„Mire ébredek, ég a nap, olvad a jég, / szétfeccsen iromba szilánkja, / mint déligyümölcs-kirakat üvegét / öklével a vágy ha bevágja” – írta az éhezést, a vágyat és a dühöt elemi erejű képbe tömörítő, és azzal kirakatokat bedobó József Attila. A prágai helytartó jól érzékelte a világháborús ínség és a lecsúszás jelentette súlyos problémát, és ezért a társadalmi feszültséget könnyítendő 1917 februárjában a vendéglős szövetséghez fordulva kérte a kirakatban történő étkezések korlátozását, „mivel ez nem felel meg az idő komolyságának, és egyébként alkalmas arra, hogy az utcán elhaladó kevésbé jómódú és sokszor elkeseredett emberekben elkeseredést keltsen”. Hiszen bár a statisztika szerint a vendéglőben étkezőnek és az utcai járókelőnek is jutott egy-egy gombóc, ez a való életben mégis úgy nézett ki, hogy az étterem vendége falta fel mindkettőt. A prágai helytartó leveléről a Budapesti Hírlap számolt be 1917. február 21-i számában.

Felhasznált irodalom:
A prágai helytartó a kirakatban lakmározók ellen = Budapesti Hírlap, 1917. február 21.

Készítette: Csunderlik Péter

Budapesti Hírlap, 1917. február 21.
A prágai helytartó a kirakatban lakmározók ellen

Prágából jelentik nekünk: A helytartóság a prágai polgári vendéglős szövetséghez rendeletet intézett, amelyben megrója azt az eljárást, hogy a lakosság jobbmódú rétegei a nagy vendéglők ablakában feltűnő módon étkeznek. Mivel ez nem felel meg az idő komolyságának, és egyébként alkalmas arra, hogy az utcán elhaladó kevésbé jómódú és sokszor elkeseredett emberekben elkeseredést keltsen, a szövetséget felszólítja, szüntesse meg azt a rossz szokást.