A vadászat hívei és ellenzői között folyamatosan napirenden van a polémia az ölés szükségességéről. Míg az előbbiek a vadgazdálkodással és a – papíron legalábbis – gondosan megtervezett vadászati idénnyel érvelnek, utóbbiak szimplán gyilkosságnak tartják az őzek, vaddisznók stb. elejtését,
Az elhúzódó világháború az energia-, takarmány- és élelmiszeripar állami irányítóit és új piacot, profitot remélő magánvállalkozóit is arra sarkallta, hogy alternatív megoldásokat, eljárásokat kutassanak, kísérletezzenek ki a hiány kiküszöbölésére.
Írásunk előző részében összegeztük, hogyan alakult az élelmiszer-ellátás a hátországban az első világháború idején. 1914-ben még „istenes” volt a helyzet, de az elhúzódó háború, a mezőgazdasági termelés visszaesése, a termékek rossz elosztása
Tavaly már írtunk arról, hogy a háziasszonyok 101 éve a formalinra esküdtek – legalábbis cukor hiányában ezzel próbálták meg konzerválni a nyár ízeit. 1916-ra némileg változott a képlet: a formalin ment, a benzoésavas nátrium jött.
Az elmúlt évtized egyik legnagyobb gasztronómiai vitája zajlott akörül, hogy Venesz József államszocialista mesterszakácsnak és minisztériumi osztályvezetőnek, A magyaros konyha és A szakácsmesterség kézikönyve szerzőjének a munkássága mennyire rossz(?) irányba térítette el az autentikus magyar „szakácsművészetet”
„Az ország, amely nevezetes volt arról, hogy lakosai századokon át csendben esznek-isznak, szakácsságukon múlik a nők hírneve, és a férfiak az étvágyuk, a nagyehetőségük révén lesznek jeles hazafiak, az ország most gyomrán érzi a háborút.”
A központi hatalmak országait sújtó tengeri blokád egyre komolyabb takarékossági intézkedéseket követelt meg az élet minden területén, így az élelmezésben is. Az élenjáró természetesen ebben is Németország volt, ahol – a Népszava tudósítása szerint – az olcsó közétkeztetés megoldásához is „szigorú rendszerességgel” fogtak hozzá.
