A Német Birodalom 1917-re olyan kimerültségi szintre jutott, hogy nemcsak a múzeumok és egyéb közintézmények fűtését vagy a fényreklámokat kellett leállítani a szénhiány miatt, de a legalapvetőbb eszközök pótlása is egyre nagyobb gondot okozott. A hadsereg igényeit viszont ki kellett elégíteni, így került a képbe – már egy évvel korábban, 1916 során – a női haj háborús felhasználása, amit zsineg, ékszíj, heveder gyártására (bőr helyett) és a haditengerészetnél használt nemezlemezkék pótlására is lehetett használni.
A női haj gyűjtésére társadalmi mozgalom is indult: a hátországi „Rapunzel-hadosztályt” a német birodalmi Vöröskereszt Egyesület magdeburgi székhelyű női bizottsága irányította. Asszonyok és Lányok! Gyűjtsétek a női hajat! – hirdette a Vöröskeresztes plakát, amelyen egy szomorkás női alak térdig érő, hosszú fekete hajkoronáját tartja széttárt kezeiben. A plakát felirata szerint bármelyik iskolában le lehetett adni a hajat, az Új Idők 1918 júniusában például közölt egy fényképet, amelyen egy berlini hajközpontban „sorakoztak” a kalapos, immár nyilvánvalóan rövid hajú hölgyek. De gyűjtőakciók keretében – a jól ismert papírgyűjtéshez hasonlóan – az iskolások is becsöngettek „friss hajért” a körzetben lakókhoz. Aki még nem vágatta le hosszú haját 1914 után, munkába állva, most hazafias célt szolgálva szabadulhatott meg tőle. Persze csak szépen kifésült állapotban. A Majna menti Frankfurtban a Néptanítók Lapja beszámolója szerint 50000 iskolás összesen 447 kilogramm hajat gyűjtött össze, persze még mindig jóval kevesebbet, mint amennyi papírt, rongyot, fémet vagy gumit.
Az összegyűjtött haj a magdeburgi és az augsburgi elosztó központokba került, itt juthattak hozzá az egyes iparvállalatok. A befolyt összeg pedig a szervezőt, a Vöröskeresztet illette meg.

Felhasznált irodalom:
A női haj és a háború = Az Est, 1917. július 25.
Iskolák anyaggyűjtése = Néptanítók Lapja, 1918. március 7.
Új idők, 1918. június 9.

Készítette: Takács Róbert