Másfél évtizednyi huzavona után, 1914. április 11-én, szimbolikus időpontban (az 1848-as törvények, így a sajtószabadság megteremtésének is az évfordulóján) hirdették ki az 1914. évi XIV. törvénycikket.

A törvényjavaslat tárgyalása kormány és ellenzék rendkívül heves, személyeskedő vitáját hozta az országgyűlésben és azon kívül, és a budapesti szerkesztőségek nagyobb része is élesen bírálta a tervezetet. A demonstrációk keretében az író-újságíró értelmiség java megszólalt, vezércikkek záporoztak, folyóiratok szenteltek különszámot a sajtótörvénynek azt ízekre szedve. A tiltakozók elégették a törvényjavaslatot a Hősök terén, a sajtószabadság kifosztásáról, a sajtó államosításáról és az orosz viszonyok alá taszításáról beszéltek.

Száz év távlatából erősen eltúlzottnak tűnik a fővárosi újságírók és politikusok vehemens fellépése – amit sokkal inkább magyarázott a Tisza-kormány és az ellenzék eldurvult viszonya, mint a liberális szabályozással nem szakító sajtótörvény tartalma. A legtöbb bírálat a helyreigazítási és felelősségre vonási szabályokat érte. Ám vélemények helyreigazításáról nem volt szó, csupán a valótlan tényközlést és a valós tények hamis színben való feltüntetését büntették. A helyreigazítási kényszerrel pedig csak hatóságok, és nem magánszemélyek, egyes politikusok élhettek. Ugyanakkor a peres esetben az újságírónak, szerkesztőnek már eleve fel kellett készülnie a bizonyítékokkal, mert a kormány a bizonyítási eljárást nagyon rövidre fogta. A törvény megállapította a felelősségi fokozatokat, és bár a közleményekért továbbra is a szerző felelt, bevezette a felelős szerkesztő, a kiadó, illetve a sokszorosító vállalat jogi felelősségét is. Ez utóbbival a törvény a valós viszonyokhoz próbált közeledni, hiszen a századforduló idejére a sajtó olyan iparággá vált, ahol az újságíró a szerkesztői-kiadói akarat végrehajtójaként jelent meg.

Az Est érzékenyen reagált az első olyan helyreigazítási kérésre, amelyet az új sajtótörvény alapján nyújtottak be júniusban. Matlekovits Sándor, a helyreigazítási kérelem benyújtója 1881 és 1902 közt kis megszakítással országgyűlési képviselő, 1905-től főrendiházi tag, az Országos Iparegyesület és a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke, az MTA rendes tagja, a magyar ipari és kereskedelmi élet központi alakja volt. Az Est ugyanis még májusban megírta, hogy bizalmas tárgyalások folynak a Magyar Villamossági Rt. és a főváros között, így egy régebb óta húzódó ügyben megegyezés jöhet létre, és a részvénytársaság várhatóan átadja Budapestnek a szóban forgó villanytelepet. Az üzlet híre pedig nyilvánvalóan befolyással bírt a vállalat részvényeinek árfolyamára.

Az új sajtótörvény ugyanakkor – bár jogilag még a Rákosi-korszakban is életben volt – csak pár hónapig maradt teljes érvénnyel hatályban, mivel a hadiállapot beálltával az 1912. évi LXIII. törvénycikk egyes rendelkezései felülírták azt. Például az utóbbi 11. §-a : „A minisztérium elrendelheti, hogy az időszaki lapoknak és más sajtótermékeknek a sajtóügyi közvádlóhoz benyújtandó sajtórendészeti köteles példányait a szétküldés előtt kell a legközelebbi kir. ügyészségnek, illetőleg rendőrhatóságnak kézbesíteni és hogy a szétküldés, amennyiben a kir. ügyészség vagy a rendőrhatóság korábban meg nem engedik, időszaki lapoknál csak a sajtórendészeti köteles példány kézbesítésétől számított három óra múlva, más sajtótermékeknél a kézbesítés napjától számított egy hét múlva veheti kezdetét. – Ha az első bekezdés értelmében kijelölt kir. ügyészség vagy rendőrhatóság arról győződik meg, hogy valamely sajtótermékkel oly bűncselekmény követtetnék el, amely a hadviselés érdekeit érinti, a sajtóterméknek szétküldését megtilthatja. Köteles azonban a kir. ügyészség vagy a rendőrhatóság a tilalommal együtt a tilalom megszegésének a 25. §-ban megállapított következményeit a sajtótermék előállítójával (nyomdásszal stb.) közölni és őt arra figyelmeztetni.”

 
Az 1914-ben 80 000 példányban megjelenő Az Est a törvény leghangosabb ellenzői közé tartozott, ám a háború kezdetekor a kormányzatnak nem Miklós Andor lapja okozott fejfájást, hanem a Népszava. Tisza István már a hadüzenet előtt figyelmeztette Garami Ernő főszerkesztőt arra, hogy a szociáldemokrata laptól is elvárja a lojalitást a háború kérdésében, különben a lapot betiltják. A háború kezdetétől így mindegyik napilapnak alkalmazkodnia kellett a háborús erőfeszítések propagandájához.

 
Felhasznált irodalom:
1912. évi LXIII. törvénycikk a háború esetére szóló kivételes intézkedésekről
1914. évi XIV. törvénycikk a sajtóról
Buzinkay Géza: Harc a sajtóreform körül, 1914. In: Pusztai Bertalan (szerk.): Médiumok, történetek, használatok – Ünnepi tanulmánykötet a 60 éves Szajbély Mihály tiszteletére. Szeged, 2012. 282–292.
Matlekovits igazságot akar cáfolni = Az Est, 1914. június 10.

 
Készítette: Takács Róbert