Ha azt halljuk, hogy a tudósok milyen fontos szerepet játszottak a világháborúban, mindenki az addig soha nem látott pusztító fegyvereket, a harci gázt, a tengeralattjárót és más rettenetes csodákat előállító természettudósokra gondol, akiknek a később kémiai Nobel-díjjal kitüntetett német Fritz Haber, a „vegyiháború atyja” volt az emblematikus alakja. Azonban nemcsak salétrommal él az ember, hanem minden igével: a nemzetük ügye mellett elköteleződő értelmiségiként a társadalomtudósok is kivették részüket a háborúból. 1914 októberében kilencvenhárom német értelmiségi adta ki a Felhívás a civilizált nemzetekhez (Aufruf an die Kulturwelt) című kiáltványt, amelyben a világ entellektüeljeit kívánták a német Kultur mellé állítani. Természetesen nem történt ez másként az Osztrák–Magyar Monarchiában sem, még ha ez az elköteleződés és szerepvállalás sokszor nem is világra szóló kiáltványokban, hanem az ifjúságnak tartott előadásokban jelentkezett.
A radikális szabadkőművesség folyóirata, a Világ 1914. november 30-i száma például Marczali Henriknek, a kor egyik legtekintélyesebb magyar történészprofesszorának az Erzsébet Népakadémián tartott előadásáról tudósított. Marczali nem másnak, mint a modern történetírás atyjának, a német Leopold van Rankénak volt tanítványa, akitől mind a szakszerű forráskritikát, mind a szemináriumi képzést eltanulta, és a rankei módszereket meghonosítva vetette meg a korszerű magyar történészképzés alapjait. Azonban nem mondható, hogy a történész „harag és részrehajlás nélkül” tartotta volna meg előadását az 1902 óta működő, népművelő akadémia előadóestjén. Mikor a háború fő okait „a történelmi kutatás szigorú bonckése” alá vette a professzor, nem meglepő módon antant-felelősséget talált: Oroszország balkáni aspirációit, „a nagyszláv terjeszkedést” és „a világkereskedelmi politikájára féltékeny Anglia üzleti gondolkozását”. Ezekkel a negatív erőkkel szemben a központi hatalmak egységükkel és az önvédelemből vívott háború etikai tisztaságával tüntetnek – miként levezette a professzor –, mert „[m]íg azonban az antant törekvései a szövetkezők faji és nemzetiségi meggyőződései szerint még a közös háborúban is széthúzók, addig a hármas szövetség, most viselt háborúja etikai tisztaságának tudatában rendületlen egységességgel igyekszik létérdekét megvédeni. Marczali szerint is ez a körülmény támogathat mindenkit abban a rendületlen meggyőződésben, hogy a győzelem csakis a mi részünkön lehet.” Csoda, hogy a fiatalság kitörő lelkesedéssel fogadta a Gólyavárban tartott előadást?
Azonban a történész tévedett: Olaszország 1915. májusi hadba lépésével a hármas szövetség egysége odalett, hogy a „rendületlen meggyőződéssel” hitt végső győzelemről ne is essék szó. A háborús vereségnek és az 1919 utáni jobbra tolódásnak egyébiránt igen komoly következménye volt Marczali karrierjére nézve: a zsidósága miatt már 1914 előtt is meghurcolt, nehéz természetű professzort 1920-ben szabadságolták, 1924-ben pedig végleg elbocsátották. Már a következő világháborút vívták, amikor 1940-ben elhunyt.

Marczali Henrik a világháborúról = Világ, 1914. november 30.

Készítette: Csunderlik Péter