A frontszínház nézőtere. Vasárnapi Újság, 1917. május 13.

Thália a fronton – frontszínház az első világháborúban

„Azt hiszem, hogy megegyezik nézetünk e ponton. / Legfontosabb, hogy legyen egy frontszínház a fronton. / Én bizony a tehetségem itthon már nem rontom, / Művészetem a hazának szent oltárán ontom. /  S mert leginkább azt kívánja a harctéri helyzet, / Csukaszürke selyemtrikót több párat beszerzek. / Konkurrensnek itthon úgysem engednek a placcra, / Primadonnának megyek hát a csatapiacra. / Frontszínházat követelt a magyarok hazája, / Én leszek a frontszínházak dalos pacsirtája, / Pacsirta Zsazsája, Zsazsa, Zsazsa, Zsája.”
(Színházi Élet, 1917/40. szám)

A színház mint szórakoztatási forma már az ókortól jelen volt az emberek életében. Funkciója folyamatosan változott, alakult az évszázadok során, sokszor egyfajta terápiaként is szolgált: olyan eseményeket jelenített meg, melyeknek „kibeszélésére” semmilyen más keret nem kínálkozott.

Az első világháborúban létrejött, mintegy másfél évig működő magyar frontszínház sem pusztán a szórakoztatás igényével kereste fel a lövészárokban harcolókat: a „színházcsinálás” egyrészt közösséget teremtett a tisztek és a legénység között, másrészt javított a katonák mentális állapotán azzal, hogy az otthon hagyott világot idézte meg a fronton.

A frontszínházat a német hadvezetés elképzeléseit követve, az Armee Oberkommando kezdeményezésére alapította az Országos Színészegyesület 1917 márciusában. Szervezkedésükről a Budapesti Hírlap is beszámolt: a frontszínház megszervezését és a rendezést Komjáthy János volt kassai színházigazgató vállalta magára, aki 12-14 tagú, főként vidéki színészekből álló társulatot akart verbuválni. Komjáthy a vezetést teljesen díjtalanul vállalta, de a tagoknak természetesen rendes gázsi járt, méghozzá tiszti ellátmány, amit a kultuszminisztérium folyósított. Társulati jelentkezőkből nem volt hiány, még néhány ma is ismerős nevet is felfedezhetünk a névsorban, így Makay Margitét és Csortos Gyuláét – ekkor mindketten a Vígszínház tagjai voltak. Kettejük frontbéli szerepléséhez egy városi legenda is fűződik, melyet a Színházi Élet is idéz:

 „– Van egy jó ötletem! – mondta egyszerre Csortos, mikor ismét Makay kirándulásáról [t. i. a frontszínházi szerepléséről] volt szó. – Mikor énekelsz, a közepén hagyd abba és mondd nekik, hogy a többit hallgassák meg itthon.
– Mire való volna ez? – kérdezte Makay meglepetve.
– Hogy hazajöjjenek már végre. Igazán ideje volna már.”

A tagok végül mind a vidéki színházakból kerültek ki, amit a fővárosi lapok nem is hagytak szó nélkül: bezzeg „az osztrák frontszínház tagjai között sok nagynevű színész és színésznő van” – szólt az előzetes kritika.

A 15 tagú társulat, amelynek munkáját technikai személyzet is segítette, tíznapos próbaidőszak után indult a keleti frontra, 1917. április 3-án Lembergben debütáltak Első Magyar Tábori Színház néven. Útjukat a minisztérium mindenben támogatta, különvonatot bocsátottak a színészek rendelkezésére, amely az egyes állomáshelyeken szállásul is szolgált. A játszott darabok jelmezeit és díszleteit is ezen szállították – ez utóbbiakat Kéméndy Jenő tervezte és az Operaház műtermében készültek. A társulat pontos útvonaláról nem számoltak be – hiszen az hadititoknak minősült –, arról azonban igen, milyen ovációval fogadták őket a fronton. Játszották Gárdonyi Géza A bor című „falusi történetét, három felvonásban, énekkel és tánccal”, Gerő Károly Próbaházasságát – „vígszínmű a fővárosi életből énekkel, tánccal”, és kabarét is adtak elő – gondosan ügyeltek arra, hogy a tisztek és a legénység egyaránt jól szórakozzék ezeken az előadásokon. Az első turné során bejárták Galícia legnagyobb részét, általában kétszer-háromszor játszottak naponta. A mostoha körülmények – a fedezékszínházi fellépés, a rossz higiénés viszonyok – megviselték a színészeket. Az egyhónapos turné után visszatértek Budapestre, ahol a társulatot újraszervezték – a színésznők jelentős része nem vállalta a további munkát.

Előadás a frontszínházban 1917 tavaszán.
Vasárnapi Újság, 1917. május 13.

 
A frontszínház működésével egyidejűleg néhány ezredben az önszórakoztatásról is gondoskodtak: a harminckettesek Ligeti Aladár tizedes vezetésével, aki korábban az Operaház tagja volt, saját kabarét szerveztek, melynek tagjai és közönsége egyaránt az ezred kötelékeiből került ki. A kabaré műfajának népszerűségét mutatja, hogy a frontszínház mintájára 1917 áprilisában megalakult az első frontkabaré: a Szőke Szakáll (Gärtner Sándor) vezette 25 tagú társaság elsőként a román hadszíntérre látogatott.

A frontszínház második turnéja 1917 májusában a déli hadszíntérre vezetett – ekkor már hivatalosan is Első Magyar Frontszínház néven.  A társulat tagjai – immár Pázmán Ferenc igazgatása alatt – boldogan és büszkén pózoltak a fotós kamerája előtt, mikor Valjevóban lencsevégre kapták őket. Ekkor éppen Cattaro felé indultak, de terveztek előadást Szkutariban és Szarajevóban is – ide végül július 19-én jutottak el, ez volt egyúttal a turné utolsó állomása. A közel két hónapig tartó turné után ismét kéthetes fővárosi pihenő következett, majd a társulatot az olasz hadszíntérre irányították.

A fővárosi lapok ezekről az előadásokról már nem számoltak be, így csak annyit tudni, hogy ez alkalommal az Isonzó menti helyőrséget keresték fel. Ősszel, szeptember elején ismét az orosz fronton játszottak, majd a szerb hadszíntéren, végül 1917 decemberében a román fronton. Ezután hosszabb szünet következett: a színtársulat csak 1918 májusában kereste fel ismét a fronton harcoló katonákat – ezúttal utoljára. A katonák mindenütt ovációval fogadták a fellépőket, előadásaikat telt házzal játszották. A frontszínház másfél évnyi működését 1923-ban szimbolikusan is elismerték: Pázmán Ferencet – vagy ahogy színházi berkekben hívták, Pacit –, a frontszínház igazgatóját a német becsületrend keresztjével tüntették ki.

 
Felhasznált irodalom:
Frontszínház = Budapesti Hírlap, 1917. március 9.
A magyar frontszínház = Budapesti Hírlap, 1917. március 11.
A frontszínház = Budapesti Hírlap, 1917. március 18.
Makay missziója = Színházi Élet, 1917/14.
Thália a fronton = Színházi Élet, 1917/16.
Útban a frontszínház = Színházi Élet, 1917/26.
Elindult az első frontkabaré = Pesti Hírlap, 1917. április 19.
Színházi Élet, 1923/17.
Színészkatonák, fogolyprimadonnák. Frontszínházak, hadifogolyszínházak az első világháborúban. Összeáll.: Csiszár Mirella és Sipőcz Mariann. [Budapest], 2014.

 
Készítette: Kaba Eszter