Népszava, 1914

„ha a cenzúra megengedi, hát meg is írhatjuk, hogy március 15-ike a cenzúra eltörlésének napja volt”

Címkék
cenzúra

„Yo, mit kíván a magyar nemzet? / Magyar nemzeti hip-hop rapet!” – szól a Bëlga együttes kultikus dala az 1848. március 15-i pesti forradalom követeléseire utalva. Ez is mutatja, hogy a 12 pont a magyar történelem legismertebb programadása, így az évfordulós megemlékezésekkor menthetetlenül aktualizálásra került és kerül mind a mai napig. Ilyen alkalmakkor lehet azon elmélkedni, hogy mi valósult meg az akkori követelésekből és mi az, ami még mindig (vagy ismét) aktuális, de újra is lehet írni a 12 pontot, azaz feltenni a kérdést: mit kíván ma a magyar nemzet.
A Népszava az 1917-es évfordulón mindkét megoldást alkalmazta. A március 15-i vezércikk az 1848-as követelések közül egyet emelt ki: „Kívánjuk a’ sajtó szabadságát, censura eltörlését.” – érthető választás a háborús cenzúra harmadik évében. „Ahogy békében minden csak frázissá hígult már a nagy március nagy hagyományai körül és csak a szocialista proletárság tüntető menete varázsolt vissza valamit az elmúlt forradalom idejéből, úgy ma is csak a proletárság lapja, a Népszava az egyetlen őszinte és végsőkig harcoló zászlóvivője a sajtószabadságnak” – hirdette büszkén és önérzetesen a szociáldemokrata lap. Azaz ők egyedül mondanák meg és írnák le, „ha elmúlna […] a cenzúra lidércnyomása, mi az, amit ma, a háború harmadik esztendejében kíván a magyar nemzet”. E vezércikkbe azonban az aktuális követéseket már nem tették bele, ennek köszönhetően az írás, „a pesti utca e hőstettéről: a cenzúra legyűréséről szóló krónika” teljes terjedelmében megjelenhetett.
A másnapi lap egyik „komolytalan” glosszájában aztán megjelent egy aktuális 12 pontos lista is. Ingyen sör és örök élet még nem, de korlátlan trafik-kimérés, szőlő és lágy kenyér, valamint egy kis burgonya is bekerült a kívánságok közé, amelyek kizárólag a háborús ellátási nehézségek és hiányok körül forogtak. Ahogy a cikk megfogalmazta: az akkor közreadott pontokban igazi forradalmi kívánságok nincsenek, de sajnos attól sem kellett félni, hogy valamelyik beteljesedik – legalábbis amíg tart a háború.

Felhasznált irodalom:
Március 15. = Népszava, 1917. március 15.
Mit kíván a magyar nemzet? = Népszava, 1917. március 16.

Készítette: Ignácz Károly

Népszava, 1917. március 16.
Mit kíván a magyar nemzet?

Március tizenötödikén, amikor forradalmi híreket hord a szellő Oroszországból, amikor eltörlik a cenzúrát Kokinkínában, és amikor Budapesten is utcai csoportosulások vannak a szenesboltok és tejcsarnokok előtt, a katonai szolgálat alól fölmentett honfigond a tenyerébe hajtja a fejét és töri, hogy ugyan hogyan kéne most tizenkét pontban foglalni azt, hogy mit kíván a magyar nemzet? Kevés a tizenkét pont, ki kellene bővíteni legalább száztizenkettőre, hogy minden kívánság benne lenne, nehogy úgy járjunk vele mint az öreg János a Miatyánkkal:
– Nagyon derék imádság ez, csak az a baja, tiszteletes uram, hogy ha már a mindennapi kenyerünk belefért, miért nem tették bele a mindennapi italunkat is.
Bizony bajos, tisztelt honfigond, mostanság tizenkét pontba beleszorítani a kívánságokat, de azért meg lehel próbálni, és ha már megpróbálja az ember, legokosabb mindjárt az első ponton kezdeni, például így: Mit kíván hát a magyar nemzet?
1. A lisztadagok fölemelését.
2. A húsárak leszállítását.
3. Tüzelő- és világítóanyagot.
4. Olcsóbb ruházkodást.
5. Korlátlan trafik-kimérést.
6. A régi jó világot, amikor a kocsitengelyt is disznózsírral kenték.
7. A hústalan napok eltörlését.
8. Mérsékeltebb vendéglői árakat és nagyobb porciókat.
9. Szőlőt és lágy kenyeret.
10. Az üzletek előtt való ácsorgások megszűnését.
11. Egy kis burgonyát.
12. Szerencsés jó napot és békességes jó éjszakát.

Látjátok, feleim, a szemetekkel, hogy ebben a mostani tizenkét pontban nincsen olyan forradalmi kívánság, ami miatt érdemes volna a hatalom várának megreszketni és izgulni például a nemzeti pénzügyőrség főhadvezérének, hogy miképpen védi most meg a fönnálló társadalmi és politikai rendet a bekövetkező nagy változásoktól, hiszen ezek a szerény kívánságok utóvégre is megmaradnak a maguk szűk családi körében és aligha érik meg azt, hogy például a városháza erkélyéről a legnagyobb szakállú polgármester elharsogja a népnek, mert hiszen nincs is a polgármestereknek szakálluk.
Még csak attól se kell félni, hogy valamelyik beteljesedik. Nem teszi azt egyik sem. Ezek a jókívánságok hasonlatosak azokhoz, amikkel a haldokló embertől búcsút veszünk:
– Jó egészséget kívánok, kedves bátyám.
– Köszönöm szépen, talán hasznát veszem a másvilágon.
Annyi bizonyos, hogy még a jókívánság senkit sem gyógyított meg és az is bizonyos, hogy a honfigondnak a mostani márciusban született tizenkét pontjai közül egyik se lesz életrevaló. De legalább ne mondja senki, hogy ebben a történelmi időkben március idusán a magyarnak még csak kívánságai sem voltak.