Az Est

Nyerésre áll a szemét Budapesten

1917 februárjában a szemét elöntötte Budapestet. „A budapesti házak kapualjában, talán kivétel nélkül mindegyikben, csúnya bűz terjed mostanság attól a szemétdombtól, melyet úgy látszik, már rendszeresítenek. Ott éktelenkednek a házi szemeteskosarak és naponta buzgón táplálja azokat szeméttel a cseléd meg a viceházmesterné.” Az áldatlan állapotokért nem elsősorban a háború felelt, bár ahhoz persze volt köze, hogy a köztisztaságért felelős hivatalok is munkaerőhiánnyal küzdöttek. Ahogy a cikk is megjegyzi, 1914-ben mind az 1200 utcaseprőként foglalkoztatott alkalmazott férfi volt, míg két és fél évvel később csak 800 munkás volt állományban, akiknek nagyobb része nő, illetve 18 év alatti volt. Ugyanígy munkaerőhiányt jelentett a lovak háborús átcsoportosítása, de az már több mint két éve idült mizériát okozott, nem is elsősorban a köztisztaság területén, mint inkább a fuvarozásban. A bűzlő kapualjakból is ló vontatta kocsikon szokták elszállítani a szemetet. A nagy hóeséssel beköszöntő február azonban ezt a munkát napokra ellehetetlenítette, így a 800 lóból összeállított 200 fogat csak a munkája töredékét tudta elvégezni.
Pedig a budapesti szemétszállítás a századforduló idején igen korszerűnek számított. A fővárosi szemétszállítás modern rendje az 1890-es évek elején alakult ki, amikor ifj. Cséry Lajos elnyerte a koncessziót arra a megoldásra, amit egyébként korábban ő maga javasolt. Eszerint Budapestet két ütemben szabadították meg a háztartási szeméttől: már 1893 előtt is különböző szállító vállalkozók gyűjtötték össze a kommunális hulladékot és vitték el a Cséry által üzemeltetett átemelőtelepre, ahonnan vasúti kocsikba lapátolták azt a mai József Attila lakótelep területén. 1896-ban a szemét összegyűjtésének a feladatát is Cséry nyerte el. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a reggeli órákban a szemétgyűjtők – Az Est cikkében emlegetett fakoporsóval, azaz konténerrel – körüljárták a várost, csengetéssel figyelmeztetve a házmestereket, illetve a lakókat, hogy vigyék ki a nagy fonott kosarakba gyűjtött szemetet. 1906-ban a főváros szerződést bontott Cséryvel, akinek vállalkozása 1913-ban csődbe is ment.
Az I. világháború idején tehát már nem Cséry vállalkozása felelt Budapest szemétmentesítéséért. A főváros előbb Budán, majd a Cséry-szerződés lejárta után Pesten is saját kézbe vette a feladatot, kiváltva Csérytől a Fuvartelepet is. (Ez utóbbi – Ecseri út–Epreserdő utca–M5 bevezető által határolt – terület ma is e funkcióval működik.) A szemétszállítást felügyelő, 1895-ben alapított Köztisztasági Hivatal tehát az I. világháború éveiben már a szemét elszállítását és az utak járhatóságának biztosítását – így lócitrom– és hómentesítését – is saját hatáskörben végezte: előbbit a Szemétszállító- és Feldolgozó Üzem nevű intézmény révén. A háború kitörésekor már a szemétégetés megvalósítása került napirendre.
A háború idején azonban ilyen jellegű – vagy bármilyen jelentősebb – beruházásra nem kerülhetett sor, sőt a munkaerőhiány igen hamar a szemétszállításban is fellépett, amit az utcasepréssel ellentétben nem nők, hanem idősek és a hadköteles kor alatti tizenévesek munkába állításával pótoltak. Ám egy nagyobb havazás, illetve a hótól járhatatlanná váló utak – ahogy az 1917. februári eset mutatja – megoldhatatlan feladatot jelentettek a köztisztaságiak számára.

Felhasznált irodalom:
Nincs ki az utcákat takarítsa = Az Est, 1917. február 3.
Umbrai Laura: Így szemeteltek Budapesten. A hulladékgazdálkodás múltja a fővárosban. Budapest, 2014.

Készítette: Takács Róbert