„Tiszáék parlamentje pénteken délutánra végzett a választójog lehóhérolásával és első olvasatban elfogadta a választójogi törvényjavaslatot. Ez az úgynevezett parlamenti tárgyalás egyre inkább nevetséges kutyakomédiává süllyed” – írta a Népszava a szavazás másnapján, 1918. július 20-án a vezércikkében.
Száz évvel ezelőtt, 1918. május 31-én feministák támadták le a parlamentből távozó miniszterelnököt, Wekerle Sándort, hogy miért utasították el a választójogi bizottságban a nők szavazati jogáról szóló javaslatot. Wekerle azt ígérte, módosító javaslatot nyújtanak majd be,
A Monarchia fennállása alatt Wekerle Sándor háromszor (1892–1895, 1906–1910, 1917–1918) volt miniszterelnök – a történelemkönyvekben legalábbis így szerepel. Valójában utolsó kormányzása idején többször is át kellett alakítania a kormányát. 1918 januárja után április 17-én is lemondott, és csak bonyolult tárgyalások után vállalta el ismét a kormányfőséget.
1918 áprilisában Magyarországon a végletekig kiéleződött az elitek harca. A hatalmi posztokat elfoglaló elitcsoporton kívül maradó szociáldemokratáknak nem volt valódi esélyük a hatalomra kerülésre a Tisza István Munkapártja által dominált politikai térben. Az 1918-as nagy januári sztrájk után a hagyományos hazai uralmi elit igyekezett zárni sorait
A nemzetközi nőnapot nem mindig tartották március 8-án, ennek a modernkori ünnepnek a hagyományai rendkívül bonyolultak. Magyarországon például az első világháború utolsó három évében minden esztendőben más napra estek az ünnepségek, előfordult, hogy április elsején is rendeztek ilyen programot.
„Tegnap délután óta egy klubbal gazdagabb Magyarország. A Bristol szállodában mintegy százötven hölgy gyűlt össze és megalakította a Magyar Nők Klubját. Az előkészítés munkálatát egy többnyire arisztokratákból álló hölgybizottság végezte és összeköttetésbe lépett a Feministák Egyesületével is, hogy az egyoldalúság látszatát elkerülje és a különböző társadalmi rétegeket egyesítse. Gróf Apponyi Albertné nyitotta meg a gyűlést” – írta Az Est 1918. február 27-én.
Parlamenti többség nélkül kormányozni próbáló kabinet, egymást eláruló politikusok, kompromisszumra képtelen pártok, letartóztatott radikálisok – az efféle megosztott elit még békeidőben is destabilizálna egy államot, de Magyarország ilyen politikai garnitúrával vágott neki az I. világháború utolsó évének.
