végső pusztulásában és a here főrendiház berekesztésében.”
Valójában ugyanis nem választásokat tartottak 1918 novemberében Magyarországon, hanem a forradalom átmeneti jellegű vezető szerve, a Nemzeti Tanács bővítette ki magát a pártok, a tanácsot támogató érdekképviseleti szervek és a vidéki nemzeti tanácsok képviselőivel. Így legalább 500, de akár 1000-1200 főre is bővülhetett ez a Nagy Nemzeti Tanács (NNT). A kormány már korábban is a Nemzeti Tanácsnak rendelte alá magát. A kibővített NNT-ben pedig a munkások képviselői is benne voltak. Ez az NNT vált országgyűlést helyettesítő „törvényes forradalmi szervvé”. Ezt nyilvánították november 16-án Nemzetgyűléssé, míg a parlament addig alsóháza, a képviselőház feloszlatta magát, a főrendiház pedig csak „berekesztette” az ülését. Az NNT az Országház kupolacsarnokában jóváhagyta a köztársaság létrejöttét (előzőleg ezt tudomásul vette a feloszlatott törvényhozás is). A határozati javaslatot Hock János, a Nemzeti Tanács elnöke terjesztette elő. Ám köztársasági elnököt Károlyi Mihály javaslatára ekkor nem választottak.
Mindehhez arra is szükség volt, hogy a király újabb (sokféleképpen értelmezhető) lemondó nyilatkozatot adjon november 13-án Eckartsauban, a magyar arisztokraták kérésére. IV. Károly csak annyit közölt: visszavonul uralkodói jogainak gyakorlásától és eleve elismeri azt a döntést, amit Magyarország államformájáról hoznak – ezt Hatos Pál hangsúlyozza fontos előzményként.
A Népszava emellett lelkesen írt a november 16-i tömegdemonstrációról is: „Tengerré nőtt az emberár. És hatalmas emberfolyamok szelték át az embertengert. Mindenütt csak ember. A tereken és utcákon, a járdákon és kocsiutakon, a házak tetején, az ablakok párkányán, a villamosok födelén, a gázlámpák karóin. […] A piros-fehér-zöld szín mellett először jelenik meg a nemzetköziség vörös lobogója. A Himnusz mellett először jelenik meg a minden forradalmak nemzetközi indulója: a Marseillaise. […] A nagy történelmi napnak lényegét jelképezte a mindenütt a tömegek fölött úszó hatalmas plakát, amelyen egy frígiai sapkás munkás lábának egyetlen lendületével fölrúgja a királyi trónust.”

Felhasznált irodalom:
Magyarország – népköztársaság = Népszava, 1918. november 17.
A magyar köztársaság kikiáltása = Budapesti Hírlap, 1918. november 17.
A köztársaság születésének ünnepén = Budapesti Hírlap, 1918. november 17.
Magyarország története. 1918–1919. 1919–1945. Főszerk.: Ránki György. Budapest, 1976.
Hatos Pál: Felemás köztársaság 1918-ban. In: Homoklapátolás nemesércét. A 70 éves Standeisky Éva tiszteletére. Szerk.: Balázs Eszter – Koltai Gábor – Takács Róbert. Budapest, 2018. 96–111.

Készítette: Szegő Iván Miklós

Népszava, 1918. november 17.
Magyarország – népköztársaság.

Szombaton délben a magyar nép nemzetgyűlése köztársasággá kiáltotta ki Magyarországot.
Nagy esemény, nagy ünnep és hatalmas forradalmi cselekedet a magyar népköztársaság megszületése. A szombati nap örökre véget vetett a Habsburg-dinasztia 400 éves átkozott uralmának és jogaiba iktatta az elnyomott magyar nép uralmát. Dózsa György, az első nagy magyar forradalom vezére mondotta népének a magyar urakról: ünnepjük gyász tinéktek. A szombati nap gyászt hozott az uralkodó családnak és gyászt a nevében zsarnokoskodó magyar kiskirályoknak. Új Dózsa György elmondhatta volna népének a magyar urakról: Gyászuk ünnepnap tinéktek.
Benn a parlament kupolacsarnokában az egész magyar nép erejét jelképező Nemzetgyűlés, odakünn pedig maga a magyar nép. A parlament előtti tereken és utcákon egyetlen végtelen tengerré, nem, óceánná szétterülve Budapest egész népe, a főváros és környékének egész hatalmas szervezett munkássága, katonasága és polgársága.
Aki ott volt, megrendült lelkéből, ujjongó szívéből többé ki nem tépheti ezt a napot.
Mennyi ember, milyen tömérdek ember. Amerre a szem elláthatott, mindenütt ember, ember és ember. És most egy sem érzi már rabszolgának magát, egy sem reszket, hogy újból vérét kell ontania idegen érdekekért. Mind fölemelt fővel áll, mind öntudatos, mind részese a diadalmas forradalomnak. Nemcsak a magyar köztársaság született meg ezen a szombati napon, hanem újra fölemelhette fejét az emberi öntudat is, most már nem szégyen többé a magyar földön sem az ember nevet viselni, mert ma már itt se jelent egyet a rabszolga nevével.
Tengerré nőtt az emberár. És hatalmas emberfolyamok szelték át az embertengert. Mindenütt csak ember. A tereken és utcákon, a járdákon és kocsiutakon, a házak tetején, az ablakok párkányán, a villamosok födelén, a gázlámpák karóin. Mindenütt ember és csupa boldog és büszke ember. Mindenütt virág és zászló, kokárda és lobogó. A piros-fehér-zöld szín mellett először jelenik meg a nemzetköziség vörös lobogója. A Himnusz mellett először jelenik meg a minden forradalmak nemzetközi indulója: a Marseillaise. Budapest proletártömegei voltak azok, amelyek megtöltötték a levegőt harci jelszavaikkal, piros lobogóikkal, dalárdáik forradalmi indulóival, Budapest proletártömegei jelentek meg, hogy összetörjék a Habsburg-trónt és fölállítsák a köztársaság uralmát A nagy történelmi napnak lényegét jelképezte a mindenütt a tömegek fölött úszó hatalmas plakát, amelyen egy frígiai sapkás munkás lábának egyetlen lendületével fölrúgja a királyi trónust.
A tömeg ereje uralkodott mindenen és. a kupolacsarnok nemzetgyűlése nem volt, nem lehetett egyéb, csak a tömegakarat parancsának a végrehajtója. A nemzetgyűlés „a nép akaratából” kimondotta, hogy Magyarország minden más országtól független és önálló népköztársaság, kimondotta, hogy az új alkotmányt a sürgősen egybehívandó nemzetgyűlés állapítja meg. Meghagyta a kormánynak, hogy azonnal alkossa meg az általános, titkos, egyenlő, közvetlen és a nőkre is kiterjedő nemzetgyűlési, törvényhatósági és községi választójogot, alkosson azonnal törvényeket a sajtószabadságról, a nép esküdtbíráskodásáról, az egyesülés és gyülekezés szabadságáról, a földmíves nép földhöz juttatásáról.
A nép akarata győzedelmeskedett a nemzetgyűlés határozataiban, ugyanakkor pedig a nép akarata győzedelmeskedett a becstelen képviselőház végső pusztulásában és a here főrendiház berekesztésében. A forradalom ereje törte szombaton össze őket, miután, ahogyan a forradalom egyik képviselője a szemükbe vágta, a bűneik súlya alatt roskadtak össze.
De nincsen most szavunk – még a megvetésé sem – a letűnt rendszer bűnöseihez. Majd ítél fölöttük a nép esküdtszéke. Most minden szavunk, minden tekintetünk, erőnk és akaratunk a jövőé legyen, azé a jövőé, amelynek föl kell épülnie a magyar köztársaság fundamentumán. Hatalmas, tündéri fényben szikrázó álompalota áll előttünk: a nép uralma, a szocializmus köztársasága, a szegénységet nem ismerő jövendő boldog társadalma. Ennek a csodálatos és a világ megváltását valóban meghozó tündérpalotának egy-egy alapkövét már a mai forradalmi ünnep is lerakta.
Az első ilyen alapkő Bokányi beszéde volt, amellyel kihirdette a tömegnek a nemzetgyűlés határozatát: „Nektek nincs más föladatotok, mint az, hogy szíveteket, érzéseiteket, lelketeket tegyétek egy közös harsonába és ennek hangjával hirdessétek a világba, hogy Magyarország megkezdte a forradalmi lépést a végleges fölszabadulás felé.”
A második ilyen alapkő Garami elvtárs beszéde volt, aki csak ennyit mondott: „Dolgozni, dolgozni, dolgozni kell valamennyiünknek, mindnyájunknak, százezreknek, millióknak, azonnal, rögtön. Dolgozni, dolgozni és dolgozni”.
A harmadik ilyen alapkő Kunfi beszéde volt, aki nyíltan proklamálta: „Nekünk nem kell az a politikai demokrácia, amely mellett megmarad a milliók nyomora és szegénysége néhány tízezer javára. Nekünk a politikai demokrácia eszköz arra, hogy annak minden szabadságjogát kihasználva, a nagy tömegek az ő gazdasági jólétüket megalapíthassák. Nem politikai demokrácia az, ahol 12 órát kell dolgozni nyomorult munkabérért a tömegeknek, mialatt mások munka nélkül nagy jövedelmekhez juthatnak.”
November 16-ika örökké emlékezetes marad a magyar történelemben, mint a magyar köztársaság kikiáltásának napja. De a köztársaság csak az első lépés és most szociális alkotások, a gazdasági fölszabadítás nagy munkájának kell következnie. Az 1848-as forradalom, amely ’49-ben kikiáltotta a köztársaságot, legfontosabb cselekedetével fölszabadította gazdasági igájából a jobbágyságot. Az 1918-as forradalomnak, amely most november 16-án kikiáltotta a köztársaságot, nem szabad elfeledkeznie legnagyobb történelmi föladatáról és föl kell szabadítania gazdasági elnyomásából a proletárságot. Mintha két forradalomnak, 1848-nak és 1918-nak összeölelkezését szimbolizálta volna annak az agg negyvennyolcas honvédnek a megjelenése, aki eljött, hogy lássa megszületni új főnixként hamvaiból föltámadva a ’49-ben elesett magyar köztársaságot. Nem szabad megindulás nélkül elmenni e töpörödött aggastyán figurájának szimbolikus ereje mellett és nem szabad megfeledkezni arról, hogy 1848, hogy Kossuth, Petőfi és Táncsics nem csupán a nemzeti önállóságot, nem csupán a köztársaságot és a politikai forradalmat, hanem a jobbágyság fölszabadításával koruk szociális forradalmát is jelentették. Ha 1918 forradalma több akar lenni sekélyes politikai forradalomnál, akkor meg kell töltenie önmagát szociális tartalommal és szociális alkotásokkal kell körülbástyáznia politikai vívmányait.
Elmúlott a nagy forradalmi ünnep, előttünk állanak hatalmas sziklatömbök gyanánt hatalmas eredményei. Mit mutat meg november 16-ika?
Íme, Magyarország hosszú századok múltán először áll előttünk független országként.
Magyarország először válik évtizedek zsarnoksága után népköztársasággá.
Magyarországon először válik testté a demokrácia.
Először történt meg, hogy a munkás részt vehetett a nemzet törvényhozásában.
Először történt meg, hogy a katona érvényesíthette szavát a nemzet gyűlésében.
Először történt meg, hogy a nő fölemelhette hangját a politika világában.
Először történt meg, hogy a szocializmus eszméi kormányprogramként hangozhattak el.
Fölkelt már a népuralom és a szocializmus napja és megindult magas égi útján. Lassalle gyönyörű szavai jutnak az eszünkbe a szocializmus napjáról:
„Új világosság hírnöke gyanánt bíborsáv festi vérvörösre a szemhatár szálát; köd és felhő nekigomolyodik, összetorlódik, ráveti magát a pirkadó hajnalra és eltemeti egy pillanatra minden sugarát – de nincs erő a világon, amely megakaszthatná a napnak lassú és méltóságos fölkeltét, amely csak egy óra múltán, mindenki számára láthatóan, fényt és meleget árasztva úszik az égbolton”.