Száz éve a fogművész lehetett erőművész vagy életművész, de leginkább tisztes szakember – ha fellapozzuk a korabeli lakcímjegyzékeket, úgy ezt a kifejezést a német Zahntechniker szó magyarításaként találjuk meg: a dualizmus kori polgárság már a fogainak szépségére is adott. Sőt „világra szóló” sikert is ért el a magyar fogtechnika, ugyanis egy bonyolult, 9 arany fogkorona beillesztését megkövetelő híd elkészítését és behelyezését a bécsi fogorvosok elől egy magyar műfogász, Guttermuth János happolta el 1909-ban – amit aztán a paciens, egy gazdag amerikai hölgy busásan honorált. Ám volt, hogy a fogművész életművésznek bizonyult, és mobil fogpótlást ígért, de végül az előlegekkel, a javításra átvett arany- és platinafogakkal – és szeretőjével – dobbantott.
A fogművész azonban jelenthetett olyan cirkuszi erőművészt is, aki a fogaival ejtette ámulatba a közönséget. Ilyen mutatványokkal kápráztatta el a közönséget a drezdai Hoffland, aki egy állítólag majd’ fél tonnás lovat emelt meg. Híre a Tolnai Világlapjának köszönhetően Magyarországra is eljutott. Egy másik erőművészt ugyanakkor élőben is megcsodálhatott a magyar közönség, egy holland urat, Daniel Rynweldet, aki a háború alatt Straathmore néven lépett fel a Royal Orfeumban. Arról nincs hírünk, hogyan és pontosan mikor került az úr Budapestre: az artisták, cirkuszi művészek a kor egyik legmobilabb csoportját alkották. Ez akkor vált még szembetűnőbbé, amikor 1914 nyarán kitört a háború, és kiderült, milyen nagy számban rekedtek ellenséges országban a cirkuszok szereplői. A hadüzenetek után ugyanis a külföldön tartózkodó mutatványosok is hadifogolynak minősültek. Rynweld esetében ez nem volt probléma, hiszen a tudósítás szerint németalföldiként – azaz hollandként – tartózkodott Budapesten. Tovább is állhatott volna, ám az, hogy 1916-17 fordulóján még a magyar fővárosban élt, ahol rendszeresen fellépett és kávéházakat látogatott – mindenekelőtt az Oktogonon álló Abbáziát, ahol az 1916-ban elhunyt Eötvös Károlynak is törzsasztala volt –, azt is visszaigazolja, hogy Budapesten élénk éjszakai élet folyt.
Rynweld azonban 1916 végén a rendőrség látókörébe került – nem mint ellenséges kém, hanem mint egyszerű tolvaj. Úgy is mondhatnánk, kabátlopási ügybe keveredett. A rendőrségi vizsgálat azonban kiderítette, hogy a holland artista az általa a kávéházakban továbbadott bundákat nem lopta, hanem vette, majd jó haszonnal továbbadta. Ráadásul elmondása szerint ebben a Vatera előtti világban magától adódott a lehetőség, az első néhány bundát szinte a hátáról vették meg, utána viszont már tudatosan vásárolta a használt bundákat. Tehát 1916 vége felé a számtalan panasz és nehézség közepette még fizetőképes kereslet is akadt a fővárosban – legalábbis kurrens árukra, és télvíz idején a bunda annak bizonyult.

Felhasznált irodalom:
A fogművész tizenhat bundája = Az Est, 1917. január 3.
Egy óriási erejű fogsor = Tolnai Világlapja, 1905/2.
Kilencz koronáért tizenkétezerötszáz korona! = Tolnai Világlapja, 1909/50.
Az amerikai fogász = 8 Órai Újság, 1928. szeptember 22.

Készítette: Takács Róbert