„A képviselőház szerdai ülését Palafalvi György honvédhuszár revolverlövéssel nyitotta meg” – így kezdődött a Népszava tudósítása 1917. február 8-án a parlament előző napi ülésének „kis színes” epizódjáról. „Palafalvi elmondta, hogy reggel óta sokat ivott és fáradt volt, amikor a képviselőházba érkezett.
Az Osztrák–Magyar Monarchia dualista berendezkedését megalapozó kiegyezés a közjogi viszonyok (a korabeli szóhasználatban ún. pragmatikus – vagyis a Pragmatica Sanctióból levezethető – közös ügyek) mellett bevezette a közös érdekű ügyek fogalmát is.
Ferenc József halála és Károly trónra lépése több lett egyszerű uralkodóváltásnál, miután az új császár jelentős személyi változásokat kívánt végrehajtani a Monarchia vezető posztjain. Így rövid időn belül újabb váltás történt az osztrák miniszterelnöki poszton:
„A miniszterelnök is megelégedéssel nyilatkozott a munkásokkal való hosszú, beható eszmecseréről, akik értelmes, komoly emberekhez illő módon adtak értékes információt és vetettek föl olyan kérelmeket és javaslatokat, amelyek során bizonyára fog lehetni pozitív eredményt is elérni [sic!]”
Kevés annyira ellentmondásos megítélésű magyar történelmi alakot ismerünk, mint gróf Tisza István (1861–1918), a késő dualizmus kori magyar történelem legsúlyosabb alakja.
1914. július végén, a hadüzenet (és a cenzúra bevezetése) előtti napokban a Népszava vezércikkei határozottan tiltakoztak a háború ellen, keményen bírálva nemcsak a kormány, hanem az egész akkori parlament és az általuk „polgárinak” nevezett sajtó háborúpártiságát.
