A bütykös hattyú, Dánia nemzeti madara, a balatoni nyaralóknak is nagy kedvence. A kellően szocializált – és ezért kenyeret is nagy lelkesedéssel fogyasztó – 21. századi példányoknak nyilvánvalóan sejtésük sem lehet arról, micsoda vérontásnak estek áldozatul felmenőik az első világháború idején.
A hatalmas parkok tavain úszkáló hattyú képe kétségtelenül romantikus, tartása pedig meglehetősen arisztokratikus, hiszen a hattyú húsa nem fogyasztható, azaz semmiképpen sem sorolható a haszonállatok közé. A „nemesi kiváltságú” madarat a pórnép leginkább csak az égen csodálhatta – a Hattyú csillagkép a legenda szerint Orfeuszt szimbolizálja. A hattyú alakja már a görög mitológiában is feltűnt: Apollón isten jelképe és szent madara volt. Zeusz (szokása szerint) tovább ment a szimbólumoknál: hattyúalakban csábította el Lédát, aki épp ezért tojásformában hozta világra szép Helénát (minden trójai Achilles-sarkát…).
A hattyúk utóbb a meseírók fantáziáját is megmozgatták. Grimm A hat hattyú című meséjében bújtatta hattyúalakba az elátkozott királyfiakat, utóbb a történet Andersen meséiben is helyet kapott – szerzője sokkal mélabúsabb hangvételben örökítette meg a Vadhattyúk históriáját. Ugyanez a melankólia (és a varázslat) köszön vissza Csajkovszkij népszerű balettjében, A hattyúk tavában is – csak itt elmaradt a tömegmészárlás.

Felhasznált irodalom:
A háború áldozatai = Pesti Hírlap, 1915. augusztus 8.

Készítette: Kaba Eszter

Pesti Hírlap, 1915. augusztus 8.
A háború áldozatai

A potsdami császári kastély parkjában levő tó sima tükréről eltűntek a méltóságteljesen úszkáló hattyúk. A szegény ártatlan állatok a szó teljes értelmében a háborúnak estek áldozatul, mert hiányzott az élelmezésükre való takarmány s nehogy koplalniok vagy éhen kelljen veszniök, császári rendeletre mind a százötven hattyút leölték, a húsukat pedig megsemmisítették, mert emberi élvezetre keménysége miatt alkalmatlan lett volna. A tollukat azonban lefosztották és azt az udvari hivatalba szolgáltatták be. Ugyanez ismétlődött meg Spandau várában, a remek Havel-hattyúkkal, amiket szintén leöldöstek. A hattyúk közül néhány az ötvenéves koron is túl volt, a legtöbbjük azonban a 10-30 éves korhatárban volt, – s életben csakis a tavalyi és az idei költést hagyták meg, hogy legyen mag, amiből a béke évei alatt ismét elszaporíthatók legyenek.