Az Aspirin, amiről a Pesti Hírlap száz éve még úgy vélte, hogy a nevét sem érdemes megtanulni, észrevétlenül bekúszott a háztartásokba és olyannyira stabilizálta a helyét, hogy a Guinness rekordok könyvébe is bekerült, mint a legnagyobb mennyiségben eladott fájdalomcsillapító. A gyógyszert a Bayer laboratóriumában fejlesztették ki, szülőatyja, dr. Felix Hoffmann (1868–1946) eredetileg gyógyszerésznek készült, majd kémiából doktorált. 1894-től dolgozott a Bayer laboratóriumában, ahol fájdalomcsillapító hatású szalicilátokkal kezdett foglalkozni. A tablettát Aspirin néven 1899-ben vették fel Berlinben a Császári Szabadalmi Hivatal névjegyzékébe. Viharos gyorsasággal népszerűvé vált, lázcsillapításra és reumatikus fájdalmak kezelésére egyaránt használták: 1909-ben a Bayer teljes forgalmának csaknem egyharmadát az Aspirin tette ki. Eleinte csak por alakban létezett, majd 1900-től tabletta formában is, ez tette lehetővé pontos adagolását. Persze, mint minden újdonságot, ezt is szedte boldog-boldogtalan. A placebo hatás maradéktalanul érvényesült, a pirulákat cukorkaként eszegették a délutáni kávé mellé. A gyógyszer ára – miután mindenkit jól beetettek vele – ugrásszerűen felszökött, így a kevésbé tehetőseknek új tabletta után kellett nézniük. Vagy visszatérhettek a fűzfakéregből főzött (lázcsillapító hatású) teához. Az is bevált. Generációk óta.

Felhasznált irodalom:
Az aszpirin = Pesti Hírlap, 1916. február 22.

Készítette: Kaba Eszter

Pesti Hírlap, 1916. február 22.
Az aszpirin

A zsongító hatású és lázellenes aszpirin, amely az izzadást is elősegíti, az utóbbi esztendőkben elképzelhetetlen módon divatba jött a fővárosban és az országban. Az a német vegyészeti gyár, amely előállította és szabadalmaztatta, a reklám segítségével igen nagy eredményeket ért el, aminek különben az is oka, hogy az aszpirin bevált. Egy időben a gyógyszerészek és a drogisták azoknak, akik aszpirint kértek, ennél sokkal olcsóbb, de éppen olyan hatású szert szolgáltak ki, amiért azután a német gyár tömérdek pört indított, alapján annak, hogy szabadalmával visszaéltek. A bíróságok egy ideig ellentétes ítéleteket hoztak, de azután mégis abban állapodtak meg, hogy aszpirin cím alatt csakis az aszpirin védjeggyel bejegyzett német gyártmányt szabad árulni. Amíg a gyógyszerészek és a gyáros között ezek a pöröcskék folytak, az alatt az aszpirin annyira ismert és annyira használatos lett, hogy a kávéházakban a főpincérek éppen úgy kiszolgálták vendégeiknek, mint például a szivarszipkát, amiből a kávéházi törzsvendégek egy része arra következtetett, hogy a kávéval és a borravalóért nemcsak szivarszipka, de aszpirin is dukál. Ez a kellemesen zsongító orvosság a nagyságák ridiküljeiben is helyet kapott, éppen úgy, mint a pénztárca s a tükör. Sokan annyira hozzászoktak, hogy szódabikarbóna vagy cukor helyett vették igénybe, aminthogy némelyek abba a hitbe is belelovallták magukat, hogy egy-két pasztilla nélkül jól aludni nem is lehet. Hogy pedig ez a divatossá vált szer ilyen szerephez jutott, annak jó része volt olcsóságában is. Mindenről most azért emlékezünk meg, mert az aszpirinnak, éppen úgy, mint a többi divatos német pasztillás orvosságnak az ára hirtelen fölszaladt, ha nem csalódunk, legalábbis kétszáz percenttel. Így tehát többé nem tartozik az olcsók közé, amiből az is következik, hogy a főpincérek az ingyenes szivarszipkákkal együtt aligha szolgálják ki. Azoknak tehát, akiknek sok pénzük nincs és akik komolyabb okokból mégis használják ezt a szert, azt ajánljuk figyelmükbe, hogy a gyógyszertárakban ezentúl ne aszpirin néven kérjék. Megkapják ugyanazt másféle alakban is és pedig sokkal jutányosabban. A patikáriusok tudni fogják, hogy mit szolgáljanak ki s így a borzalmasan nehéz kiejtésű nevét a közönségnek nem is muszáj megtanulni.