A Millenáris sportpálya avatása 1896-ban (Forrás: Magyar Nemzet)

„Égő fedelű paloták” – Az MTK és a Fradi háborúja a világháború alatt II.

Szomorú valóság, hogy a magyar labdarúgósportnak e két vezető egyesülete ma ádáz ellenségként áll szemközt egymással. A gyűlölködés lángjai magasra csapkodnak s pusztulással fenyegetik a labdarúgás egész épületét” – írta 1917 januárjában a Budapesti Hírlap. Az MTK és az FTC rivalizálása felemelte a magyar futballt, de egy évtizednek se kellett eltelnie, hogy úgy tűnjön, fel is égeti azt. Stadioncsata, az évszázad átigazolási botránya, és a világháború kitörésekor internált ellenséges állampolgár, Jimmy Hogan, aki megtanította a magyarokat futballozni. Második rész.

Az első részben azt tekintettük át, hogy az 1901-től változó létszámmal megrendezett – és 1926-ig papíron amatőr – magyar labdarúgó-bajnokságból hogyan és miért emelkedett ki nagyon korán két csapat, a máig „örökrangadót” játszó MTK (Magyar Testgyakorlók Köre) és FTC (Ferencvárosi Torna Club), hogy az 1920-as évek végéig ne is engedjenek más klubot a bajnoki cím közelébe. Ádáz versengésük következtében azonban annyira elharapóztak az indulatok, hogy 1917 januárjában a Budapesti Hírlap egy hosszú cikket jelentetett meg a magyar labdarúgás válságáról, amelyben a két csapat háborúskodását vádolták meg azzal, hogy megsemmisítéssel fenyegeti a magyar labdarúgás alig két évtizedes épületét, amelyet „önzetlen sportférfiak sportszeretete, a fővárosi sajtó példátlan támogatása és a nagyközönség idealizmustól hajtott lelkesedése emelt”.

Az ellenségeskedés kitörésének indoka természetesen a pénz volt. Hamar jövedelmező üzletté vált ugyanis a labdarúgás, a háború kitörése előtti évben a Sport-Világ már azon nézetnek adott hangot, miszerint Budapesten „két jó üzlet van: a mozi és futball”. A legnagyobb bevételt a válogatott mérkőzések és a külföldi klubcsapatok magyarországi mérkőzései hozták. Bár Magyarország ekkoriban még jelentős lemaradásban volt Angliához képest – az 1912-es stockholmi olimpián 0-7-re égett a magyar csapat az angol ellen –, de hazánk olyan labdarúgó-középhatalomnak számított, ahová szívesen jártak turnéra a külföldi csapatok. (A magyar futball felfutásának köszönhetően, 1919 után már a magyar csapatok jártak külföldre, hogy oktassák Jimmy Hogan „dunamenti iskoláját”.) Mivel a válogatott mérkőzések helyszínéről a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) tanácsa döntött, az 1910-es évektől a szövetség közgyűlésein klubkoalíciók („pártok”) harcoltak azért, hogy minél több képviselőjüket juttassák be a választott tanácsba, és ezáltal számukra kedvező döntést hozassanak. A magyar válogatott sokáig az 1896-os ünnepségekre emelt, ideiglenes Millenáris Sportpályán játszotta a mérkőzéseit, ezt azonban az 1910-es évekre kinőtte a magyar futball. Az MTK és az FTC ellentéte először akkor mélyült el, amikor 1912-re már mindkét csapat rendelkezett egy-egy Európában akkor példátlanul nagynak számító stadionnal.

Bármennyire is meglepő, addig az MTK és az FTC egy pártot alkotott, például az első magyar átigazolási botrány, a Bodnár-ügy idején (a válogatott támadó, Bodnár Sándor nem érezte jól magát annál a mészégető társaságnál, ahol klubja, a Nemzeti állást szerzett neki, és ezért a Magyar Athlétikai Club egy irodai állásajánlattal magához csábította a játékost) is. Az Üllői úti pálya 1911-es átadása – miután menten megjelentek az „amatőrségért” aggódó sportújságírói irományok – azonban új helyzetet teremtett. A saját, korszerű stadion óriási előnyhöz juttatta az FTC-t – 1911 októbere után a magyar válogatott már nem is játszott a Millenárison –, ezért az MTK is saját pályát akart. Az Üllői úti pálya közelében kerestek építkezésre alkalmas helyet, és 1912-ben már állt is az MTK Hungária körúti arénája. Mindkét csapat ingyen kapta a telket, a jó befektetést ígérő stadionok felépítésére pedig részvénytársaságok alakultak. A magyar állam az 1930-as évekig nem vállalt komolyabb szerepet a magyar futballban.

A két stadion felépülésével menten kitört a „pályaharc” akörül, hogy melyik csapat rendezze a legnagyobb bevételt hozó mérkőzéseket. Az ellentétre azonnal felfigyelt a sportsajtó is. A Sporthírlap 1912. májusi, „Hungária út kontra Üllői út” című cikkében a következőt írta: „Mióta elkezdődött a versengés az FTC- és az MTK-pálya között, mintha másodrangú szerepe volna, egészen háttérbe szorult volna a sport. (…) A szegény magyar sport sírva nézheti az áldatlan pört. Árván és hajléktalanul bolyong, pedig két palotája is van, de mit ér, mikor mind a kettőnek a fedele ég.”

A két pénzhajhászással vádolt csapat azonban végül kiegyezett: a stadionokat építő részvénytársaságok a kartellezésben találták meg a megoldást, és 1913 februárjában tíz évre szóló szerződésben osztották el egymás között a válogatott találkozókat.

De 1914-ben újra kitört az ellenségeskedés, miután a másodosztályt megnyerő MAFC (Műegyetemi Atlétikai és Football Club) helyett az MLSZ a TTC-t (a Terézvárosi Torna Club) juttatta fel. Az MTK a MAFC mellé állt, az FTC azonban nem volt hajlandó játszani a MAFC-ot támogató egyesületekkel. A közben kirobbant világháború még jobban összekuszálta a helyzetet, miközben mind az MTK-ból, mind az FTC-ből 10-10 játékost bevonultattak. A bajnokságot elhalasztották, és helyette az Auguszta-serlegért írták ki a küzdelmet, amelyen nem vehettek részt az MTK vezette párt tagjai. Ezek a csapatok saját miniligát alapítottak, és a Hungária-serlegért játszottak 1914/1915-ben. Végül az MTK és az FTC újra kiegyezett egymással, és az ezt követő nem hivatalos küzdelmeket, az 1915. tavaszi Ligabajnokságot, az 1915. őszi Hadibajnokságot és az 1916. tavaszi Hadikupát már közösen rendezték meg a csapatok – az MLSZ helyett.

A béke ezúttal sem tartott sokáig: 1915 végén robbant a magyar futball történetének egyik leghíresebb átigazolása botránya: a magyar labdarúgás első „szupersztárja”, az egész addigi életében az FTC-ben játszó válogatott támadó, Schlosser Imre, az ünnepelt „Slózi”, akiről a Ferencvárosban utcát neveztek el, átigazolását kérte az MTK-hoz.

Schlosser Imre a magyar válogatott mezében, 1909 (Wikipedia)

 
Schlosser hivatalos indoka a sértődés volt, mivel nem kapott tiszteletjegyet az 1915. novemberi magyar–osztrák mérkőzésre. Az FTC-nél azonban azt állították, hogy a rivális klub megvette a sztárt. Igaz, az ezzel kapcsolatos forrás Árpádfy Jenő 1943–1944-ben publikált FTC-történeti sorozata. Márpedig a második világháború alatti „korszellembe” – a cikksorozat megjelenésekor már önfeloszlatásra kényszerült a zsidótörvényektől sújtott MTK – igencsak illett az a történet, amely szerint az MTK és az FTC 1915-ös közös bécsi vendégszerepléséről hazatérve Brüll Alfréd MTK-elnök egy Schlossernek ajándékozott ezüst sétapálcával csábította el a sztárt.

Az FTC vezetője, Malaky Mihály vesztegetéssel vádolta meg a kék-fehérek vezetőségét, és a zöld-fehérek bejelentették, hogy nem hajlandók pályára lépni az MTK ellen. A Budapesti Hírlap szerzője kételkedett a vád igazságában: „A Schlosser ellen tett vádakat ismeri mindenki, aki a labdarúgás iránt érdeklődik s igen csekély a száma azoknak, akik elhiszik, hogy Schlossert a MTK megvásárolta. Hiszen éppen a FTC futballintézője volt az, aki Schlosserről mindig a legjobb bizonyítványt állította ki s nem egyszer mondotta Schlosserről, hogy amatőr ő az amatőrök között is. Olyan amatőr, aki még akkor is csak egy csésze kávét fogad el egyesületétől, amikor játékostársait pezsgővel vendégeli meg.”

De mivel a szabályok szerint Schlosser csak félév szünet után léphetett volna pályára új csapatában, az FTC abban bízott, hogy a játékos még visszatér, ezért visszakoztak a bojkottól a ferencvárosiak, és részt vettek az 1916. tavaszi Hadikupán. Schlosser azonban nem gondolta meg magát.

1916 szeptemberében rögtön „örökrangadóval” kezdődött az 1914 után újraindult magyar bajnokság: a görbelábú Schlosser három gólt szerzett, az MTK 4-1-re hozta a meccset az FTC ellen a háború miatt megcsappant számú közönség előtt („mindössze” kilencezren látták a mérkőzést). Ha látták, micsoda dühöt váltott ki a barcelonai Luis Figo 2000-es átigazolása a Real Madridba – még egy disznófej is repült felé, mikor először visszatért a Camp Nouba –, el tudják képzelni az egykori indulatokat.

Az FTC „professzionalizmussal” vádolta meg az MTK-t, és az MLSZ Fegyelmi Bizottság 1916 decemberében vizsgálatot indított a kék-fehérek ellen. Ekkor azonban a Fradinál robbant a bomba: Weinber János FTC-játékos „Schlosser Imrushoz” címmel nyílt levelet tett közzé a Sporthírlapban, amelyben saját csapatát vádolta meg profizmussal, és diktátornak nevezte az FTC vezetőjét, Malaky Mihályt: „A te bajod nem az, hogy profi vagy, hanem hogy az MTK-ba léptél. Ezt nem bírja Malaky Mihály, ezért tör tűzzel-vassal ellened.”

Weinber nyílt levelét követően a Budapesti Hírlap már a magyar labdarúgás „sárban fetrengéséről” írt. Az újság elsősorban a vádaskodó Malaky Mihályt tette felelőssé, aki „attól a pillanattól, amikor megérezte, hogy a MTK föltartóztathatatlanul az FTC elé kerül, minden képességét annak a célnak szentelte, hogy ellenfelét bármilyen eszközzel letörje és ezzel az FTC-t megszabadítsa a veszedelmes konkurenstől”.

Schlosser után Weinber is elhagyta az FTC-t és szintén az MTK-hoz igazolt, hogy aztán újabb fordulat következzen: kiderült, hogy csak az MTK félrevezetését célzó trükk volt az ominózus nyílt levél. A „renegát” Weinber csakhamar azt jelentette, hogy az elhunyt öccse exhumálására 542 koronát kért és kapott Brüll Alfréd MTK-elnöktől. Ezzel látszólag beigazolódott a „professzionalizmus” vádja, de egyszersmind úgy tűnt, mélyebbre már nem is süllyedhet a magyar futball. A „labdarúgás ügyének támogatásával” a főváros derék polgársága „kígyót melengetett a keblén” – írta le a Budapesti Hírlap a futballdrukkerek 1917. januári közérzetét.

1917 februárjában az MTK átvette a hatalmat az MLSZ-ben. A kék-fehérek kezdeményezésére összehívott rendkívüli szövetségi közgyűlést bojkottálta az FTC-párt, és a zöld-fehérek az MTK elleni tavaszi bajnoki mérkőzésre sem álltak ki. Az 1916/1917-es bajnokságot a Jimmy Hogan edzette MTK nyerte nagy fölénnyel (egy kivételével az összes meccsen győztek), a gólkirály Schlosser Imre lett 22 mérkőzésen szerzett 38 találatával.

Az FTC vezetőségében nem csitult a harag, és a kilátásba helyezett súlyos szankciók ellenére 1917 őszén sem állt ki a csapat az MTK ellen. Ennek következtében az FTC-t kizárták a bajnokságból, de a játékosok tiltakozása miatt a döntést visszavonták, és lejátszhatták a mérkőzéseiket. Ettől függetlenül az 1917/1918-as bajnokságot ismét fölényesen, 22 mérkőzésen rúgott 147 góllal nyerte az MTK (a második helyezett FTC csak 42 gólig jutott), Schlosser mellett a Vasastól megszerzett fiatal zseninek, Orth Györgynek is köszönhetően. Ezzel megkérdőjelezhetetlenné vált a kék-fehérek uralma: 1925-ig nem engedték át más csapatnak a bajnoki címet. Schlosser Imre 1922-ig, átmeneti visszavonulásáig játszott az MTK-ban, előbb tréner lett, játékos-edzőként külföldre igazolt, végül 1926-ban tért haza – az FTC-be.

Az MTK és az FTC 1918 tavaszán kötött békét és zárta le a világháború alatti külön háborúját. A vezetők ugyanis felismerték, hogy a kartellezés mindkét csapat számára jövedelmezőbb, mint az ellenségeskedés.

 
Felhasznált irodalom:
A FTC és az MTK – A labdarúgás válsága = Budapesti Hírlap, 1917. január 21.
Szegedi Péter: Az első aranykor. A magyar foci 1945-ig. Budapest, 2016.

 
Készítette: Csunderlik Péter