„A háború alatt igazolódott be leginkább az, hogy a háborús nyomorúság mellett is a fogyasztók szövetkezései azok, amelyek a háborús közélelmezés ügyeit a leglelkiismeretesebben intézik. Az egész élelmiszerpiac hemzseg a visszaélésektől. Csak a modern szövetkezetek azok, amelyek itt is elszigetelten állanak és puritán becsületességgel törekednek arra, hogy a fogyasztók érdekeit nem hangzatos jelszavakkal, hanem tényleg megvédelmezzék.” – írta a Népszava 1917. novemberi cikkében, amely az Általános Fogyasztási Szövetkezet (ÁFOSZ) 1916–1917-es üzleti évéről szóló jelentését és zárszámadását mutatta be.
Az 1904-ben alapított, a szociáldemokrata szakszervezetek által irányított ÁFOSZ a háború kezdetén már Budapesten és környékén 30 fiókkal és több mint 25 ezer taggal rendelkező kiskereskedelmi hálózat volt, élén az eredetileg nyomdász Erdélyi Mórral. A szövetkezet a háborúban egyre fontosabb szerepet töltött be az ipari munkások ellátásában, és igyekezett tagjainak olcsó vásárlási lehetőséget biztosítani: az alapcikkek, mint a zsír, a liszt vagy a kenyér esetében akár ráfizetéssel, beszerzési költség alatti áron is – erre a más árucikkeken szerzett nyereség adott lehetőséget. Tevékenységét a munkáltatók is értékelték: több vállalat, így például a csepeli Weiss Manfréd gyár nemcsak az élelmiszerek elosztását, de azok beszerzését is szövetkezetre bízta, míg a kormányzati elismerést mutatta, hogy a szövetkezet képviselője, Erdélyi Mór helyet kapott a Haditermény Rt., majd más elosztó központok vezetőségében. Az ÁFOSZ-nak már 1917 előtt több konkrét esetben sikerült biztosítani, hogy tagjaira külön szabályok vonatkozzanak: például a nehéz fizikai munkára történő hivatkozással nagyobb lisztfejadagokat oszthasson ki, vagy később, a fővárosi hiány idején is árusíthasson kenyérlisztet. Emellett a jegyrendszerrel együtt járó másik nehézség, a hosszadalmas sorban állás is kevésbé volt jellemző az ÁFOSZ fióküzleteire. Nem meglepő tehát, hogy a szövetkezet taglétszáma 1916 nyarára már 47 ezer, 1917 nyarára pedig 60 ezer főre nőtt – ez utóbbi az eltartott családtagokkal együtt 300 ezres tömeget jelenthetett. A növekedés a háború utolsó évében is folytatódott, 1918 nyarára már 85 ezer tag volt, akiket 61 fióküzlet szolgált ki.
A háborús konjunktúrát kihasználva az ÁFOSZ gazdaságilag is erősödött. Egyre kiterjedtebb üzleti tevékenységet folytatott, részt vett a hadiszállításokban, több saját üzemet létesített és komoly beruházásokat tett. A háborús nyereségből emellett visszafizette adósságait, vásárlási visszatérítéseket adott a tagjainak és jótékonysági akciót szervezett, támogatott.
A szövetkezet megkerülhetetlen szereplővé vált a kormányzat szempontjából is: a hatóságok kérésére a háború végén átvette Csepel és Erzsébetfalva (Pesterzsébet) községek egész lakosságának élelmiszerellátását, míg vezetőségi tagjai továbbra is részt vettek a közellátás állam által – korábban és újonnan – megszervezett intézményeinek és központjainak munkájában. Az ÁFOSZ alapító igazgatója, Erdélyi Mór a háború végére már komoly tudással és széleskörű tapasztalattal rendelkező, elismert szakértő lett, aki 1918–1919-ben, az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság idején kormánytagként (kormánybiztosként, majd népbiztosként) szervezte immár az egész ország közellátását.
Felhasznált irodalom:
Az Általános Fogyasztási Szövetkezet évi jelentése = Népszava, 1917. november 17.
Soós Gyula: Húsz esztendő. Az Általános Fogyasztási Szövetkezet fönnállásának 20 éves története. Budapest, 1924.
Bódy Zsombor: Az ipari munka társadalma. Szociális kihívások, liberális és korporatív válaszok Magyarországon a 19. század végétől a második világháborúig. Budapest, 2010. 91–112.
Készítette: Ignácz Károly
Népszava, 1917. november 17.
Az Általános Fogyasztási Szövetkezet évi jelentése
22725420 korona forgalom – 57697 tag – 681762 korona vásárlási visszatérítés
A háború alatt igazolódott be leginkább az, hogy a háborús nyomorúság mellett is a fogyasztók szövetkezései azok, amelyek a háborús közélelmezés ügyeit a leglelkiismeretesebben intézik.
Az egész élelmiszerpiac hemzseg a visszaélésektől. Csak a modern szövetkezetek azok, amelyek itt is elszigetelten állanak és puritán becsületességgel törekednek arra, hogy a fogyasztók érdekeit nem hangzatos jelszavakkal, hanem tényleg megvédelmezzék.
Az „Economiste Français”-nak a közleménye jutott eszünkbe akkor, amikor az Általános Fogyasztási Szövetkezetnek, ennek az igazi munkásintézménynek a most kiadott évi jelentését vettük a kezünkbe.
Az „Economiste Français” a szabadkereskedelemnek ez a nagytekintélyű világlapja írta legutóbb, hogy a drágaság ellen való küzdelemre a legalkalmasabb és leghelyesebb forma a fogyasztási szövetkezet.
Tizenhárom esztendő előtt a főváros szervezett munkásai kiadták a jelszót és megalakították fogyasztási szövetkezetüket és ez alatt a tizenhárom esztendő alatt szövetkezetük köré közel 60000 munkáscsalád tömörült, akiknek száma a jelentés lezárása óta már 70000-re szaporodott és ma, a háború legsúlyosabb és legínségesebb idején a munkásszolidaritás erejével 300000 lélek élelmiszerellátásáról gondoskodik.
Hogy mit jelent ma 300000 lélek becsületes és lelkiismeretes ellátásáról gondoskodni, azt csak az tudja elgondolni, aki ismeri azokat az állapotokat, hogy milyen körülmények között lehet ma áruhoz jutni.
A gazdák, gyárosok és egyéb árutulajdonosok minden lehetőt elkövetnek, hogy árujukat eltitkolják, mert minden perc vagyonszaporulatot jelent nekik. De ha már sikerül is áruhoz jutni, akkor van még sok száz más nehézség, amit el kell az útból hárítani, ha azt akarjuk, hogy az áru a munkásokhoz jusson.
Mind e nehézségek mellett ennek a munkásintézménynek mégis sikerült ebben a háborús esztendőben is előmozdítani azt, hogy a munkások – a mai viszonyoknak megfelelően – áruhoz jussanak.
Az 1916. július 1-étől 1917. június 30-áig 22725420,17 korona értékű árut tudtak szerezni a tagoknak, tehát 10581834,94 korona értékű áruval többet, mint az előző esztendőben. Olyan eredmény ez, amelyet minden szervezett munkásnak csak méltányolni lehet.
Gondoskodott azonban a szövetkezet arról is, hogy az áruelosztást minél jobban megkönnyítse. Ezért ez évben 10 új fiókot nyitott és már a legközelebbi hetekben újabb 5 fiókot ad át a forgalomnak. És mert a tagok minél gyorsabb kiszolgálását fontosnak tartja, a közeljövőben további újabb fiókok megnyitása van tervbe véve.
A szövetkezet tagjainak a száma 1917. június 30-án 57697-et tett ki, míg a befizetett üzletrész 676.964 korona. Takarékbetéteinek az összege 2661168 korona, míg nyeresége 1199152 koronát tett ki, amely összegből 681.762 koronát fizet vissza tagjainak vásárlási visszatérítés fejében. A fennmaradó összeget tartalékolni és különböző munkásjóléti célokra kívánja fordítani az igazgatóság.
De sokkal nagyobb lenne ez az összeg, ha a szövetkezet ugyanolyan föltételek mellett árusította volna az árukat, mint a magánkereskedelem, amelyről a magyar kereskedővilág egyik legkomolyabb szaklapja egyik legutóbbi számában állapítja meg, hogy „a kereskedők a háborús konjunktúrát túlságosan kihasználták”. Mert a szövetkezetnek nem az a célja, hogy mindenáron fölösleget mutasson ki, hanem az, hogy tagjait minél előnyösebben ellássa, nem törekszik nagy nyereségek elérésére, hanem arra, hogy a munkásság élelmezése minél jobban megkönnyíttessék.
A papírhiány, amelynek azonos okai vannak, mint az élelmiszerhiánynak, nem engedi meg, hogy ennek a munkásintézménynek a derék munkájával most bővebben foglalkozzunk. Azt más időre kell hagynunk.
Ezért nincsen módunkban ma ismertetni a szövetkezetnek azt a már szépszámú termelőüzemeit is, amely egyik fontos kiegészítő része a szövetkezetnek és előmozdítója annak, hogy ilyen eredményeket tudott elérni. Ma az árukereskedelmet sok száz rendelet szabályozza. Ezek a rendeletek volnának hivatva a fogyasztókat az üzérekkel szemben megvédeni. De mert a rendeletek legnagyobb része csak félrendelet, nem az üzérek, – akik azokat úton-útfélen kijátsszák –, hanem az áruelosztás tisztességes munkáját végzők sínylik azt meg.
És ha a szövetkezet a rendeletek becsületes megtartása mellett is meg tudta védeni tagjainak érdekét a minden néven nevezendő áruuzsorával szemben, akkor már oly óriási munkát végzett, amely előtt minden illetékes tényezőnek meg kell hajolnia.