Elragadtatással írt Bartók talán legnagyobb hatású színpadi művéről, A kékszakállú herceg várának 1918. május 24-i ősbemutatójáról a másnapi lapban Reinitz Béla, aki a premier idején már nem a Népszava, hanem a Világ című újságnak írt zenekritikákat. Reinitz folyamatosan követte Kodály és Bartók pályáját.
Szegény magyar vér címmel jelentek meg 1918 márciusában Szirmai Albert zeneszerző új dalai. A megjelenésről beszámoló Budapesti Hírlap szerint a sanzonok nem voltak könnyed hangvételűek. „Mindegyiken szembetűnik a háború hatása” – jegyezte meg a lap.
„Amikor 1914 őszén nagyon beteg voltam, egy bízó lélek azzal vigasztalt, hogy meggyógyulok, mire a háború véget ér. Azt hitte a lelkem, hogy csak egy-két hónapig tart a háború és én most már a negyedik éve várom, hogy vége legyen a háborúnak és – meggyógyuljak. Márciusban már négy éve lesz, hogy nem voltam színpadon. 1914. március 14-én játszottam utoljára a Matyó lakodalomban.”
A nemzetiségek önállósodási törekvései 1918 elejére egyre erősebbé váltak a történelmi Magyarországon, illetve az Osztrák-Magyar Monarchia délszláv területein. A zágrábi Horvát Nemzeti Színház az úgynevezett illír eszmének, a szlovének, horvátok és szerbek összefogásának lett az egyik központja ebben az időszakban.
Eötvös József fia, Eötvös Loránd (1848–1919) nemcsak kora egyik legjelentősebb magyar fizikusa volt, de legendás oktató is az – 1950 óta az ő nevét viselő – egykori Budapesti Tudományegyetemen. A szocialista diákok közé tartozó Szerdahelyi Sándor szerint Eötvös Loránd nem egyszer adott unortodox vizsgafeladatot tanítványainak,
Az utóbbi években a magyar történelem egyetlen szereplője se váltott ki akkora vitákat, mint Hóman Bálint (1885–1951). Mikor a Hóman Bálint Alapítvány 2015 telén állami támogatással kívánt Székesfehérvárott a város egykori képviselőjének szobrot állítani, még Obama amerikai elnök is állást foglalt a kérdésben.
A dualizmus kori főszerkesztőknek, laptulajdonosoknak és befolyásos politikusoknak kedvelt eljárása volt, hogy legsarkosabb véleményeiket nem a saját nevükkel felvállalt véleménycikkeikben, hanem a saját lapjukba beküldött álneves olvasói levelekben fogalmazták meg. Tisza István ekképp írogatott 1911-ben elindított konzervatív-liberális folyóiratába,
