Állóháború, állandó ellenséges tűz, nehéz terepviszonyok, akadozó élelmiszerellátás, temetetlen hullák bűze, nyáron fullasztó hőség – az isonzói front örökre emlékezetes maradt minden ott harcoló katona számára. Ráadásul a helyi állatvilág éppoly ellenséges volt, mint az ott élők, elegendő a kígyókra és skorpiókra gondolnunk.
A katonáknak előbb-utóbb meg kellett tanulniuk az együttélést ezekkel a kellemetlen (és ismeretlen) hüllőkkel és ízeltlábúakkal. Erre utal a Népszava egyik, 1916. áprilisi olvasói levele: az olasz harctérről érkező írásban arról számoltak be, hogyan kísérleteztek egy skorpióval – nyilván a harcok szünetében. Egészen pontosan azt a „mendemondát” próbálták ki a gyakorlatban, mely szerint az állatot úgymond az öngyilkosságba lehet kergetni, ha elég ideig kínozzuk a tűzzel. A beszámoló szerint a „kísérlet” a katonák számára is meglepő eredményt hozott: látszólag sikerült a skorpiót az öngyilkosságba hajszolni.
A valóság azonban ennél lényegesen összetettebb, és mint sok esetben, itt is megtévesztő. A skorpió természetesen nem képes a tudatosságot feltételező öngyilkosságra. Mint oly sok ilyen hiedelem esetén, itt is a tudatos ember ruházta fel az állatokat saját tulajdonságaival, magyarázta a viselkedésüket emberi jellemzőkkel – miközben a tapasztalt jelenségre van racionális magyarázat. Esetünkben az utóbbit már rögtön a Népszava másnapi számában megjelent olvasói válaszlevél megírta: a kísérletben a skorpió ugyanis nem halt meg, csak a végletekig vitt kínzás hatására össze-vissza döfködött a méregkampójával, míg végül mozdulatlanná vált. Ezt a laikusok halálként, és egyben rögtön öngyilkosságként értelmezték, miközben egy-két óra múlva – ha kivárnak – láthatták volna a halottnak hitt állat feltámadását.

Felhasznált irodalom:
A skorpió öngyilkosságáról (Olasz harctéri levél) = Népszava, 1916. április 29.
A skorpió öngyilkosságáról (Levél) = Népszava, 1916. április 30.

Készítette: Ignácz Károly

Népszava, 1916. április 29.
A skorpió öngyilkosságáról (Olasz harctéri levél)

Az itteni lakosság körében széltében-hosszában az a hit él, hogy a skorpió, ha az életveszedelemből nincs menekvése, öngyilkosságot követ el. Megboldogult Tóth Béla író erről a sajátságos szokásáról a skorpiónak egy tanulmányt írt a saját tapasztalatai alapján, amennyiben több ily rovarral kísérletezett, de ha jól emlékszem – már több mint tíz éve – határozott állást nem foglalt sem ellene, sem mellette. Ö ugyanis több skorpiót hozatott innen – van belőle ezen a tájon elég – és úgy kísérletezett vele, hogy parázsdarabkákból egy kört alkotott és a kör közepébe helyezte az állatot. A skorpió érezvén a parázstól létrejött meleget, igyekezett menekülni, de mindenütt akadályba ütközve, egy ideig körbefutott, azután hirtelen megállva, a farkán levő mérges fullánkjával teljes erejével a fejébe szúrt. Ezt ő többször megismételte és az állatok legnagyobb része inkább ezt a halálnemet választotta, mint a bennégést. Csak kevés futott be a tüzes parázsba, amely tulajdonképpen szintén az öngyilkosság egy neme. A napokban mi is szert tettünk egyre és eszembe jutva ez a dolog, kísérletet tettünk ebben az irányban… A kis bestiát szabadon engedtük, de fölötte mindig égő cigaretta parazsát tartottuk, úgy hogy annak melegét mindig érezze. Egy ideig menekülni igyekezett a hőség elől, de azután hirtelen megállt és mintha nagy dologra határozná el magát, egy pillanatig mozdulatlan maradt. Azután kiengedve fullánkját, farkát félkör alakban a feje fölé emelve, teljes erejével beledöfte a fejébe. Az eset igazán nagyon meglepett, mert sohasem hittem volna, hogy ez lehetséges legyen, mindig amolyan mende-mondának tartottam az egészet. Hát hogy lehetséges az, hogy egy ilyen alsóbbrendű rovar, mint a skorpió, ilyen tettet véghez tudjon vinni, honnan tudja ez az állat, hogy ő az életet el is dobhatja magától? Vagy talán más lenne a célja, mint az öngyilkosság? Csak éppen a véletlen műve? De hiszen a véletlen nem mindig ismétlődik és a Tóth Béla skorpiói is nagyrészt önmaguk vetettek véget életüknek és a mi egyetlen kísérletünk is ezzel az eredménnyel végződött.

Elvtársi üdvözlettel, Haris Béla nyomdász.

U.i. Egyben mindjárt megköszönöm a Népszavának, hogy oly olcsó árban és pontosan megkapom a lapot.

Népszava, 1916. április 30.
A skorpió öngyilkosságáról (Levél)

Igen tisztelt szerkesztő úr! A szervezett magyar munkás intelligenciájára és tudományszeretetére vet nagyon szép világot az a néhány sor, amely a fönti címen a Népszava szombati számában volt olvasható. Kalapot emelek a munkás előtt, aki az ágyuk dörgése közbon is tudományos kísérletekkel foglalkozik! Ám maga a tény, a skorpió öngyilkossága: mese, tudományos babona, amelyet épp úgy irtanunk kell, mint egyéb babonákat és az alábbi fölvilágosítás is ezt a célt akarja szolgálni.
Még a legmagasabbrendű emlősállatok sem ismerik, nem ismerhetik az „élet” és „halál” fogalmait, sem elvont, nem gyakorlati jelentőségükben. Öngyilkosságról, az élet tudatos és önkényes eldobásáról tehát szó sem lehet náluk, annál kevésbé az olyan alsórendű állatnál, mint a skorpió is. Hogy az utóbbira mégis ráfogják az „öngyilkolást”, sőt azt kísérletileg igazoltnak látják, annak csak a laikusoknak a kísérletezésben való járatlansága vagy esetleg a szaktudósnak a felületessége az oka. Mert alapos kísérlet megdönti ezt a babonát. Fabre, a múlt évben elhunyt nagy francia természettudós, akit Darwin „utolérhetetlen megfigyelőnek” mondott, szintén megcsinálta a kísérletet, de végigcsinálta. Izzó szénből képezett kör közepébe elhelyezett skorpió kínjában tényleg őrjöngve csapkod a farkával, mert ennek végén van elhelyezve legfőbb fegyvere, a méregkampója, amellyel rendes körülmények között is védekeznék. A csapkodások oly gyorsak, hogy nem láthatni pontosan a menetét, lehet, hogy az állat önmagát is megszúrja közben. Az agyonkínzott állat azután egyszerre, egyetlen görcsös vonaglásban megmerevedik, az életnek semmi jelét nem mutatja többé. A laikus ráfogja, hogy meghalt, öngyilkos lett! Fabre azonban az ily módon látszólag kimúlt skorpiót üvegedénybe, friss homokra tette és íme – az öngyilkos skorpió egy-két óra múlva vígan futkározott, mintha mi sem történt volna. Ahányszor Fabre a kísérletet megismételte, az eredmény mindig ugyanez volt. Bővebb magyarázat a dologhoz fölösleges.
Tisztelettel dr. Fülöp Zsigmond.