Az Est

A győzelem megmutatása – hadikiállítások

1914. szeptember végén jelent meg az az orosz győzelmi jelentésnek álcázott propaganda-tréfa a Borsszem Jankóban, miszerint az orosz ágyúk már Budapesten vannak. Valóban érkeztek szeptemberben orosz ágyúk Budapestre – és persze Bécsbe, Berlinbe –,  hadizsákmányként. Az egy héttel korábbi szám pedig megrajzolta, ahogy Budapest népe szemügyre veszi a már veszélytelen eszközt: a csövén egy kisfiú tör ki diadalmas csatakiáltásban fakarddal a kezében. „Ezelőtt tíz nappal még valamennyi szörnyeteg volt, tüzet és véres halált okádott, most a múzeum kitömött oroszlánjait juttatják eszünkbe, amelynek tátott száján nem jön ki többé hang, s amelynek fehéren csillogó, kegyetlen fogai inkább szépek, mint félelmetesek” – számolt be az Országház téren szeptember 13-ától kiállított 16 ágyúról Az Est. A cikk szerint 16 ágyú jutott Bécsnek is – de a többit javítások után visszairányították a front másik oldalára. A győzelmek fizikai igazolására szükség is volt, hiszen az első hetekben az otthon maradottak csak győzelmi jelentéseket kaptak, miközben egyre nagyobb számban érkeztek a frontról a sebesültek – és a halálhírek.
A látványosságok dolgában Az Est sem akart elmaradni: Péter szerb király testvérének a liège-i fegyvergyárban készült, Miklós cár által ajándékozott szépen kidolgozott puskáját helyezték el a szerkesztőség kirakatában, amelyet az újvidéki főispán küldött el a bulvárlapnak.

Készítette: Takács Róbert

Hadi múzeum Budapesten. Hírek = Az Est, 1914. szeptember 5.
Orosz ágyuk a képviselőház előtt = Az Est, 1914. szeptember 14.
Érdekes fegyver Az Est kirakatában. Hírek = Az Est, 1914. szeptember 22.

Orosz ágyúk a képviselőház előtt. Az Est, 1914. szeptember 14.
Orosz ágyúk a képviselőház előtt.
Az Est, 1914. szeptember 14.