„Ennek a nemzetnek az életét a természet ereje védi. Emberi erő, hatalom nem bír vele. Emberi gonoszság nem tudja kiölni” – dörögte még az első világháború alatt a később a Horthy-korszak revizionista mozgalmának vezető alakjává váló Urmánczy Nándor (1868–1940), mikor sértették fülét a vereségről szóló hitetlen beszédek. De ki is volt ő? Annak ellenére nevezhetjük a történelem süllyesztőjében eltűnt alaknak, hogy születésének 145. évfordulóján, 2013. október 1-ján újraavatták margitszigeti emlékpadját – valószínűleg 100-ból 99 szigeti sétálónak fogalma sincs, kinek tisztelgett a főváros. Pedig Urmánczy Nándor a két háború között olyan volt az irredentáknak, mint ma Fásy Ádám a Duna-Tisza köze nótázóinak: egyszerre szervező és embléma. Ugyan 1902 és 1918 között tizenhat éven át volt parlamenti képviselő, 1918 novemberében pedig szerepet vállalt a Székely Nemzeti Tanács megalakításában, igazán emlékezetessé váló közéleti szerepvállalása „Csonka-Magyarországban”, a trianoni békeszerződés után vette kezdetét, mikor élére állt az „Egész Magyarország-Mennyország” mozgalomnak. Urmánczy Nándor kezdeményezője volt a Szabadság téri „Nyugat”, „Kelet”, „Észak” és „Dél” irredenta szobrok felállításának, hasonlóképpen az Ereklyés Országzászlónak, melyre egy Mussolini-idézetet tétetett. Megalapította a Védők Ligája Szövetséget, amelynek pályázatára érkezett be Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna feledhetetlen Nemzeti Hiszekegye: „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában: / Hiszek egy isteni örök igazságában, / Hiszek Magyarország feltámadásában! Ámen.” A két világháború közötti irredenta kultusz ugyanis a Magyarország-Krisztus párhuzamra épült: ugyan hazánkat a trianoni békeszerződéssel keresztre feszítették, Magyarország alászállt a poklokra, de a feltámadás nem maradhat el. Mindez azért pikáns, mert a rendíthetetlenül optimista Urmánczy egy hosszabb írást tett közzé a Magyarország 1915. május 16-i számában, amelyben az oly jól ismert geopolitikai közhellyel öblögetett és utasította csendre a hitetleneket és huhogókat, miszerint az Isten egy egységnek teremtette a Kárpát-medencét, amelyet nem lehet szétszakítani és amelyből nem lehet kiforgatni a magyarokat: „Ennek a nemzetnek az életét a természet ereje védi. Emberi erő, hatalom nem bír vele. Emberi gonoszság nem tudja kiölni. Itt a föld és a nép együtt termi a nemzetet. A sors alkalmas talajba ültette a nemzetet. Életföltételeit biztosította. Éghajlatát, levegőjét, termőföldjét, érceit rendezte, raktározta. Belső határait szabályozta. Egységessé formálta. A Kárpátokat nem lehet helyükből kimozdítani. Az ország vízrendszerét nem lehet megváltoztatni. Itt a természet is a nemzeti eszmét szolgálja. A természet örök törvényeit, rendjét és erejét semmiféle világháború meg nem változtathatja.” Talán mondani se kell, hogy nem Urmánczy Nándor portréjával illusztrálják a „vátesz” szócikket az értelmező szótárakban.

Felhasznált irodalom:
Urmánczy Nándor: A magyar nemzet = Magyarország, 1915. május 16.
Zeidler Miklós: A magyar irredenta kultusz a két világháború között. Budapest, 2002.

Készítette: Csunderlik Péter

Magyarország, 1915. május 16.
Urmánczy Nándor: A magyar nemzet

Ne mondja senki, hogy ez a világháború a magyar nemzet léte vagy nemléte fölött dönt. Nem és százszor nem!
A magyar nemzet élni fog beláthatatlan időkig. És erősödni fog. Nőni fog és szaporodni.
Nincs az az erő és hatalom, mely lebírja. Nincs az a belső viszály, egyenetlenség, kórság, mely letörje.
A világháborúnak pusztító vérhullámai még kiszélesedhetnek. Támadhatnak még újabb ellenségek. Jöhet megpróbáltatás, szenvedés, csapásra csapás. Csak a halál nem.
Ne féltse senki a magyar nemzet életét. Erősebb az az idők viharánál.
Ezer esztendő örökös küzdelme nem tudta kikezdeni életerejét. Az utolsó négy században állandóan letörésén dolgozott a hatalom. Vérét csapolták, vagyonát pusztították, fejlődését gátolták. Golyó és akasztófa, üldözés, jószágkobzás, elnyomás volt a nemzeti érzés díjazása. Körmöci arany az árulás jutalma. Földi javak, rang, hivatal az elnyomók bére.
És nem győzték le.
Gyermekhalandóság, egyke, kivándorlás, gazdasági lekötöttség. szabad uzsora nem tudták megrontani.
Ennek a nemzetnek az életét a természet ereje védi. Emberi erő, hatalom nem bír vele. Emberi gonoszság nem tudja kiölni.
Itt a föld és a nép együtt termi a nemzetet. A sors alkalmas talajba ültette a nemzetet. Életföltételeit biztosította. Éghajlatát, levegőjét, termőföldjét, érceit rendezte, raktározta. Belső határait szabályozta. Egységessé formálta.
A Kárpátokat nem lehet helyükből kimozdítani. Az ország vízrendszerét nem lehet megváltoztatni. Itt a természet is a nemzeti eszmét szolgálja. A természet örök törvényeit, rendjét és erejét semmiféle világháború meg nem változtathatja.
A magyar nemzet élete pedig ezer év óta belegyökeresedett az örök természet rendjébe. Onnan nem lehet kiölni.
Háromfelé szakították testét. Összeforrott. Széleit lenyesték. Visszanőttek. Összekapcsolták idegen területekkel, ellenséges népekkel. Megtartotta önálló, külön életét.
Kihasználták, lenyűgözték és ereje nőtt.
A természet összetartó, beolvasztó munkája mellett a két Alföld, a Dunántúl, a Székelyföld állandó kirajzásai végzik a nagy nemzetegyesítést.
Még minket is, akik erős hittel hittünk a magyarság erejében, szívósságában, nagy ellenállóképességében, a szörnyű időkben meglepett, szinte elkábított erejének hatalmas, lelkes megnyilvánulása, a hadseregben számbeli és erkölcsi fölénye. És nem sejtettük, hogy világháborúba sodródva, annak döntő fontosságú tényezője lesz a magyar erő.
A nemzet valójában csak most ismerte meg önmagát. A világháború vihara feltárta ős, kipusztíthatatlan erejét.
Ereje tudatára ébredve meg fog nőni önérzete is, önbizalma is.
Ezt nélkülözte sokáig. El tudták nyomni, mert nem bízott önmagában. Meggátolták nemzeti életének teljes kiépítésében, mert beléoltották azt a hamis hitet, hogy gyenge, kis nemzet.
Csak most kezd magához térni. Tapogatja acélos izmait, félelmetessé vált ökleit. És magában kérdi: valóban én vagyok-e én?
És azután kiegyenesedik görbére szoktatott háta. És szembenéz mindenkivel. És nézésében ott csillog az öntudat és az erő sugallta akarat.
Ez a nemzet most, midőn a legirtózatosabb véráldozatot hozza, erősebb, mint valaha. Ez a föld most, midőn elveri az idők legnagyobb vihara, magyarabb, mint valaha.
És magyar marad!
Nem lesz sem germán, sem szláv, sem egyéb. Nem tud azzá lenni. Egységessé, különálló egésszé alkotta a teremtő és magyarrá tette sorsa.
Próbálják meg elszakítani valamely részét. Kelevény lesz az idegen testben. Mert nem tartozhat sehova egyetlen része, csak abba az élő egészbe, ahová a természet helyezte.
Hallgasson el tehát az a mindennapivá vált téves tanítás, hogy a világháborúban a magyar nemzet léte forog kockán. Hogy most dől el, vajon megmaradunk-e a nemzetek sorában vagy elpusztulunk.
Nem és százszor nem. Nem pusztulhatunk el. Ide vagyunk nőve ehhez a földterülethez. Elválaszthatatlanul. Itt fogunk továbbra is élni és terebélyesedni.
Az aggodalmaskodók törődjenek bele abba a gondolatba, hogy ennek a földnek a magyar nemzettel kötött örök szövetsége nem bontható fel. Mi sem bonthatjuk fel, a hegyek, a völgyek, a vizek sem mondhatják fel. Ellenségeink sem tudják. Még a világháború esélyei sem!