Népszava, 1914

Pista halászott – a gorlicei siker és „fogadtatása”

A háború első időszaka kiábrándító volt az Osztrák-Magyar Monarchia közös hadserege számára: 1914-ben vereség Szerbiában, illetve az oroszokkal szemben Galícia elvesztése, majd 1915 márciusában – a sikertelen felmentési kísérletek utánPrzemyśl erődrendszerének feladása, aminek következtében 120 ezer katona került orosz hadifogságba. A sikeres háború mítoszához (és az önigazoláshoz) égetően szükség volt a győzelemre – ehhez azonban német segítségre volt szükség.
Így került sor a gorlicei áttörésre Galíciában, melynek hatására aztán őszig a teljes keleti front kimozdult helyéről, és az orosz hadsereg hatalmas területeket feladva kénytelen volt visszavonulni. A jól előkészített hadművelet május 2-án indult és azonnal áttörte az orosz arcvonalat. A német és az osztrák-magyar csapatok június 3–4-én visszafoglalták Przemyślt, majd június 22-én Lemberget, Galícia központját; míg északabbra a németek elfoglalták Varsót is augusztus 4-én. Az oroszok csak májusban több mint 400 ezer fős veszteséget (halottak, sebesültek, eltűntek, fogságba esettek) szenvedtek.
A hadisikerről természetesen a Népszava is folyamatosan beszámolt: részben a központi hírek átvételével, részben saját haditudósítója helyszíni riportjaival. A lap május 4-én győzelmes előrenyomulásról, másnap a gorlicei nagy győzelemről írt és a siker „mértékegységeként” az ellenséges hadifoglyok napról napra növekvő számáról is cikkezett: május 5-én 30 ezer, 9-én 70 ezer, 11-én több mint százezer, 14-én már majdnem 150 ezer főről szóltak a hírek.
Ugyanakkor érdekes fényt vett a hadisiker hátországi fogadtatására a Népszava május 6-i kis glosszája. Az áttörésről szóló első hírek után megjelent írás egyrészt közvetve mutatja a korábbi kudarcok hatását, továbbá azt, hogy milyen nagy várakozás előzte meg az első igazi győzelmet.

Felhasznált irodalom:
A Népszava haditudósításai, 1915. május 4–15.
Pista halászott = Népszava, 1915. május 6.
Pollmann Ferenc: A gorlicei áttörés = Nagy Háború blog, 2015.05.06.

Készítette: Ignácz Károly

 

Népszava, 1915. május 6.
Pista halászott

Úgy tudtuk, hogy a Kákás-tóból a legutolsó halat még az öreg Csimbók bácsi fogta ki, akit a hetvenharmadiki kolera vitt el. Hogy a Kákás-tóból a halat milyen nyavalya vitte el, azt már nem tudtuk, hanem abban az egyben bizonyosak voltunk, hogy az is bolond, aki a Kákás-tóra megy halászni. Éveken át próbálgattuk, de bizonyos körmös csukánál egyebet sohase fogtunk. Le is mondtunk róla, hogy valaha olyan hal kerüljön a bográcsunkba, amit a Kákás-tóból merítettek ki.
Csak nevetni tudtuk azt a bolondos Pistát, amikor nekiindult a Kákás-tónak halfogó szerszámokkal, három kiló gilisztával és nagy üres tarisznyával, hogy azt majd telefogja hallal. Vannak olyan emberek, akik józan állapotukban is képesek a legnagyobb bolondságra, akik nem számolnak a lehetőségekkel, hanem nyitott szemmel mennek neki a falnak és azt hiszik, hogy a véletlen majd átsegíti rajta. Pista is így tett, amikor a Kákás-tóra halászni ment.
Mondom, mi nevettük. Beültünk a város alatti nyári kocsmába és onnan lestük az eredményt: hogyan cammog ez a gyerek vissza lekonyult orral, káromkodó csalódással, egy szikra hal nélkül.
Egyszer a tó felől valaki jött hozzánk és azt mondta:
– Én egész nap halásztam, nem fogtam semmit, de Pista már majd fogott.
Még ezt se hittük el.
– Hazudik kend. Nem lehet itt nagyzolni.
Később megint érkezett valaki, aki lelkendezve újságolta:
– Ne keljen föl a feleségem, ha Pista nem fogott egy halat.
Annyira esküdözött, hogy elhittük. Egy hal – no, édes istenkém, ez nem olyan nagy valami. Elvégre minden ötvenedik esztendőben a Kákás-tóban is teremtődhet egy hal. Véletlenség, tiszta véletlenség.
A következő fél liternél azt újságolja valaki, hogy akár hiszik az urak, akár nem, Pista úr már tizenkét darab halat fogott.
No, tizenkét darab hal – ez még megjárja. Ahol tizenkét darab hal van, ott több is lehet, de persze, ez a Pista gyakorlatlan halász, mindig az is volt. Diáknak is komisz volt.
Egy fél óra múlva valaki azzal lelkendezett be hozzánk, hogy ha Pista ötven halat nem fogott, hát akkor egyet sem. No, jó. Ötven hal még nem a világ. Ennyi ügyesség még Pistától is kitelik. Azt mondtuk a kocsmárosnak, hogy egy bográcsba aprítson vöröshagymát, halászlevet főzünk. Megtette.
A másik órában azt a meglepő jelentést kaptuk, hogy fenét ötven hal, száz hal van a Pista szerencséjének a zsákjában és olyan ügyesen halászik, hogy fölviszi kétszázig.
Brávó! Mindig mondtuk, hogy Pista nem a legügyetlenebb fráter. Hjah, a Kákás-tó is fizethet egyszer. A kocsmárosnak meghagytuk, hogy két bográcsot készítsen, mert nagyobb fajta halestélyt rendezünk. Egy ember pedig lóduljon be a városba, hívja össze az egész kompániát és nem árt, ha a cigányok is kinéznek. Pistát cigányzenével fogadjuk. Előbb a Rákóczi-induló, azután majd a Klapka-induló. Csak siessenek!
Valaki azt indítványozta, hogy jó volna Pistáért kocsit küldeni, mert azt a tenger halat egy se tudja becipelni a hátán. A kocsi kiment, mert már azt beszélték a besurranó híradások, hogy Pista nem adja három mázsán alul.
Kiment a kocsi és behozta Pistát valami tíz-tizenöt kiló rongyos hallal, ami belefért egy bográcsba is. Csakhogy meg nem vertük. Hát nem szemtelenség? Hát kell ennél gyámoltalanabb halász, mint ez a Pista?
Félreértések elkerülése végett kijelentem, hogy ez a régi história semmi összefüggésben, vonatkozásban vagy hasonlósági viszonyban nincs a szerdai napon a fővárosban szétröppent hadihírekkel, amik óráról-órára növekvő numerusokkal számoltak be. Nincs, óh, nincs.