A lapok a háború kezdete óta szívesen közölték a különböző rendű és rangú katonák élménybeszámolóit. Volt köztük politikus, színész, köztisztviselő, tanár, diák. Ezek közös jellemzője a katonák hősiessége és hazafias szelleme volt, a fronton átélt megpróbáltatások, amelyek azonban eltörpültek a hősies áldozatvállalásból fakadó emelkedett érzés mellett. A Pesti Napló január 9-i száma rendhagyó beszámolót közölt, rendhagyó helyen, a Színház, művészet rovatban. Stróbl Alajos szobrász, a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola szobrászat mesteriskolájának tanára beszélt élményeiről.
Stróbl 58 évesen, népfelkelő tisztként vonult hadba, úgy tűnik, utóbb zászlóalj-parancsnokságot is ellátott. Beszámolója azonban nem ezért érdekes. Bár a hősiesség itt is elmaradhatatlannak bizonyult, Stróbl – a cikk alapján – a háborúban az ihletet, sőt, az új megrendelőket találta meg. Egy felderítő előőrs egyik tagjának halálából és sebesült társának megmentéséből számára az ihlet volt a legfontosabb, miként tudná a vérző társukat visszajuttató katonákat terrakottából, vöröses alapszínben megformázni. Emellett beszámolt arról is, hogy ezredesének éppen vasszekrénykét készít. Végül bejelentette, hogy ha majd visszatér a frontra, a lovassághoz (ulánusok) kéri magát, mert éppen Hunyadi János lovas szobrán dolgozik és a lovak mozgását szeretné tanulmányozni.

Készítette Egry Gábor

Stróbl Alajos harctéri élményei = Pesti Napló, 1915. január 9.