Az első világháborúban nemcsak nemzetek, hanem kultúrák is harcban álltak egymással, vagyis Balázs Bélával szólva választani kellett Párizs és Weimar között. A különböző országok nemcsak a jelen földdarabjaiért, hanem például a múlt színdarabjaiért is versengtek. A legnagyobb küzdelem nem túl meglepő módon „a teremtés feléért”, a nemzetközi kultúrharc Verdunjévé vált Shakespeare-ért folyt. Ennek során a németországi értelmiség azt igyekezett bizonyítani, hogy Shakespeare művészete valójában nem is az angol kultúra része, mivel darabjai a német szellemiséget képviselik – de számos más esetet is lehetne hozni az efféle küzdelemre. Az irodalomtörténet legnagyobbjaiért folyó harc pszichózisa még a Világra is átragadt, amely 1915. júliusi 3-i számában közölt Boccaccio – párisi című szemléjében vélhetően erősen túlreagálta a Figaro híradását azon új irodalmi felfedezésről, mely szerint a Dekameron szerzője valójában a Francia Királyságban születhetett. A kérdés ma sincsen eldöntve, de a Világ cikke menten leszögezte, hogy „a faji szimpátiák legprimitívebb megnyilvánulása” a franciák „legújabb kedvtelése”, tudniillik hogy híres olaszokról kiderítik: valójában franciák. Az eset szépsége, hogy szövetséges hatalmakról volt szó. De hát erre mondhatták, hogy ilyen barátok mellett az embernek nincs is szüksége ellenségre.

Felhasznált irodalom:
Boccaccio – párisi = Világ, 1915. július 3.

Készítette: Csunderlik Péter

Világ, 1915. július 3.
Boccaccio – párisi

A franciák legújabb kedvtelése híres olasz emberekről kideríteni, hogy francia származásúak. A faji szimpátiák legprimitívebb megnyilvánulása ez, a franciák azonban egészen komolyan veszik a dolgot és minduntalan megtisztelnek egy olasz világhírességet a francia születési bizonyítvánnyal. Legutóbb Boccaccio, a Dekameron halhatatlan költője részesült ebben a kitüntetésben. A Figaro egyik minapi számában pattantja ki a nagy szenzációt. „Igen, Boccaccio – írja a Figaro – a Dekameron szerzője párizsi ember volt. Helyesebben szólva, az anyja volt francia származású. Az apja, egy firenzei kereskedő, 1312-ben Párizsba jött üzleti ügyekben, megismerkedett egy nagyon szép párizsi lánnyal – mert a párizsi nők már ebben az időben is elragadóak voltak (jegyzi meg udvariasan a Figaro) – és egy évvel később Boccaccio megpillantotta a napvilágot a Szajna partján. Az apja magával vitte Firenzébe. Kereskedőnek nevelte. Utazgatni kezdett és Párizs viszontláthatta a fiatal Giovanni Boccacciót. A feltűnően szép olasz ifjú és egy fiatal párizsi között gyengéd viszony is szövődött, sőt egyes életrajzi kutatók azt vitatják, hogy ez a fiatal leányzó, a híres Fiametta, nem volt más, mint a nápolyi Róbert király leánya.” Ezeket írja a Figaro. Boccaccio tehát francia, sőt párizsi születésű. Törődjünk bele. Az entente sajtójának többi füllentései között megfér ez az egy is.