1918 januárjában királyi elhatározásból két vagon hántolatlan rizst kapott a főváros – nem, nem az osztrák birodalomfél tartalékait juttatták el a budapesti lakossághoz, a rizs az Olaszországban szerzett hadizsákmány része volt.
A rizst a századelő konyhájában leginkább levesbetétként használták (akár a húslevesben is), illetve a gyerekek reggeli menüjének volt része, rizskása formájában.
Az általános áruhiány Ausztria és Magyarország között egyre feszültebb viszonyt eredményezett 1917-1918 fordulóján. A nyersanyagelosztás mellett az élelmiszerellátás nehézségei is állandó konfliktusokhoz vezettek.
A kedvezőbb mezőgazdasági adottságokkal rendelkező Magyarországot Bécsben sokan azzal vádolták, hogy nem mutat bajtársiasságot Ausztriával,
Hosszúra nyúlt a karácsonyi szünete a tanulóknak 1917-1918 fordulóján. Bár a tanítást 1918. január 4-én, pénteken meg kellett volna kezdeni az általános és középiskolákban, a kultuszminiszter meghosszabbította a pihenőt két héttel, így a tanítás csak január 17-én kezdődött, tekintettel a „rendkívüli körülményekre”.
1918 elején számos más vitás kérdés mellett az ipari nyersanyagok elosztásában is kiéleződött a konfliktus az Osztrák-Magyar Monarchia két fele között. Jelen esetben az volt a probléma, hogy mi alapján történjen a nyersanyag elosztása. Általában egy előre megállapított kvótához tartották magukat a felek,
A karácsony előtti vásárlási lázon túljutva, kicsit megpihenve érdemes belegondolni, mennyire is van szükség az üzletek vasárnapi nyitva tartására – mind az ünnepek előtt, mind általában. Mindenesetre a kérdés nem új, ahogy azt az alábbi, 100 évvel ezelőtti kormányintézkedés és annak visszhangja is mutatja.
1917 tele szénhiánnyal köszöntött Budapestre. A világítógáz előállítására szolgáló szén rossz minősége miatt az óbudai gázgyár berendezései meghibásodtak, a városban pedig napokig nem volt közvilágítás. A város és a gázgyár vezetői mindezért egyöntetűen a rossz minőségű szenet okolták,
1917-re olyan mérvű lett az áruhiány a hátországban, hogy már nem csak az élelmiszerek központi elosztásáról kellett gondoskodnia az államnak – novembertől a cipők és ruhák egy része sem a „szokásos módon” talált gazdára. A magyar kormány 3966/1917. M.e. számú rendeletében határozott a Népruházati Bizottság felállításáról.
