A festett kép nem lehetne szebb – a napilapok hőse a háború elején nem más, mint a magyar katona (képzeletbeli alakja).

Nincs különb a magyar bakánál…

Arra, hogy a magyar katona=legjobb katona, gyakorlatilag minden igaz hazafi letette volna az esküt – a háború első éveiben legalábbis. Hogy ennek megítélése a háború utolsó évében miként változott? Arra térjünk vissza később. 1915-ben még minden, a háború hatásait és eseményeit bármilyen formában boncolgató előadásban elhangzott az alábbi tétel: az ellenség, noha számbeli fölényben van, minőségiben semmi esetre sincs, hiszen a magyar katona felér hat idegen katonával (legalább!). Karja ereje többszöröse az idegen katonáénak, katonai morálja, erkölcsi tisztasága, fegyelme és parancskövetése – köszönhetően az eddig inkább kigúnyolt monarchiabeli katonai rendszabályzatnak – egészen egyedülálló. A magyar katona igazi honvéd. Nem csak egyszerűen, poroszosan Landwehr (tükörfordításban) vagy hadfi, hanem legalább olyan mitikus hős (szép magyar vitéz meg igaz levente), ahogy Kisfaludy bő kilencven évvel korábban megálmodta.

Készítette: Kaba Eszter

 

A honvéd szó eredete = Pesti Hírlap, 1914. november 6.

Dr. Gyulai Ágost úr a következőket írja nekünk: „A magyar honvédekről szóló orosz katonai dicséret, melyet a Corriera della Sera nyomán becses lapja is közölt, eszembe juttatja e szónak első használatát és magyarázatát. A honvéd szót Kisfaludy Károly csinálta és alkalmazta először 1821-ben Az élet korai című költeményének következő strófájában, mely a magyar férfiút jellemzi.
„Midőn hazáját rabbilincs fenyíti,
Bőszült érzéssel harcmezőre száll,
A szép szabadság hőslánggal hevíti,
Körüldörögje bár ezer halál,
Nem csügged s honvéd tisztét teljesíti,
Míg győz, vagy testhalmok közt sírt talál;
A jobb utókortól reménylve bérét,
A nyert borostyánon kiontja vérét”.
Ennél szebben aligha magyarázható s aktuálisabban ma sem rajzolható a honvéd magasztos feladata, melynek súlyát most az orosz hadvezetőség is érzi.

Katonák típusa = Pesti Hírlap, 1914. december 13.

Egy vidéki kórházban mondta egy sebesült orosz tiszt az ápolójának: A magyar katona ütközet után azonnal megberetválkozik és megmosdik. Az orosz lefekszik és alszik. Ezért fogunk mi győzni. Szerencsére a háborúk sorsa nem az ilyen lakonikus meghatározások és szempontok alapján dől el. Ezen orosz részrőli, epizódszerű bevilágítással mégis érdemes kissé foglalkozni. Hogy a kipihent test nemcsak újult erőt, hanem dupla erőt jelent, tagadhatatlan. A testnek tisztasága azonban szintén forrása a fizikai erőnek. Sőt fokozottabb mértékben. Legföljebb az erő tartóssága szolgáltat okot az aggodalomra. Maga a tisztasági érzék azonban a léleknek rugalmasabb, egészségesebb érzékéről tesz bizonyságot. És ha ez az érzék megvan a magyar katonában, ami testének tisztán tartását elébb valónak tekinti testének pihentetésénél, már előnyben áll a pihent, de piszkos testű és lelki kívánságoktól élettelen, orosz katona-típussal szemben. A testnek pihentetési vágya fiziológiai törvény, de ennek a törvénynek legyőzése a lelkierők készletétől és rugalmasságától függ. És ha valakinek, hát a háborúban küzdő katonának van elsősorban is szüksége a fiziológiai törvények legyőzésére. A mindent elviselni tudás: katonai erény, és az erények erénye: az alvás és a fáradság legyőzése. Éhezni például csupán a fizikai erők dolga, a másik kettő a lélek energiájának mennyiségétől függ. Természetes, hogy ezek az energiák épp oly gyakran nem születnek a tisztekkel, mint a közlegénnyel s hogy gyakrabban a nevelés, mégpedig a súlyos katonai nevelés eredménye. A monarchia feszes és szigorú regulamentum militareae rendszeres vicc tárgya volt a polgároknál. Most ez a vicc virraszt a polgárok élete és vagyona fölött. A sokat csúfolt gombok fényesítése, a gépszerű kaszárnyaélet meg a többi. Melyeknek eredménye most: hogy a magyar katona ütközet után nem fekszik le, mint az orosz, hanem megberetválkozik és megmosdik. Tehát a szigorú regulamentum militareae végzi benne tovább is a maga nevelését. És e nevelések további eredménye: hogy a magyar katona egymagában hat orosszal harcol, puskával, szuronnyal, karddal, hogy hóba-fagyba pihenés nélkül gyalogol, hogy jól kialudt oroszokkal éjszaka is harcol és reggelre, amikor már részben örökre elaltatta, részben elfogta az oroszt, alvás helyett előveszi a kis zsebtükrét, beretváját s utána, ha másként nem lehet, hát a szájából megmosdik. És ha egyéb különbség nem lenne a magyar és orosz katona típusa között, ennyivel is meg lehetne elégedni.

 

A magyar katona kivívja a világ megbecsülését Magyarország iránt

A háborús sajtónak alapvető feladata volt a front és a hátország lelkesedésének fenntartása, a hadviselés össznemzeti ügyként való tálalása és elfogadtatása és a társadalmi áldozatvállalás megerősítése. A lapok mind a hátország erőfeszítéseiről, mind a magyar katonák helytállásáról rendszeresen beszámoltak. Céljuk egyrészt a hátország tehervállalásának, mindenekelőtt adakozókedvének fenntartása és fokozása volt (ennek érdekében rendszeresen beszámoltak a gyűjtések sikereiről), másrészt a frontdicsőség magasztalása. A magyar katona helytállásáról lényegében az újságok minden számában lehetett olvasni legalább indirekt formában, a vitézség, a harci jókedv, a fáradhatatlanság motívumai megjelentek a karikatúrákon is. Az Est 1914. október 21-i vezércikke, amelynek apropóját Przemyśl – 1914. szeptember 17. és október 10. közötti – első ostromának visszaverése adta, ahol az erődítmény védőinek többségét magyar honvédek tették ki, a magyar katona dicséretét évszázados távlatokba helyezte. Az írás logikáját jól ismert, máig ható történelmi toposzok határozzák meg: egy többre hivatott – hajdani nagyságára hivatkozó –, ellenséges közegben, nyelvileg elzártan élő és ellenséges intrikák által elnyomott nép, amely egyenlő helyet, elismerést követel a Nap alatt. „Íróink, művészeink, tudósaink, sportembereink évtizedek nagy küzdelmeivel nem értek el annyit, mint katonáink néhány hónap alatt.” Ebben a kontextusban tehát a világháborúra emancipatorikus folyamatként tekint, amely elhozza a régóta esedékes és fájóan elmaradó nemzetközi megbecsülést: „Ez a háború végérvényesen kiküzdötte a magyarság elsőrendű pozícióját az európai nagy népek között.”

Készítette: Takács Róbert

A magyar katona = Az Est, 1914. október 21.

A magyar katona.
Az Est, 1914. október 21.