Magányos életre ítéltetett Sarolta belga királyi hercegnő. Bár születésekor az egyik leggazdagabb európai hercegnőnek számított (szülei házasságából három fiúgyermek és egyetlen leánygyermek származott) impozáns rokoni kapcsolatokkal (unokatestvére volt Viktória angol királynőnek és férjének, Albert hercegnek is) és mindezek tetejébe igen műveltnek tartották (négy nyelven folyékonyan beszélt, ezen felül filozófiára és történelemre is oktatták), mégsem született szerencsés csillagzat alatt. Mikor feleségül ment Ferenc József legidősebb öccséhez, a liberális elveket való Miksa főherceghez, úgy tűnt, az európai hercegnők szokásos útját járja majd – nagy családja körében, a spanyol etikett elegáns szorításában éli le az életét. Férjét a Lombard-Velencei Királyság főkormányzójává nevezték ki – meglehetősen rövid időre. Miksa, miután Ferenc József visszahívta őt tisztségéből, visszavonult a politikai élettől és feleségével együtt a Miramare kastélyba költözött, ahol élete egyik nagy álmának megvalósításán, a brazíliai trópusi őserdőkbe tervezett botanikai túrának a megszervezésén fáradozott.
Végül eljutott Dél-Amerikába, bár nem az eredeti elképzelései szerint – az 1821-ben függetlenné vált Mexikó császári trónját ajánlották fel számára 1864-ben.
Mexikó, noha sikeresen megszabadult a spanyol fennhatóságtól, nem volt erős, stabil állam. Az Egyesület Államokkal vívott háborúja (1846–1848) során területének csaknem a felét elvesztette. Belső viszályok jellemezték az országot, amely a liberális-konzervatív vonal mentén két táborra oszlott. Ennek (és a felhalmozódott adósságoknak) köszönhetően európai nagyhatalmak (Anglia, Spanyolország, Franciaország) csapatai szálltak partra az országban, a külföldi kölcsönök visszafizetését biztosítandó. A hármak közül egyedül Franciaországnak volt olyan elképzelése, hogy visszaállítja az országban a monarchikus államformát, ehhez nyerte meg – Ferenc József segítségével – az akkor 32 éves Miksa főherceget, aki azzal a feltétellel fogadta el a neki felajánlott trónt, ha azt egy mexikói népszavazás is megerősíti. Miksa trónra kerülése után kiderült, hogy sokkal liberálisabb elveket vall, mint azt konzervatív támogatói szerették volna: saját szavazóbázisát elvesztette, újat nem tudott szerezni, így császársága pünkösdi királyságnak bizonyult, 1867-ben a hatalmat újból megszerző köztársaságiak golyó általi halálra ítélték és kivégezték. Felesége, Sarolta megháborodott a történtek miatt – elmebaját nem sikerült gyógyítani. A gyermektelen özvegyet bátyja, Fülöp hozatta vissza Európába. Először a trieszti Miramare kastélyban, majd Brüsszel mellett élt, végül a Pesti Hírlap cikkében említett kastély lett végső otthona.
Férje halála után még hatvan évig élt, 1927-ben hunyt el Bouchout kastélyában – úgy látszik, valóban senki nem zavarta meg nyugalmát.

A mexikói császárné = Pesti Hírlap, 1915. április 6.

Készítette: Kaba Eszter

Pesti Hírlap, 1915. április 6.
A mexikói császárné

A bécsi Neue Freie Presse brüsszeli levelezője egy rendkívül érdekes háborús epizódot ír meg, amely még pár hónappal ezelőtt játszódott le a Bouchout nevű brabanti királyi kastélyban, amely köztudomás szerint Sarolta mexikói özvegy császárnénak szolgál már régidők óta tartózkodási helyéül s az elméjében megzavarodott matróna itt éli napjait a legszűkebb környezetben, a világtól teljesen elzárkózva. Mikor a háború vihara végigdúlt Belgium felett s az országot teljesen elárasztották a német seregek, a császárné erről nem vett tudomást s kíséretével továbbra is a kastélyban maradt; ellenben a német seregek közeledtére s Brüsszel elfoglalása után a kastély ormára felhúzták a fekete-sárga osztrák lobogót. Von Schmitz német lovaskapitány, aki századának élén a várkastély mellett elhaladt csapatával és aki a magas rangú hölgy itt-tartózkodásáról mit sem tudott, a kastély falaihoz érve, csapatának megálljt parancsolt, lováról leszállva a várkapuhoz sietett és erősen meghúzta a csengőt, amire sietve jött elő egy egyenruhás inas, aki a kapitánynak arra a kérdésére, hogy miféle személyiség él itt az osztrák zászló védelme alatt, az inastól ezt a választ kapta: „Őfensége, a mexikói császárné.” „Jól van, – válaszolta a kapitány, aki a dolgot nemigen látszott elhinni, – akkor jelentsen be, hogy a fenségnél tiszteletemet tehessem.” „Lehetetlen, – válaszolta az inas, – a fenség már ötven év óta beteg és a társalkodónőjén és udvarmesterén kívül egyáltalán nem fogad senkit.” A kapitány erre azt kérte, hogy legalább az udvarmesternél tehesse tiszteletét. Ez azután csakhamar meg is történt. Az udvarmester a kapitányt bevezette a kastély egyik szalonjába és onnét az ablakon keresztül megmutatta neki a véletlenül éppen társalgónőjével arra sétáló, hófehér hajú, talpig gyászba öltözött királyi hölgyet, mondva, nézze a százados úr, ott megy úrnőm, a mexikói özvegy császárné.”

Az eset természetesen csakhamar ismertté lett és tudomására jutott a német nagyvezérkarnak is, amely akkor nyomban intézkedett, hogy a császárnét megkímélje minden háborgatástól s ez okból a várkastély kapujára a következő tartalmú hivatalos iratot függesztette ki: „A belga korona birtokát képező ezen várkastélyban lakik őfensége Sarolta mexikói császárné, Miksa osztrák főherceg özvegye, Ferenc József osztrák császár és magyar apostoli királynak, a mi felséges és hű szövetségesünknek sógornője. Német katonák, akik erre elhaladnak, ne csöngessenek s kímélve őrködjenek a kastély és fenséges lakója nyugalma fölött.”