Címke: sajtó

„I. Ferenc József meghalt” – A király halála

100 éve, 1916. november 21-én halt meg Ferenc József. Erre emlékezve egy négyrészes cikksorozatot indítottunk, amelyben különböző nézőpontokból idézzük fel a császár és király életét és uralkodását. Az utolsó részben azt mutatjuk be, hogyan tudósított a korabeli magyar sajtó az uralkodó haláláról, milyenek voltak a nekrológok.

„Népszavát a katonáknak!”?

Lehet-e terjeszteni a szociáldemokrata Népszavát a fronton tartózkodó katonák között? Hivatalosan nem volt akadálya, a gyakorlatban azonban a politikai és katonai vezetés igyekezett ezt meggátolni.
A Népszava 1915 júliusában külön előfizetési akciót hirdetett

Az Érdekes Újság háborús albuma

Az 1913 és 1925 között megjelent Az Érdekes Újság című hetilap rendszeresen hozott le szépirodalmi tartalmakat, fotóriportokat is. Szerkesztői közé tartozott Kabos Ede, Simon Vilmos (a Pesti Hírlap haditudósítója), Lengyel István, szerzői között tudhatta többek között Ady Endrét is.

Tábori Újság és tábori újságok

A Tábori Újság megjelenéséről adott hírt Az Est 1915 februárjában, amely – a soknemzetiségű Monarchia etnikai viszonyainak megfelelően – nemcsak németül és magyarul, hanem cseh, lengyel, rutén, román és szerbhorvát nyelven is megjelent.

Az 1914-es sajtótörvény – majd a cenzúra

Másfél évtizednyi huzavona után, 1914. április 11-én, szimbolikus időpontban (az 1848-as törvények, így a sajtószabadság megteremtésének is az évfordulóján) hirdették ki az 1914. évi XIV. törvénycikket.