Az első világháború előrehaladtával az élelmiszer- és nyersanyaghiány egyre súlyosabb méreteket öltött. 1918-ra már az alapvető élelmiszerek jelentős részét jegyre adták. A zsírjegyek elosztásáról annyi rossz döntés született, hogy még a karhatalmat is be kellett vetni a hosszú sorokban álló, zsírért ácsingózó asszonyok miatt. Sok mindent csak jegyre lehetett ekkoriban kapni, vagy persze a feketepiacról beszerezni. Kevésbé közismert, hogy bizonyos szolgáltatásokat is korlátoztak, elsősorban a hozzájuk szükséges anyagok hiánya miatt.
Így a cipők javítása is nagy dolognak számított, hiszen a bőrre és a cipőtalpra a hadseregnek volt égető szüksége. Az emberek – ahogy azt Móricz Zsigmond is megírta egy rövid újságcikkében – így-úgy megfoltozott cipőkben jártak nagy vigyázva, nehogy még több kár essék bennük. A szűkös esztendők után 1918 júniusában örülhettek a jó hírnek: „Miután az Országos Népruházati Bizottság a székesfőváros tanácsának kérésére sarokjavításra külön anyagot utalt ki, mely még e hét folyamán a kisiparosokhoz jut, a sarokjavításra az utalványkényszert beszüntették. A lényegtelen javítások (foltozás) eddig sem volt utalványhoz kötve, tehát javítási utalványt ezentúl csak talpalásra és borításra kell kérni.”

Felhasznált irodalom:
Megengedték a cipősarok-javítást = Pesti Napló, 1918. június 11.

Készítette: Szegő Iván Miklós

Pesti Napló, 1918. június 11.
Megengedték a cipősarok-javítást

Miután az Országos Népruházati Bizottság a székesfőváros tanácsának kérésére sarokjavításra külön anyagot utalt ki, mely még e hét folyamán a kisiparosokhoz jut, a sarokjavításra az utalványkényszert beszüntették. A lényegtelen javítások (foltozás) eddig sem volt utalványhoz kötve, tehát javítási utalványt ezentúl csak talpalásra és borításra kell kérni.