Parázs erkölcsi vita alakult ki az egymást Verdunnél halomra gyilkoló háborús felek között 1916 nyarának második felében. Történt ugyanis, hogy 1916. július 27-én a németek által megszállt Belgiumban kivégezték egy brit kereskedelmi hajó kapitányát: Charles Algernon Fryattet annak ellenére, hogy nem volt katona, hadbíróság ítélte halálra Bruges-ben.
Ám a kereskedelmi hajók sem maradhattak ki a tengeri háborúból: a német tengeralattjárók, szűk két évvel a korlátlan tengeralattjáró-háború meghirdetése előtt is, rendszeresen megtámadtak brit hajókat. A brit hajók is olyan utasításokat kaptak a tengerészeti minisztertől, hogy a német U-Bootokat ellenségként kezeljék, adott esetben támadják meg és próbálják megsemmisíteni, a legénységét pedig tekintsék köztörvényes bűnözőnek, akiket így nem illet meg a hadifoglyok joga.
Fryatt kapitány 1915 első felében kétszer is sikeresen vette fel a harcot a német hajókkal szemben: először sikeresen lerázta német üldözőjét és hajóját sértetlenül, ámbár túlhajszolva egy semleges kikötőbe vezette, másodjára pedig hajójával nekihajtott egy rátámadó német tengeralattjárónak. Így német részről nagy fogás volt Fryatt foglyul ejtése 1916 júniusában.
A brit válasz éles volt: Asquith miniszterelnök nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a németek a katonai vereség nyomasztó árnyékában felújították a terrorizmus politikáját. Az angolszász sajtó gaz gyilkosságként írt az esetről, de a semleges sajtó is durva, igazságtalan, aránytalan lépésnek ítélte a halálos büntetést.
Az Est az angol állásfoglalásnak egy finomabb verzióját hozta le, és természetesen a németeknek adott igazat. A német válasz kiemelte, hogy Anglia nem tarthat igényt az erkölcsi tanítómester szerepére: „Elmúlt az az idő, amikor Németország mindent helyesnek ismert el, amit az angol zsákmánybíróságok a brit tengeri kalózkodás védelmének okából Anglia jogául állítottak oda.” Különösen nem a King Stephen és a Baralong esete után – tette hozzá.
Előbbit a lap másnapi vezércikkében részletesen is kifejtette a magyar olvasónak, hogy ne sokáig legyen kétsége afelől, az igazságnak hány oldala van. Egy német zeppelin, az L-19-es 1916. február 1-jén zuhant az Északi-tengerbe, miután a semleges Hollandia partjainál tüzet nyitottak rá, mert megsértette a holland légteret. A roncshoz egy brit gőzös halászhajó, a King Stephen érkezett a vészjelzésekre, ám annak kapitánya nem volt hajlandó a németeket a fedélzetre engedni – részben a német túlerőtől tartva, részben talán azért, mert halászhajóként nem lett volna szabad azon a területen tartózkodnia. A magára hagyott léghajó maradványai néhány óra múlva elsüllyedtek. Az Est így dramatizálta a tragédiát: „A tizenöt ember halálkiáltását aztán senki sem hallotta. Hogy vesztek el, ki éhségtől, ki fagytól, ki ernyedt izmokkal öngyilkosan csúszva le a roncsról a viharban – ezt a legborzalmasabb históriát senki sem látta és el nem mondhatja.”
Az ügy azonban csak fél év múlva kavart vihart, amikor a legénység tagjai által írt, sörösüvegbe dugott búcsúüzeneteket partra sodorta a víz: „az üveg nyaka a tengerből, mint egy kinyúló intő ujj” – minősítette mindezt a magyar lap. A másik említett ügy, a Baralong-incidens alkalmával egy harc közben elsüllyesztett német tengeralattjáró túlélői úsztak a brit hadihajó, az HMS Baralong fedélzetére, ahol azonnal ki is végezték őket. Mindez azonban egy évvel korábban, 1915 augusztusában történt.
A nemzetközi szinten folyó vita jól mutatta, hogy a háború nemcsak a lövészárkokban és a tengeren zajlott, hanem a médiában is, ahol mindkét félnek bőségesen akadt muníciója ahhoz, hogy a másik erkölcsi alávalóságát bizonyítsa egy olyan helyzetben, amikor a hétköznapi morál felfüggesztésre került.

Felhasznált irodalom:
Jogos volt-e Fryatt kapitány kivégzése? = Az Est, 1916. augusztus 2.
Egy sörösüveg = Az Est, 1916. augusztus 6.
Laurence Cawley – Stuart Woodward: Charles Fryatt: The man executed for ramming a U-Boat.

Készítette: Takács Róbert