1916 első felében felröppent a hír a hazai sajtóban, hogy a Hangya Szövetkezet egy kétmillió korona alaptőkéjű részvénytársaságot hozna létre, amellyel megkezdődhetett volna Magyarországon a „saját márkás termékek” forradalma. Azaz a szövetkezet az újonnan alapítandó üzemeiben maga készítené el azokat a termékeket, amelyeket a saját bolthálózatában legnagyobb tételben vásárolnak. A magyar valóságról is árulkodik, hogy 1916-ra a Hangyának egy szeszgyára már működött is.
De mi is volt ez a Hangya és hogyan változtatta meg a vidéki értékesítés világát az I. világháború előtt?
„Néhány férfi szilárd akarata s ernyedetlen kitartása teremtette meg Magyarországon a szövetkezeti életet: a hitelszövetkezeti szervezeteket, majd a „Hangyát”. E férfiak, élükön a megboldogult Károlyi Sándor gróffal tökéletes önzetlenséggel, tisztán a közjó érdekében végezték az úttörés és az alapítás munkáját.” – e szép sorok a Hangya Szövetkezet fennállásának 25. évfordulójára készült, saját kiadású kötetből származnak, így érthető, ha az 1898 áprilisában, a felvidéki Brogyán településen alapított szövetkezet kezdeményezőit és céljaikat mitizálja. Különösen érthető, hiszen 1923-ban az alapító, az 1831-ben született Károlyi Sándor már több mint másfél évtizede halott volt. Károlyi központi figurája volt a szövetkezeti mozgalomnak, 1886-ban az ő kezdeményezésére jött létre a Pestvármegyei Hitelszövetkezet. Igaz, a német területen a kisiparosok és kiskereskedők, majd később földművesek tőkegondjaira megoldást kereső hitelszövetkezetek már 1850 körül megjelentek – utóbbiak megszervezésében a ma is ismerősen csengő nevű Friedrich Wilhelm Raiffeisen játszott szerepet. Sőt, az erdélyi szász városokban szintén már az 1850-es években létrehoztak német mintára működő hitelegyleteket. (A Hangya kiadványa a szász Wolf Károlyt az erdélyiek Raiffeisenjének nevezte.) A Pestvármegyei Hitelszövetkezet, amelynek alapításakor a vármegyében már mintegy tucatnyi községi hitelszervezet működött, alacsony kamataival népszerűvé vált, és az I. világháború előtti években már mintegy 700 ezer tagot fogott össze.
Maga a Hangya – avagy hivatalos nevén a Magyar Gazdaszövetség Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet – az 1896-ban alapított Magyar Gazdaszövetségből nőtt ki. Ez utóbbi a Károlyi vezette agrárius érdekkörök szervezeteként a nagybirtokosok mellett a tehetős középbirtokos parasztság érdekképviseletét és közös fellépését is meg kívánta szervezni.
A Magyar Gazdaszövetség és a Hangya közös eredetmítoszát az 1923-as kiadvány így adja elő: „Aminthogy a kúriából kipusztultak a magyar urak, éppen úgy kezdtek hajléktalanná válni egykori jobbágyaik is. Előkerültek a vándorbotok s fölkerekedett a magyar nép új hazát keresni. A Kárpátok északkeleti szorosain egyre észrevehetőbben szivárgott be a galícíaí bevándorló s ugyanakkor egyre feltűnőbben erősödött a magyarok kivándorlása a tengeren túlra. A törvényhozás sem a föld népét, sem a föld termését nem védte a külföldi verseny megsemmisítő támadásával szemben.” A külföldi versennyel – így az alacsony áron kínált tengerentúli gabona kihívásával – szembeni védekezés összekapcsolódott a birtokos rétegek nemzetmegtartó szerepének hangsúlyozásával, a kényszerű-fájdalmas gazdasági kivándorlás okainak enyhítésével és az összefonódó zsidó- és bevándorlás-ellenességgel – tehát a magyar középosztály megteremtésének és megerősítésének örök programjával lépett színre. Mindehhez hozzátehetjük a ’48-as indulatokat, hiszen a helyzet megoldatlanságáért Bécset tette felelőssé: „Galíciát nem zárhatta el, mert a bécsi politika nem tűrt sorompókat a monarchia két állama között, de a mezőgazdasági vámvédelemről sem lehetett szó, mert az osztrák iparnak ez nem volt érdeke.”
A szövetkezeti történet hangsúlyozta: a Hangya sajátos magyar jelenség, alapjaiban különbözőnek látták tehát a feltételeiket a nyugatiaktól, így a mintát sem tartották átvehetőnek. A központi problémának ugyanis azt tekintették, hogy ki kell szabadítani a földet művelő gazdákat az „egy szál batyuval érkező” szatócsok-uzsorások karmából. Ezért: „míg a külföldi szervezkedés célja csupán az volt, hogy a fogyasztási szövetkezetek útján olcsóbbá tegye az életet, addig a mi szövetkezeteink hivatásának a fogyasztók olcsó és becsületes kiszolgálása mellett abban a szociális munkában kellett kidomborodnia, hogy az elmaradt falusi népet hozzá neveljék a modern üzleti élethez, hiányzó kereskedelmi érzékét kifejlesszék s ekként felvértezzék minden kizsákmányoló szándékkal szemben”.
Az alapítás mégsem ment simán: a Hangya értékesítési szövetkezet és bolthálózat létrehozásához szükséges alaptőkét nagyrészt – az 50 ezer koronából 33 ezret – Károlyinak kellett adnia. 1898-ban csupán 17 tagszövetkezet jött létre, és csak három-négy Hangya-bolt nyitott ki. A következő év – immár 70 szövetkezettel – szintén jelentős veszteséget hozott, és csak a 20. század első éveiben, Meskó Pál szervezőmunkájának köszönhetően lendült előre. 1906-ra már állt a Hangya új, hatemeletes központi áruháza és irodaháza a Közraktár utcában. 1914-ben, a háború kitörésének évében 1276 Hangya-szövetkezet működött.
A háború természetesen a kiskereskedelemmel foglalkozó szövetkezetet is érzékenyen érintette. Az áruhiány, a hitelezés befagyasztása, az emelkedő árak mellett mintegy 450 üzletet azért kellett bezárni, mert a helyi boltvezetőt besorozták. A „sajátmárkás” termékek előállítását is a háború tette aktuálissá: így próbálták meg kivédeni a beszerzési árak növekedését. E célra új jogi személyiséget hoztak létre 1916-ban, a Hangya Ipar Részvénytársaságot 4 millió koronás alaptőkével. Ekkor még csak a budafoki szeszgyár és egy kisebb szappangyár tartozott hozzá. Az Est hasábjain beharangozott nagyobb beruházásokra azonban csak a nagy háború – és a forradalmak – után nyílt mód: ekkor építették ki az akkor még különálló Albertfalván a Hangya háztartási vegyi áru-, gyufa- és mustárgyárát.
Felhasznált irodalom:
A Hangya gyári alapítása = Az Est, 1915. február 29.
A „Hangya” Termelő-Értékesítő és Fogyasztási Szövetkezet, a Magyar Gazdaszövetség Szövetkezeti Központja első 25 éve. Saját kiadás, Budapest, 1923.
Készítette: Takács Róbert
