A Tett, 1915. november 1.

„A magunk módjára üvölthettünk” – Kassák Lajos és A Tett

Ha a magyar avantgárd a 20. század elején egy kérdés volt, akkor a válasz Kassák Lajos lett, és ha egy antimilitarista folyóiratot kell megneveznünk, az nem lehet más, csak A Tett (1915–1916).

Száz éve indult az alkotóként magának mindent megengedő, „a döglött sínekre üvöltő, tüzes lokomotívokat lökő”, autonóm Kassák folyóirata, amely „új színeket kevert s a tenger alá új kábeleket húzott” azzal, hogy a külországi avantgárd törekvéseket megismertette a hazai közönséggel. „Nemcsak abszolút értékű művészetet hozunk, hanem fájó elevenségünket is jelezni akarjuk az ájuló magyar ugarról” – írta a végül A Tett betiltását okozó „internacionális” számhoz írt Jelzés a világba című beköszönőjében.

Kassák Lajos (1887–1967) vasmunkásként kezdte pályáját, fiatalon bekerült a munkásmozgalomba, már ekkor verselt, de sokáig csak kereste a hangját. A keresésben odáig jutott, hogy az 1910-es évek elején végigcsavarogta Nyugat-Európát: melós volt, „ki rossz papucsban nyűtte Európa hátát. És közben rengeteget tanult, Párizsban megismerkedett az avantgárd törekvésekkel, Kassákot magukkal sodorták Walt Whitman szabad versei. Első műveit a Népszava közölte, a folyóiratok közül a Renaissance fogadta Kassák alkotásait. Felzaklatóan expresszionista, de ma már leginkább parodisztikus hatást keltő, hangutánzó „paff! piff! ratata! bang!”-jait még a Nyugatban is túlzásnak érezhették. Kassák-mű csak 1916-ban jelent meg a Nyugatban, de addigra Kassák Lajos már saját folyóiratot alapított: az antimilitarista A Tettet.

Rónai Dénes: Kassák Lajos (1915, forrás: Kassák Múzeum)
Rónai Dénes: Kassák Lajos (1915, forrás: Kassák Múzeum)

 
Balázs Eszter történész hangsúlyozza, hogy Kassák „egy pillanatra sem szédült meg a háborús káprázattól”, noha az „augusztusi őrület” hatásaként a „megszédülésnek” még Ady munkásságában is meg lehet találni a nyomait. Kassák a kitörő világháborúval szemben nem passzív pacifistaként, hanem aktív antimilitaristaként foglalt állást. Ahogy írta: nem elég a „halottsiratás”, hanem „harcossá” kell válni. A sorozóbizottság előtt magát krónikus betegnek tettető Kassák a művészeti küzdőtérre lépett. „1915 második felében meggyőződésemmé vált, hogy sejtelmeim és elégedetlenségem számára lapot kell csinálnom” – emlékezett vissza, de tudjuk, hogy mire 1915. november 1-jén megjelenhetett A Tett, már egy éve próbálkozott folyóirat-alapítással. Valamit tenni kellett, hiszen „már kormozott a poklok uszálya”.

Kassák 1914 novemberében nyújtotta be kérelmét Bárczy István budapesti polgármesternek, hogy december 1-jétől Tett címen havonta kétszer megjelenő, „szépirodalmi, művészeti és társadalmi” folyóiratot indítana. A bejelentést leendő szerkesztőként Kassák és laptulajdonosként megjelölt felesége, a modellként dolgozó Simon Jolán jegyezte, de aláírta a későbbi szerzők közül a festő Uitz Béla is. A folyamodvány azonban nem volt szabályszerű, mivel Kassákék kötelező teendők egész soráról feledkeztek meg: a kiadó és a felelős szerkesztő nagykorúságát igazoló papírok csatolásától kezdve a szerkesztői és kiadóhivatali helyiség megadásáig.

A következő próbálkozásig tíz hónapot kellett várni, Kassák 1915. szeptember közepén jelentette be újra lapalapítási szándékát, ezúttal A Tribün címmel indított volna periodikát, ám az immáron a kiadótulajdonosi szerepet is felvállaló Kassák ismételten elmulasztott megadni néhány kötelező adatot (pl. a szerkesztés helye), és mikor azokat pótolta, október elején értesítették, hogy A Tribün címet már egy budapesti sportlap viseli. Kassák ekkor visszatért eredeti címötletéhez, melyet korábban azért ejthetett egy időre, hogy lapját ne gondolják a mintaadó német Die Aktion puszta kópiájának. 1915. október 11-én a fellebbezés jogával élve azt írta a polgármesternek: „Az esetleges félreértések elkerülése végett a megjelenendő lapomnak ezennel A Tett címet jelentem be.

Kassák lapja valóban összetéveszthetetlen lett. Az engedély megadása után a következő hónap elsején jelent meg a magyar irodalom történetében úttörő szerepet játszó, Apollinaire-t, Walt Whitmant és Marinettit magyar nyelven először közlő folyóirat. Kassák a bejelentéskor a leendő lapot „politikai tartalom nélküli”-ként írta le, ám A Tett már az első számtól kezdve politizált. Kassák ugyan nem írt programot a beköszönő számhoz, mivel azt vallotta, „amit a matematikus Poincaré: előre programot készíteni annyi, mint előkészíteni a csődöt”. Ehelyett a tettek beszéltek. (Programot végül csak a 10. számban tett közzé, 1916 márciusában.)

A Tett már az első számával Ady Endre mellé állt, amikor Kassák közölte Franyó Zoltánnak Adyt Rákosi Jenő támadásával szemben megvédő írását, de A Tettben bemutatták Karl Liebknechtet is (akiről Kassák verset is írt): „A különféle ketreceken kívül élő farkasok voltunk és sok mindenért kárpótolt bennünket az, hogy a magunk módjára üvölthettünk” – írta Kassák.

A kívülállásnak köszönhető, hogy a lap honoráriumot nem tudott fizetni: „Magasan repülő és földhöz kötött szegények voltunk.” Nem egyszer maguk a szerzők teremtették elő egy-egy szám előállítási költségét. Kassákon túl Rozványi Vilmos, György Menyhért, Uitz Béla tartozott a folyóirat legszűkebb köréhez, majd csatlakozott hozzájuk a galileista Komját Aladár, de Kassák lapjában publikált először Lengyel József is. A Tett emellett előszeretettel közölte szobrok (pl. Pátzay Pál: Meddőség) fotográfiáját és a lap képzőművész-alkotóinak (pl. Uitz Béla) rajzait.

A Tettben – melynek már második száma összes példányát elkobozták – csak egyre erősödött az antimilitarista hang. Komját Aladár itt közölte Katonadalok 1916-ban címmel nevezetessé váló három szatirikus versét, köztük a Sorozást: „Csudarendes Péter! / Jó lesz limnek-lomnak. // Nyomnélküli Gáspár! / Jó lesz kerék-nyomnak” és így tovább. Az antimilitarista nézetek a lap szemlerovatában is jelentkeztek, például bírálták az önkéntesként bevonuló, a világháborúban a nagybetűs „Élményt” kereső Balázs Béla Egy lélek a háborúban című vallomását: „A háború beteg dolog. Az ember betegsége. (…) Pont.

A Tett rövid történetében az 1916. szeptember eleji, 16., „internacionális” szám nőtt a legjelentősebbé, amely az európai antimilitarista művészeket szemlézte Franciaországtól Oroszországig – köztük németeket is –, „akik szintén emberek, ártatlanok és kulturáltak”. Például Verhaerent, Duhamelt, Shaw-t és Kandinszkijt, hogy csak a legnevesebbeket említsem. Az „internacionális” szám elé jegyezte Kassák a Jelzés a világba című, már említett – a Kassák Múzeumnak A Tettet bemutató, 2015-ös kiállítása címéül választott – írását: „Néhány pesti legények vagyunk, akik nem hiszünk csodákban és nem hiszünk a háború kozmikusságában sem, tudjuk az eszünket s most nyitott szemmel elkiáltjuk a hangunkat Keletre, Nyugatra, Északra, Délre, ahol emberek laknak, akiknek vörös köszöntésüket idehallottuk.

Jelzés a világba (Kassák Múzeum, Budapest, 2015; fotó: Rosta József)
Jelzés a világba (Kassák Múzeum, Budapest, 2015; fotó: Rosta József)


A Tett
az „internacionális” számával a csúcsra jutott – és a története csakhamar véget is ért. Ugyan A Tett 1916. szeptember 20-án még egyszer megjelenhetett – az utolsó szerkesztői üzenetükben Kassákék elnézést kérnek a késedelmes megjelenésért, mivel „a nyomda személyzetének nagyobb része katonai szolgálatra vonult be” –, de 1916. október 2-án belügyminisztériumi rendelettel betiltották a lapot „a hadviselés érdekeit veszélyeztető tartalma miatt”.

A Tett történetét kutató Balázs Eszter szerint az „internacionális” számban közölt fényképes reprodukciók, egy szerb pietà-szoboré és egy afrikai törzsi maszké jelenthette a betiltás fő indokát. Miért? A nevezett fényképek közlése ugyanis egyenlő volt „az ellenséget becsmérlő háborús sztereotípiák visszautasításával”, ahogy Balázs Eszter írja, hiszen „az osztrák-magyar, de főleg a német sajtó állandó céltáblája voltak az antanthatalmak seregeiben szolgáló, gyarmatokról származó katonák, a szerbellenesség pedig a szarajevói merénylet óta áthatotta a hazai háborús diskurzust.

Kassák azonban nem nyugodott, két héttel később már újabb lapalapítási folyamodványt nyújtott be, és a városvezetés engedélye után el is indította A Tett utódját, a MA című lapot, de a magyarországi avantgárd és antimilitarizmus emblémájává váló A Tett újraengedélyezéséért is tovább folytatta a harcot: „Minthogy a »Tett« sem politikai, sem hadügyi kérdésekkel nem foglalkozott, ezen határozat [ti. a betiltó rendelkezés – Cs. P.] csak a közlemények félreértésén alapulhatott. Nem lehet a hadviselés érdekeire sérelmes az, ha az író a háborús borzalmak igazi és minden kultúremberre egyként gyakorolt hatását nem leplezi el” – írta Kassák a belügyminiszternek benyújtott 1917. júniusi kérvényében. Újraengedélyezési kérelmét azonban elutasították, ezzel A Tett története végleg lezárult.

Mi nem vagyunk tudósok, se méla, aranyszájú papok és hősök sem vagyunk, kiket vad csinadratta kísért a csatába” – írta Kassák a Mesteremberekben. A Tett szerzői mindössze csak „nem riadtak vissza a küzdelemtől és ellent tudtak mondani bírálóiknak”. De 1915–16-ban ennyi is elég volt ahhoz, hogy egyetérthessünk Kassákkal: „Az első világháború kegyetlen éveiben Magyarországon A Tett szemléletéhez hasonló alapokon, hasonló igényes és bátor hangú lap nem jelent meg.

 
Felhasznált irodalom:
A Tett számai (1915–1916)
Aczél Géza: Kassák Lajos. Budapest, 1999.
Balázs Eszter: Háborúellenesség és avantgárd = Irodalmi Magazin, 2014/2. 99–102.
Friedrich Ildikó: A Tett indulásának, működésének, betiltásának dokumentumai = Magyar Könyvszemle, 1970/1–2. 104–108.
Hegedüs Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka. Budapest, 1976.
Kassák Lajos: A magyar avantgárd három folyóirata = Helikon, 1964/2–3. 215–255.

 
Készítette: Csunderlik Péter