Magyarország

„A Balaton mellé ránduló közönség ízletes balatoni halat is szeretne enni” – A háború és a balatoni nyaralási boom

Az első világháborúnak volt egy nagy nyertese: a balatoni idegenforgalom. A dualizmus kori Magyarország legnépszerűbb fürdőhelyei ugyanis a nagy hegyekkel együtt szintén a határon túlra kerültek az elcsatolások után, gondoljunk csak az adriai Abbáziára (Opatija), a felvidéki Ótátrafüredre (Starý Smovokec) és Pöstyénre (Piešťany) és a bánáti Herkulesfürdőre (Băile Herculane). Szerepüket az a komolyabb rivális nélkül maradó Balaton vette át, amelyet csak meglehetősen későn kezdtek el fürdőzésre használni. Ehhez feltételként az kellett, hogy a romantika korában (újra) felfedezzék a természeti tájak kultuszát, amelyhez a kezdődő testkultusz is kapcsolódott: emblematikus tett volt a költő Lord Byroné, aki 1810-ben átúszta a Dardanellákat. A 19. század előtt azonban egyszerűen nem volt még divatja a szabadtéri fürdőzésnek. A Balaton első üdülővárosának – a lakóinak vigadozásával az „elpusztult reményén” a tihanyi visszhanghoz „síró és kesergő” Csokonait frusztráló –, Balatonfürednek fellendülését csak az 1800-as évek elejére datálhatjuk. Bizony, az első Anna-bálját 1825-ben tartó település ősi nevének hallatán ne gondoljon senki se a Balaton vizében pancsoló honfoglaló magyarokra: a „Füred” ugyanis a fürjre utal. A polgári korszakban azonban már fölöttébb látogatott település lett – gyógyhatásúnak hitt – vize miatt: talán legnevezetesebb visszatérő vendége Jókai Mór volt, aki 1870-ben épített füredi villájában írta meg Az arany embert, később „A nemzet csalogánya”, Blaha Lujza is Balatonfüreden vett nyaralót. A huszadik századra kezdett kialakulni a máig is meglévő észak-déli ellentét is, amelynek sajátos társadalomtörténeti mellékzöngét adott, hogy mintegy a „kettős társadalom” leképeződéseként a „keresztény” középosztály elsősorban az északi, míg a „zsidó” polgárság inkább a déli partot preferálta. Utóbbi jelenség miatt írta viccesen Karinthy, hogy Lipótváros Siófokig terjed. A balatoni fürdőhelyek népszerűsége mindazonáltal még sokáig elmaradt a fentebb felsorolt fürdővárosoktól. Az 1915-ös szezon kezdetén azonban már arról adhatott hírt a Magyarország, hogy a háború miatt a „nyaraló és üdülni vágyó közönség az idén, külföldi útra vagy távolabbi fürdőhelyekre nem mehetvén, természetszerűen jóval nagyobb arányokban fogja fölkeresni és keresi föl máris a csodaszép Balaton-partot”. Az 1915. június 13-án megjelent A balatoni nyaralók kívánságai című cikkben azzal a kérdéssel foglalkoztak, hogy vajon a balatoni települések föl vannak-e készülve a várható üdülési boomra. Ha valaki már háborgott kilométeres sor végén egy üdülőtelepi kisboltban egy augusztusi reggel, melynek végén már nem jutott neki friss kifli és csokis tej, az pontosan átérezheti a kérdés súlyát.

Felhasznált irodalom:
A balatoni nyaralók kívánságai = Magyarország, 1915. június 13.
Kiss Ádám: Miért lett a Balaton a Riviéra? ELTE, 2013 (szakdolgozat)
Nagy György: Magyarország apróbetűs története. Budapest, 2010.

Készítette: Csunderlik Péter

Magyarország, 1915. június 13.
A balatoni nyaralók kívánságai

A nyaraló és üdülni vágyó közönség az idén külföldi útra vagy távolabbi fürdőhelyekre nem mehetvén, természetszerűen jóval nagyobb arányokban fogja fölkeresni és keresi föl máris a csodaszép Balaton-partot. Minthogy a konjunktúrák alakulása ez idő szerint kedvez hazai fürdőinknek és ezek között is főképp a Balaton menti helyeknek, az illetékes tényezőknek mindenképp azon kell lenniök, hogy a nyaralóhelyek fölkeresését a közönség számára mindjobban hozzáférhetővé tegyék s az ott való életet a lehetőségig megkönnyítsék. A két fő dolog: az utazási lehetőség és az élelmezés kérdése. A Balaton mellett üdülő közönségnek remélhetőleg egyik tekintetben sem lesz oka panaszra. A könnyű, gyors utazás az egész Balaton mentén, legalább a somogyi parton, egyelőre teljesen biztosítva van. Az eddigi három vonat helyett mától kezdve naponta öt-hat vonat indul a fővárosból a Balaton mellé. Az élelmezés kérdése is szerencsés megoldást nyert. A Balatoni Szövetség gondoskodott arról, hogy ez minden tekintetben megfelelő legyen s a többi összeköttetésbe lépett a Hangya-szövetkezettel, amely gondoskodni fog az egész Balaton-partnak zsírral, hússal, tejjel, liszttel, zöldséggel és gyarmatárukkal való ellátásáról és pedig, remélhetőleg, nemcsak a nagyban, hanem a kicsinyben vásárló közönség számára is. Egy tekintetben volna azonban különösen szükséges az intézkedés. A Balaton mellé ránduló közönség ízletes balatoni halat is szeretne enni, s régi panasza már az itt nyaraló közönségnek, hogy az mindenütt kapható, csak éppen itt nem. Korlátozni kellene tehát a halkivitelt, továbbá a halakra nézve is hatóságilag meg kellene állapítani a maximális árakat, s elsősorban a balatoni közönség számára kéne hozzáférhetővé tenni a balatoni halak, főleg a világhírű fogas élvezetét. Ugyanilyen irányban, hatóságilag kellene szabályozni Somogyban, Zalában és Veszprémben az egész élelmezési kérdést s e részben nagyon üdvös volna kissé megszorítani a henc „tikászok” [„tyúkászok” – Cs. P.] üzérkedését, akik évenként eljönnek ide a Balaton mellé s összevásárolják a Balaton menti lakosságtól a baromfit és a tojást – Ausztria számára. Ilyenformán nagyon természetes, hogy az itt nyaraló közönség alig juthat vagy csak méregdrágán jut baromfihoz. Ezeken az anomáliákon föltétlenül segíteni kell, mert mindenképp fontos, hogy nyaraló közönségünk minél jobban érezze magát a Balaton mellett és más években is visszatérjen ide, amikor nem csupán a kényszerűség tartja majd vissza az embereket a külföldre való utazástól.