Az Est

Legyenek-e betegjogai a nemi betegeknek?

Törvényelőkészítő értekezletet tartottak egy másodlagosnak tűnő, ám valójában rendkívül széles rétegeket érintő, és a hadviselés szempontjából is jelentőssé váló kérdésben 1917 tavaszán. Az Est beszámolója szerint a tudományos-politikai ankéton, ahol nemcsak orvosok, hanem pedagógiai szakemberek, papok és lelkészek, valamint ismert közéleti szereplők is megszólaltak, öt oldalról járták körül az elharapózó nemi betegségek problémáját és az annak kezelésére, megoldására teendő intézkedéseket: a népvédelem, a családvédelem, a nők védelme, a serdületlenek védelme és a betegek védelme felől. Tehát valójában jóval szélesebb körű problémákat érintettek, mint a szifilisz és társainak orvoslása: napirendre került például a házasságon kívül született gyermekek és leányanyák sorsának rendezése, az „aszfaltbetyárok” megleckéztetése. Sőt kitértek arra is, hogy a háború alatt nyomasztó orvoshiány jött létre Magyarországon – az ott elhangzott adatok szerint közel minden ötödik körzetbe kerestek orvost (336-ot az 1834 körzetben), de a legsanyarúbb helyzetben lévő Sáros vármegyében a 16 előírt körorvosi pozíció közül mindössze három volt betöltve.
Az értekezletet a törvény előkészítő munkáiban részt vevő Nékám Lajos professzor, a bőrgyógyászati klinika vezetője szervezte a Nemibajok Elleni Nemzetvédő Szövetség égisze alatt. Dr. Nékám már korábban felügyelte az állam ilyen jellegű feladatait – kormánybiztosi kinevezéssel. A tanácskozáson a leghevesebb vita állítólag a nemi betegek jogai körül alakult ki, azaz – ahogy Nékám képviselte – más fertőző betegségekhez hasonlóan bejelentési kötelezettség terhelje-e a betegség hordozóit vagy inkább a beteg jogai iránt érzékenyen, diszkréten kezeljék a kérdést. Utóbbi mellett is komoly érvek szóltak. „Havas Adolf különösen azért foglalt állást a nyilvános bejelentés ellen, mert a szifiliszes beteg, ha baja kitudódik, munkájából azonnal elbocsátható, és így rengeteg ember maradna kenyérkereset nélkül. Azonfelül a válóperek és öngyilkosságok amúgy sem alacsony száma még jobban megnövekedne. Flesch Nándor szerint az erőszakos bejelentés inkább elriasztó diszkriminációra, mint felvilágosult önkéntes kezeltetésre vezetne.” – hangzott el a vitán.
A nemi betegség ugyanakkor – hiába merült fel 1917-ben mint a hadviselés érdekeit fenyegető probléma – nem háborús betegség volt. Nékám Lajos 1913-as – tehát a háború kitörése előtt összeírt – adatai alapján közel 435 ezer kezelt nemi betegről tudtak Magyarországon, aminél a valós helyzet feltehetően sokkal rosszabb volt. A német hadseregben például a besorozott újoncok közel 40%-nál állapítottak meg valamiféle nemi betegséget. Tehát a vérbaj és társai – a tbc-hez hasonlóan – igazi népbetegségnek számítottak. Ennek ellenére hiába beszélt Nékám Lajos már 1917 elején törvénytervezetről, a kérdést a háború végéig nem szabályozták törvényi úton.

Felhasznált irodalom:
Törvény készül a nemibajok leküzdésére = Az Est, 1917. február 23.
Nékám tanár a nemi betegségek elleni tervekről = Az Est, 1917. április 15.
Szállási Árpád: A nemibajok elleni küzdelem az első világháború idején = Orvosi hetilap, 1977/28. 1666–1668.
Kótyuk Erzsébet: A hadiorvoslás metamorfózisa az első világháborúban = Múltunk, 2016/2. 83–119.

Készítette: Takács Róbert

Törvény készül a nemibajok leküzdésére.
Az Est, 1917. február 23.